Teszik a dolgukat – de hogyan?

Ezzel az erővel Zuschlag Jánost vagy Hunvald Györgyöt is rátehették volna a listára. A választás napjára talán kiengedték volna őket a sittről. Mindennél többet elárul az MSZP-ről az, hogy Gyurcsány jobb listahelyre kerüléséért harcoltak, miközben Sziliért nem harcoltak.

Mesterházy Attila leborotválta a szakállát és a bajszát. Ebből is látszik, hogy miniszterelnök-jelöltségét mennyire komolyan veszi. Készül a megméretésre. Bajuszosokkal (Bokros Lajos, Debreczeni József) kísérletezgessen csak az MDF, nekik már nincs vesztenivalójuk. Az ifjú MSZP-s mindenesetre eltakarította magáról az ördögfimaszkot, és kívül-belül simára beretválkozott.
Belefáradtunk már, hogy hazánkat kommunikációs csatatérré téve az MSZP több mint hét éve kormányzás helyett is kampányolt. Postaládánkba dobott politikai reklámfüzetek és a baloldali lapokban az MSZP-s politikusok öles fényképekkel megjelenő interjúinak tanúsága szerint most mindenesetre ráerősített a választási kampányra. Szombaton megegyeztek abban, ki legyen a listájukon, amellyel nekifutnak a tavaszi választásoknak, és híven eddigi teljesítményükhöz, az összes gyászos figurát besuvasztották az első tíz helyre. Legnépszerűbb (értsd: magát a legkevésbé blamált) politikusukat, a párt népszerűtlenségéhez képest közkedvelt Szili Katalint, akinek nem ok nélkül voltak megújítási törekvései, sikerült olyan helyzetbe hozniuk, hogy hátat fordítson nekik. Viszont megtalálták a rájuk nézve legelőnyösebbnek érzett arcot egy fiatal politikus személyében, aki parlamenti felszólalásaiban elég agresszív, de anynyira nem, mint Gyurcsány, elég demagóg is, de annyira nem, mint Lendvai Ildikó, viszont jellegtelenségben még túl is szárnyalja a jelenlegi miniszterelnököt. De nem is az a cél, hogy a listavezető markáns legyen. Ennél sokkal fontosabb az, hogy arca és mondatai simává váljanak, tudjon beszélni a nemzeti érdekről úgy, hogy ne mondjon semmit. S lehetőleg ne bonyolódjon bele konkrétumokba, mert akkor kiderül, hogy az MSZP számára nemzeti érdek valójában nem is létezik.
Amikor egyik parlamenti felszólalásában Mesterházy kijelentette, hogy a külpolitikának „egyik legfontosabb prioritása a következő időszakban a nemzeti érdek képviselete kell hogy legyen”, rögtön hozzá is tette, hogy a nemzeti érdeket „sok esetben nagyon nehéz definiálni”. Vajon miért olyan nehéz egy MSZP-s politikusnak a nemzeti érdek definíciója? Csak nem azért, mert a két kormányzási ciklus közel nyolc éve alatt az MSZP mindig csak beszélt a nemzeti érdekről, és amikor képviselni kellett volna, akár Brüszszelben, akár a határainkon túl élő magyarság miatt, akár a hazai vállalkozások, tehát nemcsak a vállalkozók, hanem munkásaik támogatása érdekében is, akkor félrenézett, mosta kezeit vagy látszatintézkedésekbe bonyolódott?
És vajon miért „a következő időszakban” fontos a nemzeti érdek képviselete? Eddig nem volt az? Egyáltalán van olyan időszak egy ország vezetője számára, amikor nem fontos a nemzeti érdek?
Egy fél évvel ezelőtti felszólalásában Mesterházy arra kérte képviselőtársait, hogy engedjék „a hazaszerető embereket” (értsd: Bajnaiékat), „akik a megoldásért kívánnak dolgozni, hogy tegyék a dolgukat”, hiszen „ez szolgálja a magyar nemzet érdekét”. Ezt úgy becsszóra el is kellett volna neki hinni. Azonban Mesterházy szavaiból kevésbé következtethetünk arra, hogy eztán az MSZP összetöri magát a magyar érdekekért, sokkal inkább arra tippelhetünk, hogy a nemzeti érdek sűrű emlegetésével fogja végigkampányolni a hátralévő hónapokat. Nem arról van szó, hogy ne bírnánk ki – semmiség ez az elmúlt hét év kormányzati tehetetlenkedéseihez képest, amelynek Mesterházy is részese volt –, inkább csak bántja a fülünket, ha egy pártnak csak kampányjelszó a nemzeti érdek.
Sok MSZP-s politikust, kormánytagot láttunk már, milyen az, amikor „teszik a dolgukat”. Tette a dolgát vádlott-társaival Zuschlag János is a sportminisztériumban, Hagyó Miklós is, amikor oly akkurátusan ellenőrizte a BKV-nál a horribilis kifizetéseket, és őket is hagyták, sajnos. Valószínűleg MSZP-s hazaszeretetből. S bár lemondott, még jól emlékszünk hazaszerető Draskovics Tibor áldásos tevékenységére, ő is „tette a dolgát” – most meg veszi a kalapját. Biztosak lehetünk benne, hogy a tévészékház ostroma idején a Nádor utcában állomásozó rendőrcsapat is „tette a dolgát” akkor, amikor nem tette a dolgát. Amikor nem avatkozott a randalírozásba, nem emelte ki a rendbontókat, élő adásban láthattuk hosszú perceken át a köveket dobáló, dorongokkal felszerelt gyújtogatókat, s elképzelhettük hozzá Gyurcsány Ferenc elégedett tekintetét. Ő szintén „tette a dolgát” a mosolyán túl is, ebben biztosak lehetünk. Aztán másnap a baloldali lapokban megjelenhettek a jobboldalt a szélsőjobbal és a provokátorokkal teljesen összemosó nevetséges jegyzetek olyan újságírók tollából, akik szintén „tették a dolgukat”.
Megoldást kereső hazaszerető emberekként „tette a dolgát” a Bajnai-kormány akkor is, amikor összeállította a költségvetést. Amikor csökkentette a gyermekétkeztetési támogatást, lefaragta a fogyatékosok segítésére korábban rendelkezésre álló összeget, ellehetetlenítette a vakok szövetségét, megrövidített minden szerencsétlent. Nyilván csak a dolgukat tették a hazaszerető megoldáskeresők akkor is, amikor a válság küszöbén új, páncélozott, golyóálló Audikat rendeltek a miniszterelnök és más védett vezetők szállítására. Számít pár száz millió forint ott, ahol milliárdok úsznak el? Évtizedekkel ezelőtt Utassy József írt egy verset, benne Petőfit élesztgette („Kelj föl és járj, Petőfi Sándor”), majd folytatta ezzel a sokat idézett sorral: „Lopnak a bőség kosarából.” Ma talán inkább ezt írhatná: „Lopnak a szükség kosarából.”
Az a csapat nagyon rosszul játszik, amelyet már saját drukkerei sem biztatnak. Amelyiknek már nem csak az ellenfél szurkolói kiabálnak be, hogy mars le a pályáról. Ha választóinak elégedetlenségét teljesen figyelmen kívül hagyva az MSZP jó lelkiismerettel ki tud állítani egy olyan csapatot a jövő alakítása érdekében, amelyben a bukott miniszterelnök Gyurcsány, a színehagyott brüsszeli adószakértő Kovács László, a demagógia tanszék piros kosztümös vezetője, Lendvai Ildikó ott lehet az elsők között, akkor az MSZP-nek vagy a jövőképével van nagyon nagy baj, vagy mindnyájuknál megvakult odahaza a fürdőszobai tükör. Nem kicsit, nagyon. Ezzel az erővel Zuschlag Jánost vagy Hunvald Györgyöt is rátehették volna a listára. A választás napjára talán kiengedték volna őket a sittről. Mindennél többet elárul az MSZP-ről az, hogy Gyurcsány jobb listahelyre kerüléséért harcoltak, miközben Sziliért nem harcoltak.
Politológusok egy-két éve gyakran sajnálkoztak azon, hogy a kormánynak nincsen filozófiája. Ma már látjuk, tévedtek. Ennek a kormánynak csak filozófiája van. Nincs pénze, nincs erkölcsi mércéje, nincs jövője, nincs elképzelése, nincs többsége. Nincs épkézláb költségvetése, nincs jövőképe, nincs lelkiismerete. De „teszi a dolgát”, ötletekben kifogyhatatlan, filozófiája pedig annyi, hogy időnként gáz halmazállapotúvá válik, és emelgeti az Országház kupoláját.
Mesterházy pedig nem hagyja magát. Még nagyon sokszor fogjuk hallani lelkes szavait a nemzeti érdekről és a hazaszerető emberekről, akiket hagyni kell, hogy tegyék a dolgukat. Helyzete stabil: bármit ígérhet a választóknak, hiszen úgysem ők nyernek. Biztosak lehetünk abban, hogy jövő tavasszal a „Ha én cica lennék, száz egeret fognék” nótájára el fogja énekelni a Városligetben, mit tenne miniszterelnökként az ország élén, kifejezetten a nemzeti érdekekért. Mert az MSZP sosem tévesztette szem elől a nemzeti érdeket. De arra számítania kell, hogy a választók tavasszal úgy döntenek, bármit is mond Mesterházy Attila, nekik nem tetszik az, ahogyan ez a kormány tette a dolgát. Mert az nem elég, hogy valaki teszi a dolgát. Jól kell tennie a dolgát. Közmegelégedésre.