A tünetek. A pánikroham esetében a szorongás rohamokban lép fel, gyorsan eléri a tetőpontot, majd lassan, kisebb hullámokban oldódik. A rosszullét alatt a leggyakoribb tünetek: légszomj, szapora szívverés, mellkasi fájdalom vagy szorítás, fulladásérzet, szédülés, bizonytalanság, végtagzsibbadás, hidegrázás vagy hőhullám, remegés, önkontroll elvesztésétől való félelem és a halálfélelem. Akkor beszélünk pánikrohamról, ha ezek közül legalább négy (vagy több) egyszerre lép fel, és 10 perc alatt eléri a maximális intenzitását. Az érintettek – vagy a rosszullétet észlelők – többsége sürgős orvosi segítséget keres. Gyakran a roszszullétet követő kivizsgálás, a negatív leletek terelik a gyanút a pánikbetegség irányába. Különféle szervi betegségtünetek hátterében szorongásos problémák állnak. A pánikszindróma leggyakrabban az úgynevezett agorafóbiával szövődik, sokan a kettőt nem is tartják külön kategóriának. Az agorafóbia a kóros mértékű szorongás egyik formája. Ebben az esetben a beteg félelmet csak akkor él át, ha valamilyen biztonságos környezetet pl. lakását vagy autóját el kell hagynia. Ha biztonságban érzi magát, akkor nem szorong. A szorongás egyébként önmagában természetes jelenség, az emberi élet velejárója, amely minden emberben fellép bizonyos mértékben és esetekben, illetve ha nem, akkor az valamilyen pszichiátriai betegség tünetének tekinthető.
A szorongásos zavarok közé tartozik a pánikbetegség, pontosabb nevén a pánikszindróma. A kifejezést 1980 óta használjuk, de a jelenség nem új keletű. Korábban a szorongásos neurózisok csoportjába sorolták a hasonló tünetekkel jelentkező kórképet. Pánikbetegségről akkor beszélünk, „ha a pánikrohamok ismétlődnek, és a betegnek súlyos gondot, életvitelében zavarokat okoznak”. (Tringer László A pszichiátria tankönyve.)
Holló Melinda pszichológus elmondta, leginkább a depresszióval, mint kísérőbetegséggel társul a pánikszindróma. Ezzel együtt jár a beszűkült életmód, a társas kapcsolatok leépülése és a folyamatos önmegfigyelés. A pánikbetegségből másodlagos depresszió alakulhat ki, amely alkoholizmushoz, gyógyszer- és drogfüggőséghez is vezethet.
A világ népességének mintegy 2-5 százaléka szenved pánikszindrómában, ami a nőknél két és félszer gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknál. Leginkább a 20 és 45 év közöttieket érinti ez a betegség. Egyes orvosok szerint az emberiség 30-35 százalékának volt már legalább egyszer pánikrohama. Hazánkban a lakosság mintegy 4 százaléka szenved pánikbetegségben, közülük mintegy 2-300 ezret kezelnek orvosok, pszichológusok. Holló Melinda kifejtette: egy pánikroham lezajlása még nem jelenti azt, hogy az illetőnek pánikbetegsége is van. Az igazi pánikbeteg pontosan, valószerűen meséli el a tüneteit, mivel ezek személyes élmények, és nagyon szenved tőlük. Az első, esetleg enyhébb rohamtól is megijedő páciens, aki rögtön pánikbetegnek tekinti magát, tankönyvszerűen mondja el a tüneteket. A pszichológus szerint ez nem azt jelenti, hogy ő egészséges, csupán azt, hogy nem pánikszindrómában, hanem valamilyen más személyiségzavarban szenved. A bizonytalan, stresszes, megoldhatatlannak tűnő élethelyzetekre csak az egyik lehetséges válasz a sok közül a pánikroham. Akár tudatosan, akár tudattalanul, egyre többen választják a betegséget, mint a terhek alóli kibújás lehetőségét. Kiemelte: fontos, hogy ne a beteg, hanem az orvos vagy a pszichológus diagnosztizálja a betegséget. Várkonyi Ákos ideggyógyász ehhez kapcsolódva kijelentette, hogy a valódi pánikbetegség megállapítása szakmai feladat, el kell különíteni az élethelyzeteket kísérő élettani reakciókat a betegségtől.
Berghammer Rita, a SOTE Magatartástudományi Intézet munkatársa szerint a szorongásnak sokféle formája van, a fizikai tünettel társulókkal gyakrabban fordulnak orvoshoz az emberek, mint a csak pszichikai tünetekkel rendelkezőkkel. A gyógyszeres és a pszichoterápiás kezelés együttese a leghatékonyabb, de van, aki nem akarja elfogadni a pszichoterápiát, és előfordul, hogy az orvosok sem tudatosítják eléggé a hozzájuk fordulókban ennek fontosságát. A csupán néhány hónapja fennálló tünetek esetében nincs is feltétlen szükség a gyógyszerekre. Kifejtette, hogy a társadalom egy részének nincs pontos információja a pszichológusokról és a pszichoterápiáról, gyakoriak a tévhitek, tévképzetek, így sokan nem is bíznak bennük. Manapság már nagyobb eséllyel kerülnek pszichiáterhez vagy pszichológushoz a szív- és egyéb problémákkal, ám szervi bajjal nem küszködő betegek, mint korábban. A kórházak, rendelőintézetek mindegyikében van pszichológus, pszichoterapeuta. Elmondása szerint az állami egészségügyi ellátásban dolgozó pszichoterapeutából viszonylag kevés van, a többség magánpraxisban dolgozik. Ezt megerősítette Várkonyi Ákos is, aki ennek okát elsősorban abban jelölte meg, hogy a pszichoterápia a többi egészségügyi ellátáshoz hasonlóan alulfinanszírozott, a képzések drágák, amit a terapeuták nehezen fedezik közalkalmazotti bérből. Az ideggondozó-hálózat kiterjedtsége miatt mindenkinek van lehetősége, hogy pánikbetegség esetén segítséget kapjon, háziorvosi beutalóra sincs szükség. Megjegyezte, hogy minden esetben más és más lehet a gyógyuláshoz vezető út. Van akinél gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés együttese, van akinél csak az egyik szükséges a tünetmentességhez. A pszichés betegségek gyógyszeres kezelésében az elmúlt évtizedekben komoly fejlődés történt. Az új típusú antidepresszánsok hatalmas segítséget jelenthetnek, ha megfelelően alkalmazzák ezeket. Ellenkező esetben veszélyt jelenthet, mivel így hamis betegségtudatot támogatnak – figyelmeztet. A szorongásoldó-nyugtató szerek alkalmazása rövid távon jelenthet segítséget, hosszú távú használatuk indokoltsága kérdéses. A szorongásos kórképek esetében használatos antidepresszánsok nem hoznak azonnali javulást, hatásuk 3-4 hét után alakul ki. Egy kezelési periódus várható időtartama több hónap, ugyanakkor tartós vagy végleges tünetmentesség érhető el, és a gyógyszer a kezelés után elhagyható.
Sokféle pszichoterápiás módszer van, amelyekkel segíteni lehet a pánikbetegeken. Nálunk az egyik leggyakoribb a kognitív terápia. Itt az önmegfigyelés csökkentését, a fizikai fájdalmak átcímkézését próbálják elérni, ezzel kiragadható a szenvedő alany az ördögi körből, amelybe a betegsége kapcsán magát beleszorítja. Van dinamikus terápia és feltáró terápia is, ez utóbbi során azt veszik górcső alá, hogy a szorongások honnan erednek, így stabilizálva a személyiséget. Holló Melinda szerint a pánikbetegség megelőzésére nincs recept, de aki a saját személyiségét tréningezi, az könnyebben elbírja az életében jelentkező váratlan terheléseket.
