Nem holmi tulajdonvita, hanem jogállamisági kérdés a nagyváradi premontrei apátság ügye

A romániai restitúciós eljárásokban nemcsak az egyházi vagyon visszaszolgáltatása akadt el, hanem az is kérdésessé vált, hogy a hatóságok és bíróságok egységesen alkalmazzák-e saját törvényeiket, közölte lapunknak Varga Andra, a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság jogi képviselője Fejes Anzelm Rudolf nagyváradi premontrei apát harmadjára meghíúsult kilakoltatásának alkalmával. Mint felidézte, a prépostságot évek óta olyan jogi és pénzügyi eszközökkel próbálják kivéreztetni, amelyek ellentétesek a román restitúciós jogszabályokkal, valamint az egyházi vagyon védelmét garantáló elvekkel.

Fotó: Havran Zoltán

Varga Andrea úgy fogalmazott: a hosszú eljárásoknak közvetlen pénzügyi következményük is van, mivel a prépostság számláit már évek óta zárolták. „Ez arról szól, hogy kivéreztessenek” – mondta.

„A törvény attól függ, kinek a kezébe kerül?”

A jogi képviselő a jogbiztonság sérülését nevezte az egyik legnagyobb problémának. Mint mondta, egy jogállamban a félnek előre tudnia kellene, hogy egy adott jogszabály alapján milyen eljárási és anyagi jogi következményekre számíthat.

„Ha van egy törvény, akkor nagyjából tudnom kellene, hogy beleférek-e a szabályba vagy sem. Itt viszont sokszor úgy tűnik, mintha a jogalkalmazó személyétől függene, mit jelent ugyanaz a törvény” 

– fogalmazott Varga Andrea. Hozzátette: ez különösen súlyos restitúciós ügyekben, mert Románia nemzetközi vállalásokat tett az egyházi javak visszaszolgáltatására. Varga Andrea úgy fogalmazott: ha az állam törvényben és nemzetközi dokumentumokban azt vállalta, hogy az elvett egyházi vagyont természetben visszaadja, később nem járhat el úgy, mintha ezek a vállalások nem léteznének. A jogi képviselő ezzel összefüggésben Magyarország példáját is említette. Mint mondta, Magyarországon a rendszerváltás után egyértelmű korlátokat szabtak a kárpótlásnak, Románia viszont más utat választott: azt ígérte, hogy az egyházi vagyont természetben szolgáltatja vissza.

Fotó: Havran Zoltán

Szakrális vagyon és a sekrestye ügye

A vita egyik legérzékenyebb pontja Varga Andrea megfogalmazásában a szakrális vagyon kérdése. A jogi képviselő arra hivatkozott: a román jogszabályok alapján egyházi, szakrális vagyon csak abban az esetben kerülhetne állami tulajdonba, ha maga az adott kultusz megszűnne. Márpedig – mint mondta – itt nem „premontrei kultuszról”, hanem a római katolikus egyházról van szó.

Külön kiemelte a sekrestye ügyét. Varga Andrea hangsúlyozta: a sekrestye nem egyszerű mellékhelyiség vagy elkülöníthető ingatlanrész, hanem a templom szerves része, amely nélkül a római katolikus liturgia rendes gyakorlása sérül. „A sekrestye a templom szerves része. Ott készül fel a pap a szentmisére. Ha elviszik a sekrestyét, akkor hol öltözik fel a pap? Az utcán?” – fogalmazott.

A jogi képviselő abszurdnak nevezte azt az álláspontot, amely a sekrestyét közvagyonná vagy az egyházi használattól független területté próbálná minősíteni. Elmondása alapján előfordult, hogy végrehajtó és csendőrség jelent meg a mise után, és a polgármesteri hivatal képviselője úgy hivatkozott a sekrestyére, mint köztulajdonra.

Varga Andrea úgy látja, ez már nem pusztán tulajdonjogi kérdés, hanem a katolikus kultusz státusának sérelme.

A rendház, az iskola és a székhely kérdése

A jogvita másik fontos eleme a rendház és az iskola viszonya. Varga Andrea elmondása alapján az önkormányzati érvelés egyik alapja az, hogy az épület bizonyos részeiben a kommunizmus idején iskola működött. Ebből azonban – tette hozzá – nem következik, hogy az egész épület iskolának minősülne, vagy hogy megszűnt volna a premontrei rendházi funkció. A jogi képviselő közölte: a kommunista időszakból is fennmaradtak olyan iratok, amelyek azt mutatják, hogy az iskola bérlőként használta az ingatlan egy részét, és lakbért fizetett a tulajdonosnak. Állítása alapján 1958-ig ilyen bérleti viszony állt fenn.

Fotó: Havran Zoltán

Kiemelte azt is, hogy a prépostság székhelyének kérdése egyházi és nemzetközi jogi szempontból is jelentős. Varga Andrea közlése alapján a román állam 1947-ben elismerte, hogy a Szentszék ide helyezte a premontrei rend székhelyét, majd 1948-ban – a konkordátum megszüntetése után is – fenntartotta az ingatlan egyházi jellegének elismerését. Mint mondta, ezt később, 1997-ben is megerősítették.

„Nem arról van szó, hogy az apát egy iskolában lakik. Itt egy pápai jogú kanonokrend székhelyéről beszélünk” – fogalmazott.

OLAF-feljelentés és vitatott közbeszerzési iratok

A jogi képviselő arról is beszélt, hogy az ügyben feljelentést tettek az OLAF-nál, vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatalnál. Varga Andrea azt mondta: a közbeszerzési iratok között olyan dokumentumok szerepeltek, amelyeknél szabad szemmel is látható javításokat, átírásokat és dátummódosításokat találtak. Közlése alapján egyes műszaki iratokon például 2020-as dátumot módosítottak 2023-ra. Mivel az érintett épület országos védettségű barokk műemlék, különösen fontos lett volna, hogy minden engedély és szakhatósági dokumentum szabályszerű legyen – hangsúlyozta.

Varga Andrea kifogásolta azt is, hogy a műemlékvédelmi iratok időrendje ellentmondásos. Elmondása alapján az engedélyezési folyamatban olyan dokumentum is szerepelt, amelyet látszólag korábban állítottak ki, mint ahogyan az arra irányuló kérelmet benyújtották volna. A prépostság ezeket az iratokat bíróságon támadta meg, ám Varga Andrea közlése alapján a bíróság első körben arra hivatkozott, hogy az adott dokumentum nem önálló irat, hanem az építési engedélyhez kapcsolódik, ezért külön nem támadható. A jogi képviselő ezzel szemben úgy érvelt: a vonatkozó szabályok éppen ellenkezőleg rendelkeznek.

Építési engedély, helyrajzi számok és „elírás”

Az építési engedély körül is vita alakult ki. Varga Andrea közölte: az engedély a 16–18-as számra vonatkozott, miközben az önkormányzat tulajdonjoga legfeljebb a 18-as számra terjedhetett ki. A 16-os szám alatt a prépostság álláspontja alapján a rendház, illetve a pápai jogú rend székhelye található. A jogi képviselő elmondta: 

a prépostság jelezte a polgármesteri hivatalnak, hogy az engedély így érvénytelen, mert olyan ingatlanra is kiterjed, amelyre az önkormányzatnak nincs rendelkezési joga. Varga Andrea közlése alapján erre a polgármesteri hivatal azt válaszolta, hogy a 16–18-as megjelölés csupán elírás volt. A jogi képviselő hangsúlyozta: a helyzetet súlyosbítja, hogy ekkorra már nemzetközi közbeszerzést írtak ki az ügyben. Elmondása alapján a polgármester ezt követően saját hatáskörben adott ki olyan rendelkezést, amely a korábbi megjelölést korrigálta, és a 16–18 helyett a 18-as számot jelölte meg.

Varga Andrea több eljárási szabály sérelmét is felvetette. Kifogásolta többek között a visszamenőleges korrekciót, az engedély meghosszabbításának módját, az aláírási jogosultság tisztázatlanságát, valamint azt, hogy elmondása alapján a jegyzői hitelesítés és a megfelelő közzététel is hiányzott.

Újabb illetékvita: 50 lej helyett 235 ezer euró

A jogi képviselő egy másik ügyről is beszélt, amelyben az építési engedély és az ahhoz kapcsolódó iratok érvénytelenítését kérték. Elmondása alapján ebben az eljárásban az 50 lejes illeték helyett a bíróság előbb 235 ezer eurós illetéket állapított meg.

Varga Andrea ezt azért tartja különösen aggályosnak, mert a bíróság olyan közbeszerzési jogi kompetenciát feltételezett magának, amely – a jogi képviselő érvelése alapján – valójában nem Nagyváradon, hanem Bukarestben tartozna hatáskörbe. A prépostság megtámadta az illetékmegállapítást, amelyet végül – közlése alapján – 100 lejre csökkentettek.

A jogi képviselő ezt az esetet is annak bizonyítékaként értékeli, hogy a jogalkalmazás kiszámíthatatlanná vált.

„Ha ezt megtehetik az apáttal, bárkivel megtehetik”

Varga Andrea a legsúlyosabb kérdésnek azt nevezte, hogy egy világi bíróság hogyan kezelheti polgári lakhatási vagy kilakoltatási ügyként egy pápai jogú rend életfogytiglan megválasztott prépost prelátusának helyzetét.

A jogi képviselő hangsúlyozta: az apát státusa nem hasonlítható egy magánszemély lakhatási jogcíméhez. A premontrei prépost megválasztása, majd annak szentszéki jóváhagyása egyházi jogi és nemzetközi közjogi jelentőségű tény, amelyet a román hatóságoknak is tiszteletben kellene tartaniuk – fogalmazott. „Ha az apáttal ezt meg lehet csinálni, akkor utána bárkivel bármit meg lehet tenni. A precedensek mindig így kezdődnek” – mondta.

Fotó: Havran Zoltán

Varga Andrea úgy látja, az ügy azért is veszélyes, mert ha a szakrális vagyon, a rendház vagy a sekrestye státusa megkérdőjelezhető, akkor ez nemcsak a premontreieket, hanem tágabban a katolikus egyház romániai jogi helyzetét is érintheti. A jogi képviselő úgy fogalmazott: az ügyben a katolikus egyházi vezetőknek is határozottabban kellett volna fellépniük. Hozzátette, a kérdés nem pusztán egy szerzetesrend belügye, hanem a kultusz jogállásának és vagyonvédelmének ügye.

„Ez nem egy magántulajdonos ügye”

A jogi képviselő hangsúlyozta: téves úgy kezelni az ügyet, mintha Fejes Rudolf Anzelm prépost személyes lakhatásáról vagy magántulajdonáról lenne szó. Mint mondta, a rendház, a sekrestye, a kegytárgyak, a liturgikus terek és az udvar nem a prépost magánvagyona, hanem az egyházi közösséghez és a premontrei intézményhez tartozó szakrális és rendi vagyon.

„Itt semmi sem az övé, legfeljebb a ruhája és a személyes tárgyai. A sekrestye, a kegytárgyak, a liturgikus tér és az udvar nem Fejes Rudolf magántulajdona” – fogalmazott. Varga Andrea ezért úgy látja, az ügyet nem lehet egyszerű ingatlanhasználati vitaként kezelni. A váradhegyfoki premontreiek körüli jogviták egyszerre vetnek fel restitúciós, közbeszerzési, műemlékvédelmi, egyházjogi és jogállamisági kérdéseket. A jogi képviselő összegzése alapján a történet lényege végső soron az, hogy egy állam betartja-e saját törvényeit, illetve tiszteletben tartja-e azokat a nemzetközi és egyházjogi kereteket, amelyeket korábban maga is elismert.

„Két állítás egyszerre nem lehet igaz: hogy tiszteletben tartom az egyház autonómiáját, és közben hozzányúlok a szakrális vagyonához” – zárta gondolatait Varga Andrea.