Személyes közügy

Minden emberben ott vannak az agresszív ösztönök, bár nem egyenlő mértékben. De valójában nem az agresszivitás mértékében különbözünk egymástól leginkább, hanem hogy miként tudjuk kezelni, irányítani, megfegyelmezni, sőt pozitív energiákká változtatni ezeket a feszítőerőket. Az az elsőéves gyógyszerészhallgató, aki megölte egy diáktársát, s még három embert megsebesített, egyáltalán nem tudta kezelni agresszív késztetéseit.
Annyi máris kiderült, hogy a diák az őt feszítő erőszakosságot nem tudta, nem is nagyon kívánta megfékezni. Társai most sorolják azokat a történeteket, amelyek még csak nem is rejtett, hanem meglehetősen nyílt agresszivitására utalnak. Az egyik diák édesanyja elmondta, hogy lánya lábára ez a fiú közvetlenül a gyilkosság előtti napon rácsukta az ajtót, és a család azon gondolkodott, mit tegyenek, hogy az ilyesminek elejét vegyék. G. Ákos erre a diáklányra is rálőtt, akinek szerencséje volt: a táskájában lévő pénztárcában megakadt a lövedék. Ő megmenekült. Az a 19 éves fiú, akit eltalált a gyilkos golyó, bevégezte az életét. Még nem tudjuk, hogy annak a kaposvári fiúnak, akibe öt golyót eresztett az elkövető, hétórás műtétje után milyen kilátásai lesznek élete folytatására, felépül-e maradandó károsodás nélkül.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása óta tudjuk, hogy a kormány teljes egyetértésével utcára tettek súlyos állapotú kezelteket is, akik közül azóta többen öngyilkosok lettek. Ne nyugodjunk bele abba, hogy önmaguk ellen fordították indulataikat, mert Freud, Ferenczi, Szondi Lipót és mások munkáiból közel egy évszázada tudjuk, hogy az öngyilkosság sok esetben ugyanannak az ölési ösztönnek az átalakítása, amellyel most ez a fiú társai ellen fordult. Amikor utcára engedett súlyosan neurotikus betegekről hallunk, tudnunk kell, hogy öngyilkos hajlamaik gyilkossági késztetéssé válhatnak.
A lövöldözés az órán kezdődött, s szemtanúk szerint a diák már az órán „zavartan viselkedett”. Van-e lehetősége egy tanárnak egy zavartan, gyanúsan viselkedő tanulót az órájáról eltávolítani? Nemigen. Ma már ez nem divat. Ahogy nem divat odafigyelni a másik emberre sem, nem divat megkérdezni, mi bántja, mi hevíti: zajlik benne, ami zajlik. Az erőszakosság életünk része lett, föl sem tűnik. Erőszak árad a televízióból, erőszak dől a gyerekeknek szánt videojátékokból, erőszakot látunk a villamoson, a hazai autósok verbális és vezetési stílusa egészen elképesztő. Ne feledkezzünk meg a parlamentben meghonosodott alpári modorról sem.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter elismerte, hogy újra kell gondolni a fegyvertartás szabályait. Kijelentette, nem terrorista akció történt, az elkövető valamilyen személyes okból lövöldözött. Csak hát ettől még nem biztos, hogy mindenki hátradőlhet a székében, aki az országban a rendért felelős. Hovatovább könnyebb lesz fegyverviselési engedélyhez jutni huszonhárom évesen, mint álláshoz. De minek kell fegyver egy elsőéves diáknak? Elég belépni egy lövészegyletbe, és máris hozzájuthat bárki az ölés eszközéhez? A sportlövészeket évente orvosi vizsgálatnak vetik alá, amelyen idegállapotukat is ellenőrzik. A Pécsi Városi Lövészklub a fiatalembert eltanácsolta, mert nem látták alkalmasnak sportlövészetre. Ám ő sajnos talált magának egy másik lövészegyletet.
A pécsi tragédia mindenkit megdöbbentett. Ami ott történt, mindannyiunk személyes közügye. Idehaza senkit nem fog jobb kedvre deríteni, hogy az Egyesült Államokban és más nyugati országokban az ilyesmi nem különleges. Mi értetlenül állunk, ahogyan megdöbbentünk a nyolcadik kerületben az utcán hátba lőtt ember esetén is. Nem akarunk hozzászokni a káoszhoz és az agresszióhoz, mert a mi mentalitásunkat, a mi országunkat nem ez jellemzi.