Kis- és középgazdaság-ellenes a hazai légkör

Mezőgazdaságunk mai kétségbeejtő helyzetének kialakulását a rendszerváltozást kísérő elhibázott privatizáció és kárpótlás-politika, az ezzel egy időben bekövetkezett piacvesztés, a multinacionális cégek túlzott térnyerése, a kontrol nélküli élelmiszerimport, a megoldatlan földkérdés (és még sok minden más) együttesen eredményezte. További problémát jelent a szakhatóságok európai uniós szabályozókra hivatkozó számtalan, a termelőket hátrányosan érintő lépése. Természetesen nem hagyhatók figyelmen kívül a mezőgazdaságot is érintő, az egész világon érvényesülő negatív hatások sem, mint a klímaváltozás, az energiaválság, a gazdasági világtendenciák vagy a hazai gazdasági szabályozók – áfa, tb és más adók – hatásai. A hazai probléma okozója az agrártámogatások nem megfelelő időben és módon történő kifizetése, valamint az, hogy bonyolult és nehezen ellenőrizhető a pályáztatási rendszer, sokszor késedelmes a kifizetés. Ez jelenleg 15-20 milliárd forint elmaradt bevételt jelent a magyar gazdáknak.
Az állattenyésztésben a legsúlyosabb a helyzet. Nem lett volna szabad a multinacionális kereskedelmi és élelmiszer-feldolgozó cégek érdekeinek megfelelően minden átmenet nélkül, azonnal bezárni a kis vágóhidakat, húsfeldolgozó üzemeket és tejfeldolgozókat, és nem kellene teljesíthetetlen és méregdrága feltételeket szabni az ilyen üzemeket létesíteni szándékozóknak. A szabályozatlan, szinte kontroll nélküli élelmiszerimport nehéz helyzetbe hozza a zöldség- és gyümölcstermelőket is, ugyanakkor a hazai fogyasztó ismeretlen eredetű, sok esetben gyenge minőségű, káros anyagoktól sem mentes termékeket kénytelen vásárolni.
Nincs még egy ország Európában, ahol annyi multinacionális élelmiszer-kereskedelmi lánc és üzlet található, mint hazánkban. A kialakult helyzetért elsősorban ezeket, illetve azokat teszem felelőssé, akik elősegítették terjeszkedésüket. Tarthatatlan helyzet, hogy a magyar hatóságok különféle, sokszor mondvacsinált okokra és folyamatosan az EU-rendszabályokra hivatkozva nem teszik lehetővé a hazai termelők számára az előállított élelmiszer-alapanyagok szélesebb körű, helyben történő feldolgozását és értékesítését, ezzel ellensúlyozandó a multinacionális kereskedelembe történő nehéz vagy sok esetben lehetetlen bejutást.
A közelmúltban végigjártam Spanyolország északi mezőgazdasági területeinek egy jó részét, a Kantábriai-hegység déli lejtőin Navarra tartománytól Galícián át az Atlanti-óceán partjáig. Sajnos ott is jellemző egyes falvak teljes elnéptelenedése és a szolgáltatások minimumra csökkentése, de a megfelelő mezőgazdasági adottsággal rendelkező régiókban nem ez a helyzet. A kisebb-nagyobb falvak határában a legelőkön állatokat láttam, megművelt szántóföldeket (nem nagy táblákat), számtalan kisméretű szőlő-, olajfa- és mandulaültetvényt. Galíciában 8-10 házas kis településeken modern istállókban tejelő teheneket tartanak, de az utakat mindenhol elborítja a friss tehénürülék, a levegőben mindenütt érezhető az édeskés trágyaszag, a szántóföldek szélén vagonszámra található az oda kihordott istállótrágya. Ez utóbbi hiányosságokért valószínűleg senki sem piszkálja folyamatosan a falusiakat bizonyos EU-rendszabályokra hivatkozva, hanem hagyják őket nyugodtan élni ott, ahol születtek, ahol nagyapáik, apáik is éltek és dolgoztak. Spanyolország, hasonlóan más dél-európai országokhoz, nálunk jóval korábban csatlakozott az Európai Unióhoz. Ezekben az országokban is törekszenek arra, hogy az előbb bemutatott helyzeten változtassanak, de nem azonnal, időt hagynak az embereknek, és segítik őket, hogy fokozatosan rendbe tegyék környezetüket.
Ezekben az országokban nem zárták be egyik napról a másikra a kis vágóhidakat, húsfeldolgozókat, sajtüzemeket, időt hagytak a megfelelő körülmények biztosítására. Nálunk ez az embertelen és kegyetlen dolog megtörtént, sok család került szinte reménytelen helyzetbe, a folyamat pedig visszafordíthatatlan, nagy valószínűséggel tevékenységüket nem tudják újra életre kelteni. Az említett országok némelyikében magam is láttam olyan, exportra is termelő feldolgozókat, melyeket nálunk a hatóságok nem is engednének üzembe helyezni. A hazai szakhatóságok mindig az EU-ellenőrzésekre hivatkoznak. Ezzel, úgy vélem, az is a szándékuk, hogy a saját felelőségüket a minimálisra csökkentsék. Ugyanakkor a magyar adófizetők pénzén tartjuk fenn ezeket a hivatalokat. Az említett országokban is vannak ilyen ellenőrzések, de ott a hatóságok nem hajtanak végre mindent szolgai módon, akár a saját termelőik érdekei ellen. Az EU-nak van vidékfejlesztési politikája, melynek egyik célja többek között az, hogy segítse a vidéki lakosságot abban, hogy meg tudjon élni a munkájából, ne hagyja el lakóhelyét, ne állami segélyből éljen. Ezáltal az ország és az Európai Unió elégedett állampolgárai legyenek.
Félreértés ne essék, én nem a nagyüzemi gazdálkodás ellen beszélek, enélkül mennyiségi és hatékony mezőgazdasági termelés elképzelhetetlen, de élni és dolgozni kell hagyni a kis- és közepes méretű vállalkozásokat is. A nagyok korlátlan földéhsége mellett másoknak is teret kell engedni, ez az ország érdeke is. Sajnos az elmúlt mintegy húsz év helytelen mezőgazdasági politikájának eredményeként már egyre kevesebben vannak, akik családi szinten gazdálkodva kívánnak szülőföldjükön gabonatermesztésből, kertészkedésből, szőlészetből, borászatból, gyümölcstermesztésből és állattenyésztésből megélni. Őket törekvésükben nem akadályozni, hanem minden lehetséges eszközzel segíteni kell. Az EU támogatási és szabályozási rendszere ezt lehetővé teszi, nem pedig akadályozza. Ezeket a szabályokat és támogatásokat a hazai termelők és feldolgozók érdekében kell alkalmazni, és nem a multinacionális cégek kívánságának és érdekeinek megfelelően. Ez minden kormánynak kötelessége, és ez az állampolgárok jogos elvárása a kormányokkal szemben.
Negyvenhat évet dolgoztam az agrárkutatásban és az állattenyésztésben, ám sehol sem tapasztaltam a mezőgazdaságban olyan diszkriminatív, kis- és középgazdaság-ellenes légkört, mint amilyen ma érvényesül hazánkban, az Európai Unió egyik tagállamában. Ez a helytelen kistermelő-ellenes gyakorlat messze esik az EU-konformitástól, nem felel meg az európaiság szellemének, és nem lehet az élhető vidéket és a jövőt erre alapozni.

A szerző az MTA doktora, nyugalmazott egyetemi magántanár