Tévéjátékok végre rólunk

Sok év után végre tizenvalahány filmből álló mini tévéjáték-sorozattal rukkolt elő a Magyar Televízió Hajónapló 89–09 összefoglaló címen. Arra kértek kortárs magyar írókat, hogy meséljenek egy-egy huszonöt perces történetet a rendszerváltozásról, vagy vegyenek részt ilyen témájú novelláik tévéadaptációjában. Három filmet (Itthon, írta Spiró György, rendezte Török Ferenc, Barbárok, írta Grecsó Krisztián, rendezte Miklauzic Bence, Levegőt venni, írta Zoltán Gábor, rendezte Bodzsár Márk) már le is vetítettek az m1 csatornán, még éppen elérhető időpontban.
Spiró novellája és a film is nagyon spirós, ugyanazt tisztelem és ugyanazt nem szeretem benne, mint az Álmodtam neked című novellás kötet világában. Ateista, materialista világ, viszont a maga módján következetes. A film megvalósításában valami újdonságot várnánk, de Török Ferenc rendezése ósdira sikerült. Van egy film, tele összefolyó, ismeretlen arcokkal, sorban állókkal, és akkor van az egész káoszban két régi nagy színész, két igazi utolsó bölény (Csomós Mari és Garas Dezső), ők a pozitív hősök. Egy letűnő világ alakjai a filmben és civilben is. Jó pár magyar film eljátszogatott már ezzel az összefüggéssel. És van még a film alatt a szaxofonszóló, ami kötelező magas kulturális, ám érzelmes-nosztalgikus filmek alá, valódi érzelmek helyett, de huszonöt percben már a legmegrögzöttebb sznoboknak is elviselhetetlen. Grecsó sztorija, amelyben a körözött pedofil gyilkos besétál a húsvéti családi ünneplésbe, ahol egyszerűen nem veszik észre, s aztán kisétál, szintén részben sikerült munka. A történet valójában inkább anekdotisztikus-verbális, és nem képi-szimbolikus, tehát a fordulópontokat képivé kellett volna gyúrni, de nem volt rá idő, nyersanyag vagy igényesség.
Múlt csütörtökön este szerintem az eddigi legsikerültebb darabot láthatták a nézők Levegőt venni címmel. A film főhőse (Rába Roland) csúcsmenedzser, aki végig a film alatt királyi többesben belső monologizál, miközben úszással és szusival igyekszik karban tartani magát. Az uszodában magánál karcsúbb, gyorsabb társat (Trill Zsolt) talál, akit civilben ügyfélnek vél. A csúcsmenedzser úszóruhája fehér, hiszen ő az, aki mint anyagiakkal rendelkező, látszik és számít, míg a másik fekete. Ki is derül róla, hogy csak egy kifutófiú. Menedzserünk visszahőköl a bimbózó barátságtól, s aztán megnyugszik, mikor a másikról kiderül: rákos. Csakhogy titkárnője (Rezes Judit) újabb hírt hoz: meggyógyult a vetélytárs, a kórt is legyőzte, nem csak őt az úszásban. Menedzserünknek ez már sok, megfojtja a másikat, akinek szemérmes barátsága kezdetben boldoggá tette. Ez volt az egyetlen olyan film a három közül, amelyben se soknak, se kevésnek nem tűnt a 25 perc. Az viszont minden eddig látott mű kapcsán elmondható, hogy tele vagyunk pompás színészekkel, és a színészvezetés rendezőink erős oldala.
(Hajónapló, m1)