A Tátrai Bandnak soha nem volt látványos búcsúkoncertje, de hat éve úgy nézett ki, egy korszaknak végleg vége, mégis visszatérnek. Miért pont most érkezett el az idő?
– A zenekar lelke és oszlopos tagja, Kovács Tamás halálával valóban lezárult egy korszak. Nyugton is maradtunk jó ideig. Az első Tátrai-lemez felvétele óta viszont eltelt húsz év, az ilyesmi szíven üti az embert. Már a nyolcvanas évek végén összehoztam egy ős-Tátrait, egy igazi rockegyüttest. Körbe akartam venni magam fiatal, erős zenészekkel, hogy csak egy legyen a dolgom: állni középen, és rázni a csörgősapkát a fejemen. Az énekesünk, Vertig József sajnos meghalt autóbalesetben, szünet következett. Kovács Tamás sokáig rágta a fülemet, hogy folytassuk, nem is volt ellenemre, egyetlen feltétellel. Ha Demjén Rózsit vagy Charlie-t sikerül megnyerni énekesnek. Charlie akkoriban az év nyolc-tíz hónapján hajókon énekelt. Egyszer hazajött a zenei nehéziparból, bevonultunk a stúdióba, és kísérletezni kezdtünk. A Take it easy baby akkordjaira Charlie ráénekelt, minden előzetes koncepció nélkül, és már akkor éreztük, hogy ahogy a ritmus, a megszólalás spontán összeállt, az valami új, érdekes, kellemes, amit folytatni kell. Felvettük az Illúziók című lemezt, és nagy hévvel turnéra indultunk. A fiaskó szó enyhe kifejezés arra, ami történt. Kazincbarcikán tizennégy embernek játszottunk, de úgy, hogy majd leszakadtunk a színpadról. Hittük, hogy jó, amit csinálunk, már a következő lemezen gondolkoztunk.
– Azon már rajta volt a rádiókban is agyonjátszott New York. Idő kérdése volt a siker, vagy a slágergyártó média hátszele kellett hozzá?
– A kilencvenes évek vadkapitalista lendülete a rádiókban úgy csapódott le, hogy gyakorlatilag alig játszottak magyar számot. A New York az egyik kivétel volt. Pótdalként került fel a lemezre, Kovács Tamás írt rá szöveget, aki civilben egyébként építési vállalkozó volt. Whisky, blues, Amerika. Beletenyerelt a kilencvenes évek életérzésébe. Kellett a rádióknak néhány szám, amelyeket felmutathattak, hogy tessék, íme, magyar számokat is játszunk. Egy nyáron át a csapból is a mi számunk folyt. Egy évvel a fiaskó turné után a miskolci sportcsarnokban már telt házas koncertet adtunk. A média bármiből képes slágert csinálni, ha úgy akarja. Hogy a New York sikere nélkül a Tátrai Bandből mi lett volna, ki tudja? Szerencsénk volt.
– Amíg a vasfüggöny mögött űzte valaki a bluest, azért nagyjából lehetett tudni: soha. Nem sokon múlt, hogy önnek az Ausztráliába csábított Syriusszal sikerült az áttörés. Végül mégsem. Nem bánja?
– Soha nem vágytam világsztárságra. Jól érzem magam a Dunán, a kis horgászcsónakomban, vagy nyaranta Ikervár környékén, az őrségi tanyámon, a világ zajától elzárva. Annyi gyönyörű hely van Magyarországon, ahol még nem jártam, hogy nincs is szívem máshova menni. Erdős Péter, az egykori lemezgyár kiskirálya a vasfüggöny mögül hirdette, hogy Magyarországnak márpedig lesz világsztárja. Teljesen valószerűtlen volt. A szocializmus torz valóságképe kellett ahhoz, hogy valaki elhiggye, a tehetségektől hemzsegő New Yorkban a kiadók csak rá, a kommunista Magyarországról érkező nevenincs zenészre várnak. Megdöbbentem, amikor Amerikában jártam. Az utcasarkon is olyan gospelegyüttesek énekelnek, amilyenekhez hasonló sem fog soha alakulni Európában. A magyar zenének itthon van táptalaja, aki ezt eldobja magától, szerintem rosszul dönt.
– Számba se lehet venni, hány formációban játszott a Syriustól a Generálon át a Hobo Blues Bandig. A feltámasztott Tátrai Band mellett mivel foglalkozik?
– Most is létező dzsesszformáció a Tátrai Trend, nemrég vettünk fel új lemezt, nagybőgővel, két gitárral, ütősökkel. Szűcs Antal Gáborral folytatjuk a Tátrai–Szűcs Latin Duót, mert a közönség szereti. Latinos életérzés, gitárra húzva, virtuóz tálalásban. Az utóbbi hónapokban pedig minden a Tátrai Band koncertpróbáiról szólt. Minden lemezről eljátszunk majd pár számot, ha kell, három órán keresztül nyomjuk, de az a terv, hogy a péntek este a Tátrai Band zenéjének keresztmetszete lesz.
origo.hu
Megszólalt halálfélelméről és súlyos műtétjéről a TV2 sztárja
