Végeláthatatlan feladatnak tűnik a volt keletnémet állambiztonsági hivatal tevékenységének feldolgozása, így az NDK-örökség az új évtized nyitányán sem szorul a háttérbe Németországban. Erfurtban a hajdani áldozatok szervezetének tagjai elfoglalták a Stasi hírhedt börtönének épületét, és több beleszólási jogot követelnek maguknak az ott létesítendő emlékhely kiépítésénél. Egyikőjük éhségsztrájkba kezdett, hogy nyomatékot adjon a megmozdulásnak. 1952 és 1989 között ötezer személyt kínoztak itt mind fizikailag, mint pszichikailag. Az ellenük felhozott vádak: disszidálási szándék, törvényellenes kapcsolatfelvétel, államellenes uszítás és tevékenység, vallási elkötelezettség.
Az erfurti akcióval párhuzamosan hallatta hangját Marianne Birthler, a fennmaradt Stasi-iratokkal foglalkozó berlini hivatal vezetője, és ismételten kritizálta a brandenburgi kormány politikáját. A szocialista Baloldallal koalícióra lépett szociáldemokraták továbbra is eltűrik soraikban az keletnémet államvédelmi hatósággal együttműködő személyeket, és Matthias Platzeck (SPD) miniszterelnök igyekszik a kényes témát szisztematikusan a szőnyeg alá söpörni. „Platzeck olyanokkal lépett szövetségre, akik az NDK egységpártjának utódai, az elnyomás és a szolgaiság egykori kiszolgálói. A kibékülés velük elképzelhetetlen” – hangoztatta Birthler.
Nincs új a nap alatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!