Növekedés és fejlődés a gazdaságban

Miközben a magyar kormány folytatja passzív, rövid távú szemléletű, jövőkép nélküli, a hazai képességeket elherdáló, a jövőbe való beruházás helyett az állandóan leépítő, amputáló gazdaságpolitikáját, a világban hatalmas változások zajlanak. Ennek jele, hogy az Európai Unió, Sarkozy elnök vezetésével, az országok teljesítményének mérésére új módszerek bevezetését tervezi. Végre az EU is elfogadja azt a kutatók által hosszú ideje bizonyított tényt, hogy a GDP nem jó mutató, hiszen csak a pénzben kifejezhető teljesítményeket tudja mérni. Ezért Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász vezetésével bizottságot hozott létre azért, hogy a nemzetek fejlődését hitelesen mérő mutatószám-együttest dolgozzanak ki.
A Stiglitz-bizottság előzetes eredményei már megjelentek. Legfontosabb közülük az, hogy nem elég a növekedéssel törődni. A fejlődést is célul kell kitűzni. Fejlődésről viszont csak akkor beszélhetünk, ha az emberek „jólléte” is javul, és közben a környezetünk állapota sem romlik. Ha ebből a közelítésből vizsgáljuk a magyar állapotokat, akkor megállapíthatjuk, hogy talán nem is a GDP-vel mért nemzeti jövedelmünk drámai csökkenése fejezi ki leginkább a magyar gazdaság és társadalom mély válságát, hanem sokkal inkább a „jóllét” és a környezet állapotának drámai romlása. A „jóllét” mutatói között a kutatók a következőket említik meg: a fogyasztás és a vagyon – ami a jövőbeli fogyasztás lehetőségét teremti meg – alakulását, az egészségi állapot és az oktatás helyzetét, a munkalehetőségek minőségét, vagyis hogy milyen fajta munkákat kínálnak a cégek, például tudást igénylőt vagy inkább fizikai erőt, jó idegeket használó összeszerelőt-e, a lakhatási lehetőségeket, a bűnözés alakulását és a politikai szabadságjogok mértékét. Ez utóbbinál fontosnak tartják, hogy mennyire épít a kormány a társadalom véleményére, mennyire teszi lehetővé a civilek számára a gazdasági döntéshozatalba való beleszólást. A „jóllét” mutatói között kiemelik továbbá a társadalmi tőke erősségét, a társadalmat jellemző értékrendet, a bizalom mértékét és az együttműködési tőkét. Vagyis azt, hogy mennyire konfliktusteremtő, illetve konfliktuskezelő a társadalom. Hangsúlyozzák, hogy a „jóllét” megteremtésének feltétele a jövőképpel rendelkező, világos értékrendű, fejlődés- és nem növekedés-központú kormány. Az eredményes társadalom feltételeként említik meg továbbá a fenntarthatóságot. Ez egyrészt jelenti az erőforrásokkal – levegő, víz, ásványkincsek stb. – való gondos gazdálkodást, másrészt a tudásszint folyamatos emelését, az intézményrendszer működésének javítását, a korrupció visszaszorítását és az eladósodottság felszámolását.
Ha ezen mutatók alapján vizsgáljuk a magyar gazdaság és társadalom állapotát, akkor világossá kell hogy váljék mindannyiunk számára, hogy a „jóllét” és a „fenntarthatóság” tekintetében még rosszabbul állunk, mint a termelési-szolgáltatási tevékenységeket pénzben megjelenítő GDP alakulása tekintetében. A fenntartható és „jóllétet” is biztosító fejlődéshez vezető út a munkahelyteremtésen, a tudás és a helyi vállalkozások szerepének növelésén, az egészségbe és tudásba való hatásos – és nem hatékony, azaz csak a költségekre figyelő – befektetéseken, valamint az erős önkormányzáson és civil társadalmon át vezet. A csonkolásos, amputációs gazdaságpolitika pedig az ellenkező irányba visz: leépítéssel, perifériára szorulással, kiszolgáltatottá válással, értékeink leértékelődésével és általános bizalomvesztéssel jár együtt. Pedig az élhetőbb társadalomhoz bizalomra van szükség. Bizalomra egymásban és a kormányban. A bizalom pozitív érzés és ezért javítja közérzetünket, sőt egészségi állapotunkat is. A jó közérzetű, boldog ember nagyobb teljesítményre képes. A nagyobb teljesítmény pedig a sikeres gazdaság alapja. A sikeres gazdasághoz ezért a „jólléten” és a „fenntartható fejlődésen” át vezet az út. Nem lehet ugyanis egészséges a gazdaság akkor, ha beteg a társadalom. Ennek a változásnak az érdekében kell megtennünk mindent az országon belül, és ehhez kell partnereket találni kívül is: beleértve az EU-t, a Világbankot és az IMF-et is.

A szerző közgazdász