Történelmi lecke

Obama újabb harmincezer katonát küld Afganisztánba, de egyben kijelentette, hogy a csapatok nagy részét három éven belül vissza is vonják. A NATO-szövetségesek e kontingenst megtoldották hétezer fővel, egyedül Grúzia ezer főt ajánlott fel, annak reményében, hogy cserébe NATO-tag lehet. A 200 fős magyar felajánlás megfelel az ország katonai képességeinek és érdekeltségének.
Hogy három éven belül vissza lehet-e vonni a csapatok zömét, az vita tárgyát képezi a szövetségesek között. A brit miniszterelnök, Gordon Brown ellenzi, hogy a kivonulásnak mesterséges határidőt szabjanak, szerinte az időrend a katonai helyzet függvénye kell, hogy legyen. E tekintetben valószínűleg célszerű a britekre hallgatni, hiszen ők már a negyedik afgán háborújukat vívják, míg az amerikaiak csak az elsőt. Amikor a britek először támadták meg Afganisztánt (1839–42), a 16 500 főt számláló kontingensből mindössze egy túlélő maradt, William Brydon, ő is csak azért, mert sisakja alatt magazint hordozott (a hideg ellen), ami felfogta a fejére mért ütést.
Ezt követően a britek még két, az elsőnél sikeresebben vívott háborúval biztosítani tudták a brit befolyást Afganisztán felett. A háborúk után Afganisztánban is felülkerekedett az a nézet, hogy az országot modernebbé és nyitottabbá kell tenni, amihez a harmadik brit–afgán háborút követően hatalomra került Amanullah király Kemal Atatürk törökországi reformjai nyomán hozzá is látott. 1933-ban Mohammad Zahir sah került az ország trónjára, és ott is maradt, míg 1973-ban sógora puccsal el nem kergette. A két időpont közötti korszak a béke és fejlődés korszaka volt. A sógor uralmát egy kommunista felkelés 1978-ban megdöntötte. De a kommunisták sem tudták megtartani a hatalmukat, mert reformjaiknak az iszlám törvényekhez ragaszkodó vidéki lakosság ellenállt. Ekkor fordultak a Szovjetunióhoz segítségért, és az oroszok a korábban megkötött „barátsági, együttműködési és jószomszédsági” szerződés alapján mintegy százezer katonával özönlötték el az országot, s mintegy tíz éven át segítették a kommunista rezsimet. Ez idő alatt legalább 600 ezer civil halt meg, a szovjetek vesztesége pedig 14 ezer fő volt. Ezzel szemben a NATO 2001 októbere óta „mindössze” másfél ezres veszteséget szenvedett el.
A szovjet kivonulás utáni polgárháborúban a tálibok ragadták magukhoz a hatalmat, és meg is tarthatták volna, ha engedik, hogy az amerikai olajcég, az Unilocal csővezetéket építsen az országon keresztül. 2001 augusztusában az amerikai külügyminisztérium munkatársa azt tanácsolta a táliboknak, fogadják el ajánlatukat. A tálibok makacskodtak, így októberben beindult a máig is tartó Tartós szabadság hadművelet. Hogy e tartós szabadság megvalósul-e a kontingens megnövelésével, az a jövő nagy kérdése.