Erdei Zsolt kevés kivételtől eltekintve a maga kedves képére formálja az esedékes ellenfeleit, de aurája itt Kielben igazán kiteljesedett. Egyrészt hatott Giacobbe Fragomenire, akivel minden idők egyik legsportszerűbb, mégis hallatlanul izgalmas profi bokszmérkőzését vívták, előtte és utána pedig igaz barátként ölelkeztek össze. Jellemző a kapcsolatukra, hogy miközben az olasz bunyós egyik menedzsere egyezményes jelekkel a bírók nyakát akarta elvágni, maga Fragomeni a küzdelem végén „Te vagy az igazi világbajnok!” mondattal gratulált Madárnak ahhoz, hogy elvette tőle a WBC-szervezet cirkálósúlyú vb-övét.
A kieli publikum pedig szívből megszerette először itt szereplő honfitársunkat. A minőségi kézilabdához szokott helyiek végigtombolták a derbit, együtt éltek hullámzásával, feszültségével. Helmut Schwalm, a Kieler Nachrichten című itteni lap újságírója mellettem ült a ringnél, s azt mondta, ilyen magas színvonalú, drámai derbit még soha nem látott. Hozzátette, Erdeinél szimpatikusabb, közvetlenebb sportcsillagot sem, aki olyan természetességgel ment el a meccs előtt egy helyi óvodába mesét olvasni a gyerekeknek, mintha mindig ez lenne a dolga rangosabb derbijei előtt.
Márpedig a szombat éjjelről vasárnapra virradó igazán rangosnak mondható. Új szervezet, új súlycsoport és sporttörténelmi cél, hiszen két kategóriában még soha nem volt magyar profi világbajnoka a sportágnak. Balzsay Károly, a WBO nemrég még regnáló nagyközépsúlyú vb-címvédője nagy hozzáértésről tett tanúbizonyságot jóslatával: „A meccs közepéig nem lesz gond, aztán dől el minden.” Éppen így történt. Az első menetek sziporkázó Erdei-fölényt mutattak, azután jött egy hatalmas hullámvölgy, ahonnan szerencsére volt visszaút. A pontozás sok mindent mutat, csak azt nem, hogy honfitársunknak kedveztek volna, ketten csupán 115-113-ra látták jobbnak, a finn Esa Lehtosaari 114-114-jét vegyük pillanatnyi indiszponáltságnak. Az új világelső magyarul és németül üvöltötte a publikumnak: „A szívemet adtam! Én vagyok a bajnok!” Ahogy Fragomeni is megjegyezte...
Később Madár hosszabb értékelésre vállalkozott a kieli Sparkassen Arena első emeleti sajtótermében:
– Úgy érzem, most egy életen át pihennék! Lehet, hogy ez értékesebb öv, mint amilyenem volt, rajta van Joe Louis és példaképem, Muhammad Ali fotója, de a lényeg az, hogy győztem. Ez igazi dráma volt. Tudtam, hogy elérhetem a célom, de hogy ennyire nehéz lesz, azt nem gondoltam volna. A felkészülésem nagyszerűen sikerült, csak ez a betegség, a megfázás ne lett volna, ami miatt hamarabb elfáradtam. Ám megmutattam, milyen a magyar virtus. Belülről is szorosnak éreztem a csatát, Fragomeni óriásit harcolt a fair play szellemében, alávertem neki jobbal testre, ütöttem ballal fejre, de állta. A hatodik menetben úgy éreztem, feladom, mert nem bírom tovább, de Sdunek mester összeszedett a sarokban, én meg bunyóztam tovább szívvel-lélekkel. Déja vu érzésem volt, előjött a Sahnoune elleni dráma, amikor repedt bordával nyertem hasonló izgalmak közepette.
– Azt szokták mondani, hogy a csúcson kell abbahagyni. Ez még nem az?
– Lehet, de korai lenne nyilatkozni a továbbiakról, most jöttem le a ringből, halálosan elfáradtam. Pihenés, karácsony, ezzel foglalkoznék. Fantasztikus érzés, hogy világbajnok lettem a WBC-nél is, de még nem tudom kimutatni, aludnom kell párat, hogy igazán realizáljam magamban, mit értem el.
Fáradtság ide vagy oda, amikor Klaus-Peter Kohl, az Universum tulajdonosa elővette szokásos szóvirágai egyikét a leendő ellenfelekről, Madár azonnal poénnal reagált, mint egy meccs eleji villámgyors balegyenessel: „Talán Nyikolaj Valujev?” Végül is akkor csak ötvenkilós és harmincöt centis hátrányban lenne…
Hogy a továbbra is veretlen,
31-0-s mérlegű Erdei Zsolt a csúcsra jutott-e? Lehet. Egy életen át pihenne? Meglátjuk. Ha igen, megértjük, ha nem, boldogok leszünk.
origo.hu
Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja
