Fantasy az édenkertben

Az Avatar, James Cameron legújabban realizált álma négy Golden Globe-jelölést kapott kedden: a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb zene és a legjobb betétdal díjáért indulhat a versenyben. Ha lenne speciális effektusok kategória, még egy nomináció, de valószínűleg a díj is garantált lenne. Egyszerű mese, lélegzetelállító technika.

Tudom, hogy öreges dolog a 3D-technikákért lelkesedni, a gyerekek már ezen nőnek fel, de bocsánat, muszáj. Még mindig félrerántom a fejem a lövedékek vagy arcba csapó indák elől, még mindig markolom a karfát, ha a rendező repülőbe ültet. És tanácstalan vagyok, hogyan fogalmazzak, ha a szubjektív kamera engem hajít le, engem kerget, engem vet vízbe. Nem engem, tudom én, hanem azt a másikat, a hőst, a nem is létezőt. Mégis mintha nem itt lennék, hanem ott, és ha az a másik világ kellően marasztaló, a francnak sincs kedve levenni az Imax szemüveget.
És pont ez az Avatar sztorija: a rút valóságból egy avataron, vagyis nem saját testen keresztül – amely jelen esetben a Pandora nevű hold ammóniás levegőjét lélegző 3 méter magas emberszerű lény – a főhős átkerül egy ismeretlen világ csodálatos tájaira. Épp, mint ahogy minket, nézőket húz ugyanoda az elképesztően életszerű, teljesen és minden percben térhatású látvány. És pont emiatt nem érdemes a történetet boncolgatni. A képeken, élményeken, számítógépes technikákon keresztül súgja receptorainknak a mondanivalót a való világ rútságáról, gonoszságáról, sebezhetőségéről és a képzelet tökéletességéről. De ennyi, és nem több, egy szép munkadarab.
A Csillagok háborújának fegyverei és harci jelenetei, a Gyűrűk ura és a fantasyk kimérái, és a Mátrix felszabadult képalkotása ötvöződik a speciális effektek laborjából indult rendező, James Cameron (Terminátor, Titanic) kasszasikergyanús filmjében. A gyártó azt reméli, világsiker lesz, mit világsiker, korszakalkotó mű. Könnyen lehet, hogy igaza van az előbbiben, hiszen az érdeklődést már hónapok óta csúcsra járatja a pénzt és energiát nem kímélő marketinghadjárat. A fantasy és a 3D-technológia szerelmesei egész évben erre vártak. A korszakalkotásban viszont nem vagyok biztos. A műfajban új irányzatot indított a Csillagok háborúja, a Terminátor és a Mátrix, de azokról lehetett beszélgetni és gondolkodni. Az új technika és a felsőfokú szórakoztatás mellett erőteljes üzenetet is hordoztak a gonosszá váló jóról, a jóvá váló gonoszról, a hősiességről, barátságról, árulásról, csalásról, mindenről, ami a modern népmesékhez is kell – vagy épp a valóság vitathatóságáról Descartes után szabadon. Itt nincs üzenet, csak álom. Egy szép, ártatlan, hívő, a teljességben létező világról. Indiánfilm és természetfilm ötvözete nyakon öntve némi buddhizmussal és Afrika-, illetve Távol-Kelet-romantikával. Ja, meg a szerelem, persze, az igaz, örök, mindent elsöprő és legyőző szerelem tévképzetével. Az éden harmóniája iránti ősi vágyat használja Cameron, hogy világsikert, nézőrekordot, gigászi bevételt érjen el a valóságtól menekülő tanácstalanok mozgósításával. Álomgyáros, a szó szoros értelmében. Mindig nagyra tör, a legek bajnoka, filmjében most is nagy haszonkulccsal dolgozik a fantázia.
(Avatar, James Cameron, 163 perc, Intercom.)