Szerbia kaput nyitott

Trianon óta különösen nehéz kérdés az őshonos magyar közösségek sorsa. Fontos, hogy ezek a magyar közösségek megőrizzék nemzeti önazonosságukat, amelyben nemcsak egyszerűen a magyar nemzet részének tekintik magukat, de az adott országban közösen gyakorolnak bizonyos közhatalmi jogokat, vagyis autonómiával – önrendelkezéssel – élnek. Ahhoz, hogy ezzel élni tudjanak, szükséges feltétel az adott ország törvényes rendelkezései mellett az, hogy a magyar közösség tagjai vállalják nemzetünkhöz tartozásukat.
Erre több mód is létezik. Emlékszünk a kedvezménytörvényre, amely a nevében is létező kedvezmények mellett az igazolvány kiváltásával módot adott arra, hogy ezt a hovatartozást a nem Magyarországon élők élvezhessék. Azok, akik Magyarországon (is) rendelkeznek lakhellyel, könnyebben megszerezhették a magyar állampolgárságot. Remélhetőleg hamarosan lehetőség lesz arra is, hogy nem csak magyarországi lakhellyel és életvitellel is megkapják ezt az emberek, akik így szintén kifejezésre juttathatják identitásuk vállalását.
Szerbiában erre most újabb kapu nyílt. A nyáron elfogadott, a nemzeti tanácsokról szóló törvény ugyanis elődjétől, a Kis-Jugoszláviában 2002-ben megalkotott hasonló törvénytől eltérően módot ad arra, hogy választópolgárként feliratkozzanak arra a választói névjegyzékre, amely megválasztja a nemzeti tanácsot. Ezzel a lehetőséggel akkor élhetnek, ha legalább 118 ezer személy feliratkozik a magyar választói névjegyzékre, ennek hiányában visszaáll a 2002-ben bevezetett elektori rendszer, aminél fennáll az esély, hogy a legerősebb párt uralja a nemzeti tanácsot a „győztes mindent visz” elve alapján. Azonban most el lehet érni, hogy a magyarok közvetlen választással éljenek az identitásvállalással és -gyakorlással. Történelmi lehetőségnek tartom, ha ezt minden magyar vállalja és a négy hónapig tartó aláírásgyűjtésnél él vele, ehhez mer bátor és öntudatos lenni, hiszen akkor jövő tavasszal a saját nemzeti tanács választásán esély lehet arra, hogy a magyarságon belül a politikai pluralizmus elvének megfelelően arányos képviselet elve alapján válassza meg a 35 tagú nemzeti tanácsot. A magyarországi parlamenti pártok is történelmi áttörésként ítélik meg a törvény adta lehetőséget.
Mégis, a délvidéki magyar közélet vitáktól hangos, miközben megkezdődött a négy hónapos drámai küzdelem a kellő számú jelentkezés eléréséért. Miért van most csatazaj?
Először is, a délvidéki magyar civil és politikai szervezetek egy tekintélyes része úgy gondolja, hogy a jelenlegi törvény által létrehozott nemzeti tanács nem állja ki az autonómia próbáját, hiszen nincs meg hozzá sem a jogköre, sem a legitimitása. (A hírek szerint a törvény egyik atyja, Váradi Tibor is elmondta az Újvidéki Televízióban, hogy ez nem autonómia.) Magam, mint az Európai Parlamentben dolgozott képviselő, tudom, hogy például az adózás vagy a bővítés ügyében mennyire gúzsba kötötten tudott eljárni egy közvetlenül választott testület, ha csak kötelező véleményezési vagy vétójoga volt egy kérdésben. Ennek nehézségeit már kétségtelenül átélte a Magyar Nemzeti Tanács 2002 óta, hiszen saját gazdálkodása, autonómiát érintő jogszabály-alkotási lehetősége, bevételei nem igazán voltak, közhatalmi funkciókat korlátozottan látott el. Most nagyobb érdeklődést a délvidékiek körében akkor fog a testület kiváltani, ha lehet látni, hogy ezeken a területeken az eddigi kisjugoszláv gyakorlattól eltérően az új szerbiai törvény minőségileg többet ad, amit eddig nem látnak sokan a délvidéken pontosan. Lesz-e önálló magyar felsőoktatás, mint a svédeknek Finnországban, lesz-e magyar nyelvű oktatási lánc az érettségiig?
Másrészt a választás legitimitásával kapcsolatosan is vannak fellángoló viták, és ezek az aggályok olyanok, amit kezelni kell. Először is, felmerült egy alkotmányos aggály arról, hogy hogyan lehetséges az a megkülönböztetés, hogy az általános választásokon a hatóságok kiküldik minden választójoggal rendelkező szerbiai lakhelyű polgárnak a választási értesítést és automatikusan jegyzékbe is veszik őket, míg a nemzeti tanácsokról szóló törvény esetében erre külön jelentkezni kell. Voltak racionális ellenérvek (ez volt a hatalommal a kompromisszum ára, még ha korábban az illetékes miniszter nem is erről tett javaslatot), de amit ebben az ügyben a legfontosabbnak tartok, az az, hogy minél hamarabb oszlassuk el ezt a kételyt, hiszen nagyon nagy csalódást okozna a magyar választói rétegben, ha egy általa közvetlenül megválasztott testület alkotmányossága már egy sikeres névjegyzék-aláírási akció és a választás után kérdőjeleződik meg. Racionálisnak tűnik az a felvetés, hogy a horvát vagy a szlovén példa alapján legyen itt is automatikus a kisebbségi névjegyzékbe vétel mindazoknál, akik a legutóbbi népszámláláson magyar – vagy más – nemzetiségűnek vallották magukat, hiszen ezen országok is ENSZ-, EBESZ-, sőt NATO- (Ljubljana esetében EU-) tagok is, még sincs demokratikus vagy adatvédelmi kifogás a gyakorlat ellen. (Magam a horvát európai parlamenti bizottság póttagja voltam, és tudom, hogy üdvözöltük a nemzetiségi választójogi rendszert délnyugati szomszédunknál.) Kifogásként merült fel a közvetlen választás vagylagos formája, vagyis ha nem lesz meg négy hónap alatt a bűvös 118 ezer feliratkozás, akkor visszatér a közvetett elektori rendszer, ami nem emeli 2002-hez képest a testület legitimitását és a magyar lakosság identitásérzését. A belgrádi magyar képviselők álláspontja szerint ezt a vagylagosságot a törvény elfogadásához szükséges kompromisszum jegyében fogadták el, mivel például a kisebb nemzetiségek sem fogadták volna el a kizárólagos közvetlen választás tényét.
Az automatikus és közvetlen névjegyzék kizárása most azért is okoz vitát, mert a feliratkozásnál ellenőrizhetetlenné válik az aláírás valódisága (postai úton és aktivisták révén is folyik a gyűjtés), és ez könnyen a Magyarországon is ismeretlen pártadatbázisok irányába viheti a folyamatot – például a telefonszámok gyűjtése révén. Új elem a feliratkozás és az adatbázis létrehozásának csábítása révén, hogy a magyar szavazóbázis tekintélyes hányadát már megszerző nagy szerb pártok, elsősorban a Demokrata Párt helyi magyar vezetői is beszálltak az aláírásgyűjtésbe, ami a választóbázis további, a többségi pártok által történő szalámizását is maga után vonhatja. Vagyis a nemzeti tanácsba is beviszszük nyíltan vagy fedésben a szerb pártokat.
Mit lehet tenni?
Mindenféleképpen politikai és civil összefogásra és párbeszédre, annak elősegítésére van szükség. Rendezni kell a diszkriminációs jellegű jogi félelmeket, nemcsak a választás legitimitásának megkérdőjelezése miatt, hanem azért is, hogy azokat a magyar érzelmű választókat, akik valamilyen okból nem szeretik a nyilvános regisztrálást, ne zárjuk ki a választói névjegyzékből. Ha ennek módosítására már nincs mód, akkor kérjük a magyar polgárokat, hogy ne féljenek, és vállalják minél nagyobb számban a feliratkozást a jegyzékre. A félelem mindig közösség ellen ható erő, bár tudom, hogy az anyaországból könnyű tanácsokat osztogatni. Reméljük, a vagylagosságot és az elektori választást így ki tudjuk zárni a törvényből, ami a legnagyobb kudarcnak minősülne.
Össze kell ültetni az egyetlen valódi pártként funkcionáló erőt, a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) a többi, szakmai vagy közéleti társaságként működő politikai és közéleti erővel a kifogások megvitatásra és közös fellépések koordinálására. Az aláírás gyűjtése esetén pedig garantálni kell, hogy csak a Magyar Koalíció és más magyar szervezetek tagjai között lesz használható (egymást nem kizárva) az adatbázis a kampányban, és kérni kell a lakosságot, hogy más, ehhez a körhöz nem tartozó szervezetek számára ne adjanak aláírásokat, és később se szavazzanak rájuk, hiszen a Magyar Nemzeti Tanács nem szerb pártok képviseletére lett kitalálva. Ha a jelenlegi kommunikáció nélküliség folytatódik, az erőből elszántan névjegyzéket gyűjtő VMSZ-t az a vád is érheti, hogy a gyűjtés mindenáron való sikere érdekében beengedi a szerb pártokat a névjegyzék gyűjtésébe, a nemzeti tanácsba való bejutásba, és a későbbi választásokon egy magyar adatbázis kiépítésébe.
A felelősség nagy, a lehetőség komoly. Most nemcsak a délvidéki magyar elitnek, hanem a magyarországiaknak is segíteniük kell, hiszen a magyar nemzet minden tagjáért és közösségeiért a felelősség is közös.

A szerző volt európai parlamenti képviselő