Középpontban az emberség

Közeleg a karácsony, advent van, ilyenkor talán még jobban figyelünk a gyerekekre, és reménység szerint arra a bizonyos gyermekre is, aki elhozta a fényt. Szemünk fényei és a fény a szemünkben. Fény a szemében, ez olyan, mint egy indián női név. Ha a szavak majd újra azt jelentik, amit jelentenek, beköszönt a világosság, mert minden kimondott szavunk ott korzózik a kozmoszban, felelősek vagyunk értük, csakúgy mint a gyerekeinkért, és most elég nagy a rendetlenség. Megölt gyerekek, elhagyott gyerekek, éhező gyerekek, bűnöző gyerekek, akit eddig az vigasztalt, hogy ez Afrika, felébredhet, ez Magyarország is. Bedrogozott gyerekkatonák még nincsenek, de majd lesznek. Iskolai ámokfutónk se volt eddig, aztán lett. Ha elfogadjuk, hogy a gyermek Isten ajándéka, és az ártatlanok őszinte, kétségbeesett sírásával érkezik erre a világra, akkor úgy lehet, hogy a bajok az oktatásnál, a nevelésnél-növelésnél kezdődnek. A családban, a környezetben, az óvodában, az iskolában nyilván így együtt. A mélyszegénységben vagy éppen a pénz mámorában. Az Etalon Kiadónak (itt jegyezném meg, hogy ezek az emberek egy olyan vállalást teljesítenek a médiában, ami magának az egész médiának a feladata lenne) van egy Sugárzó életek című DVD-sorozata, aminek a huszonötödik darabja a Maria Montessori – Egy élet a gyermekért című olasz játékfilm, Gianluca Maria Tavarelli rendezése. Pályaválasztás előtt állóknak is vetíteném, még az is kedvet kaphat tőle, hogy pedagógusnak álljon, akit egyébként elriasztana az alacsony fizetés, a megaláztatások sora vagy a vasvillával felszerelt szülők. A Montessori-pedagógia alapelve: „Segíts nekem, hogy magam csinálhassam”. Azaz, mint mindig, hálót kell adni és nem halat. A módszer két fő célja, hogy olyan felnőtt emberek fejlődését segítse elő, akik életük során, céljaik megvalósításában képesek a függetlenségre, valamint hozzásegíteni az embert, hogy megtalálja szerepét és helyét a kozmoszban, a nagy egészben, és ennek olyan részévé váljon, amelyben emberi potenciálját maximálisan kiteljesítheti. Ez lehet az elérhető és kívánatos szabadság. De a szabad ember veszélyes állat. Nem konzumidióta, önállóan gondolkodik, felelősséget érez a közösségért, amelyben él, de nem állítható be a sorba hajnali ötkor egy bevásárlóközpont megnyitásánál. Montessori rendszere azért rendkívül rokonszenves, mert az emberségre, a humánumra koncentrál, és középen áll, azaz egyensúlyban van, ebben alighanem komoly segítséget nyújtott katolikus hite és indiai tartózkodása. Segítőkészség, tolerancia és szolidaritás, a természet szeretete és a környezet védelme, ezek a pillérek, amelyeken állva felemelt fejjel lehet nézelődni a világban. Az ilyen kiművelt emberfők útnak indítása nem megy sem a porosz módszerrel, ahol állandóan parázik a gyerek, és még a nemi identitás rögzítésével is bajok lehetnek, sem „a jól van, öreg, legyél totál kreatív, vágd pofán a pedellust, aztán szívj el egy vicces cigit, és tegyél félreérthetetlen ajánlatot a biológiatanár-nőnek, mert dugig vagy jogokkal” mentalitással. Egyébként nem sok múlik ezen az egészen. Csak az emberiség jövője.