A pályázatra olyan családokat lehetett nevezni, amelyek mindennapi életükkel, munkálkodásukkal, gyermekeik nevelésével, taníttatásával példát mutatnak a megyében élőknek. A két szülővel, akiknek ezt sikerült megvalósítaniuk, a szerkesztőségben találkozom. Déri Gábor és Marik Judit szerény, visszafogott emberek. Az apuka őszes, kissé fáradt, érett férfi. Az anyukára nézve az első gondolatom: túl fiatal ahhoz, hogy már kilenc gyereke legyen. Ahogy jobban megnézem, a fáradtság parányi jelei azért rajta is megmutatkoznak. – Több mint egy órát ültünk a dugóban, mire ideértünk – mondja, miközben elhelyezkedünk a beszélgetéshez. Ezután rögtön bele is kezd csillogó szemekkel, hogy mennyire örült, amikor megtudta: ők nyertek a pályázaton. – Gondolkodtunk, hogy van-e egyáltalán esélyünk megnyerni, de nem sejtettük, hogy valóban mi kapjuk a díjat – folytatja. Pest megye önkormányzata a Pest Megyei Területi Családügyi Tanács közreműködésével alapított elismerése elnyerésében az apuka meggyőződése szerint szempont lehetett a gyerekek száma, de úgy véli, figyelembe vették életvitelüket, elveiket is. – Talán az is szerepet játszott, hogy gyerekeinket megpróbáljuk olyan értékek szerint nevelni, amelyek aztán a későbbiekben is hasznosak lehetnek számukra – fejti ki Gábor. – Egymás és az értékek tisztelete, megbecsülése nagyon fontos, és az én vesszőparipám, hogy zenét is tanuljanak. Két csellista is van a családban, ketten fuvolázni tanulnak, a legnagyobb fiú pedig kitűnően játszik trombitán – meséli. A zenei ismereteken kívül a rendszeres sportolást is fontosnak tartják a szülők, egyik csemetéjük például lovas íjászatra jár. A nagylányok művészi tornára jártak több évig, de aztán az egyetem mellett erre már nem maradt idejük. – Amíg volt rá lehetőségünk, kijártunk Szlovákiába síelni, de sajnos mostanra már ott is szinte osztrák árak lettek, így ezt már nem engedhetjük meg magunknak – mondja Gábor kissé bánatosan.
Azt gondolja, talán az ő példájukból rájönnek az emberek, hogy még ilyen nehéz körülmények között is érdemes sok gyereket nevelni. Mosolyogva hozzáteszi: még ha nem is kilencet, de sokat. Ezt már sokszor hallottuk és tapasztaltuk, az anyuka mégis fontosnak tartja elmondani: a nagy családban élő gyerekek egyik jellemző tulajdonsága, hogy hamar megtanulnak toleránsak lenni másokkal. És bár nem volt mindig egyértelmű, a nagyobb gyerekek már biztosak benne, hogy legalább három-négy csemetét szeretnének majd nevelni. – Persze van egy lányunk, aki pár évvel ezelőtt azt mondta, hogy neki soha nem lesz ennyi gyereke, de azóta már ő is meggondolta magát. Akkoriban éppen úgy érezte, ez a sok testvér visszahúzza, elnyomja, de mára ez elmúlt – fejti ki az édesapa. Bár nem mindig könnyű nyolc testvérrel, mégsem tennének másképp a gyerekek se.
„Végre együtt nyaralhatunk”
– Az egészben a legjobb az egyhetes nyaralás – vág közbe az anyuka. Gábor is hozzáteszi, hogy ez az a része a díjnak, ami igazán egy családnak szól, és amit családként tudnak felhasználni. Nehéz összehozni, hogy mind a tizenegyen együtt elmenjenek nyaralni vagy kirándulni, főleg, hogy a nagyobbaknak már természetes módon egyre több a saját, külön programjuk. A tanulás is rengeteg időt igényel, hiszen – mondja büszkén Judit – a legnagyobb lányuk az orvosira jár, a következő ipari formatervezőnek tanul, a harmadik legidősebb pedig bölcsésznek készül.
Ekkor hirtelen az apukának eszébe jut, hogy az autóban felejtette a pénztárcáját, és mivel érthető módon nem szeretné, hogy feltörjék a kocsit, kiszalad pár percre. Közben kíváncsian megkérdezem Judittól, mennyi idős. A választól leesett az állam: negyvenkét éves. Miután kifejtem neki is meglepődöttségem okát, elmondja, gyakran nézik lányai nővérének. – Ha bemegyünk valahova, mindig úgy köszönnek nekem is, hogy szia, csak miután megszólítanak a gyerekek, hogy „anya”, esik le az embereknek, hogy nem testvérek vagyunk – teszi hozzá Judit. Közben viszszaér az apuka, megvan az autó és a pénztárca is, ezen felbuzdulva rátérünk a pénzjutalomra. Nagyon jól jön a családnak az összeg, hiszen ahogy az anyuka mondja, gyakorlatilag hónapról hónapra élnek. Ennek ellenére állítása szerint lesz karácsonyi ajándék is ebből a pénzből. – El fog fogyni, ez biztos – nyugtat meg Gábor nevetve. A Déri családnak is folyamatos kiadásai vannak a rezsi és az élelmiszer mellett, úgy mint a gyerekek bérlete, a különböző iskolai programokra a belépő és a többi kiadás, ami más gyerekes családoknál is adódik. – Sokszor kiszámíthatatlan, hogy mennyi pénzre van szükség egy-egy hónapban – mondja Gábor. Judit szerint a gazdasági válságot annyira nem is érzik, inkább azt, hogy évről évre mindig elvesznek a családoktól valamilyen támogatást, ezért nekik egyre kevesebből kell gazdálkodniuk. – Ilyen most például a családi pótlék megadóztatása – teszi hozzá. Mindezek ellenére szerencsésnek vallják magukat, mert amíg a családfő dolgozik, addig azt mondják, nincs gond.
Egymásra vigyáznak a testvérek
Reggel több turnusban indul a nap. Legkorábban az egyetemisták kelnek útra, majd a közép- és általános iskolásokat viszi helybe az apuka, utolsó körben pedig az egyetlen óvodás következik. A legkisebb gyerkőc egyelőre otthon van az anyukával. Mostanában kezdik kihasználni néhány előnyét annak, hogy kétévestől 22 évesig vannak gyermekeik.
– Néha már megengedhetjük magunknak, hogy egy-egy estét kettesben töltsünk, hiszen a nagyokra bízhatjuk a gyerekeket – mutat rá Judit, de azért hozzáfűzi, nem sokszor fordul elő ilyen. Időnként a nagyszülők is besegítenek a gyerekek körül, hiszen tudják, milyen fárasztó ennyi gyermek nevelése. Mint kiderül, a nagy családban való gondolkodás már a korábbi generációkra visszanyúlik, ugyanis az anyukának három, az apukának kettő testvére van, viszont a nagyszülők mindkét részről hét-nyolc testvérrel büszkélkedhettek. Ekkor mondja el Judit, hogy amikor összeházasodtak, mindössze annyi volt tervben, hogy háromnál több gyerek legyen. Az első öt csemete – három lány, egy fiú majd még egy lány – hat éven belül a világra jött. Utána kiköltöztek Szentendrére, és az ötödik lány, valamint az utolsó három fiú már ott született.
A hit fontossága
A gyerekek egy katolikus közösségbe járnak, ahol többek közt vezetési ismereteket is tanulnak. A kicsiket még ugyan nem viszik minden héten templomba, de nagyon fontos számukra, hogy egy héten egy órát legalább a hitükre szánhassanak. Karácsony közeledtével ez még fontosabbá válik, elveiket ilyenkor sem felejtik el.
– Igyekszünk, hogy minél inkább az ünnep kerüljön előtérbe, és ne az ajándékok, de természetesen a piciknek még kell a csoda, amit igyekszünk is megadni nekik – avat be ünneplési szokásaikba Gábor. A családfő egyébként számítástechnikával foglalkozik. – Ez a munka lehetővé teszi számomra, hogy rugalmas munkaidőben dolgozzak, de ez azzal is jár, hogy néha este vagy hétvégén is ezzel töltöm az időm – ismeri el. Gábor saját bevallása szerint inkább a reggelinél és a vacsoránál tudja kivenni a részét a gyereknevelésből, de büszkén hozzáteszi: Már húsz éve olvasok szinte minden este a gyerekeknek esti mesét, ami már nekem is hozzátartozik a nap lezárásához.
A díjat Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke adta át a családnak pénteken a megyeházán.
