Gyakran rácsodálkozhatunk a Gondviselés kifürkészhetetlen útjaira. Sokszor onnan jön segítség, ahonnan nem várjuk, vagy egy látszólagos véletlen fordítja helyes irányba az életünket. Szász Zsombor ferences testvér tizenhét éves korában jutott a keresztény hitre, elhivatása ilyen történet.
Ifjúként álmai netovábbja volt egy saját underground zenekar, ahol majd barátaival zenélhet, mint gitáros vagy basszusgitáros, ám nem volt hol próbálniuk. – Egy ismerős vezetett el a tapolcai plébánia káplánjához, Mód Miklós atyához. A plébánia felajánlotta, van egy régi legényegyleti épület, ami elég rossz állapotban van, de ha mi, zenészek feljavítjuk olyan szintre, hogy azt használni tudjuk, bármikor nyitva az ajtó előttünk – meséli Szász Zsombor. – Villanyszerelő a szakmám, nagyon sokat dolgoztunk ezen a kis házon. Egyre többet kezdtünk el oda járni, s bár nem gospelegyüttes voltunk, az atya türelemmel, nyitottsággal fordult felénk, ami megfogott. Sajnos szétment a baráti társaság, de néhányan ott maradtunk a plébánián. És közben kiderült, hogy van ott egy kis közösség, amely rendszeresen imádkozik értünk. Ilyen módon is vezetett Isten közelebb magához.
Olyan mély megtapasztalás volt Szász Zsombor megtérése, hogy már kezdettől tudta, szeretné viszonozni Isten szeretetét. – Nem ismertem még közelebbről a papi, szerzetesi hivatást. Szülővárosomban, Tapolcán az ottani plébánia ifjúsági csoportjába jártam katekumenátusra, a plébános úr és a káplán atya példája, hite nagy benyomást tett reám. Először kialakult bennem a tudat, Jézusnak kívánom szentelni az életemet, de hogy miképpen, kezdetben még nem volt világos, az ő odaadásuk egyengette utamat a szerzetesi hivatás felé. Később, a rendszerváltás idején egy ifjúsági zarándoklaton ismerkedtem meg ferences rendi szerzetesekkel, ott egy idős ferences atya személyisége gyakorolt rám nagy hatást.
Közben Zsombor testvér egyre többet tudott meg Szent Ferencről, a ferencesekről, a rend történetéről és fokozatosan megérlelődött benne, hogy jelentkezik a közösségbe. – Szüleim, akiket nagyon szeretek, nem vallásos emberek. Nagyon jó szándékúak, ám nehezen fogadták el a döntésemet, ami még sokszor a híveknek is nehezen érthető. Most már örülnek, elfogadják, hogy ezt az utat választottam.
Magyarországon több mint félszáz templomot díszít Kákonyi Asztrik ferences festőművész alkotása, falképe, ólomüveg ablaka, oltárképe. Neve a kortárs magyar szakrális művészet terén fogalom. Szász Zsombor ikonképeivel egy hagyományosabb művészet képviselője, ám bizonyos értelemben Asztrik atya munkáját folytatja. – Amióta az eszemet tudom, a rajz, a festészet jelen volt az életemben, már kisfiúként is állandóan rajzoltam. Nem vagyunk művészcsalád, de édesapám, nővérem is rajzoltak otthon hobbiszinten, ez mindig a szívügyünk volt. A festészet a középiskola végén kezdett el komolyabban foglalkoztatni. Jártam művészbarát közösségekbe, de nincs művész végzettségem, autodidakta vagyok – mondja a ferences testvér a kezdetekről. – Az ikonfestészet a szerzetesi hivatásomhoz kötődik, a szakrális művészettel az újoncesztendő alatt ismerkedtem meg. A noviciátus után kezdtem kísérletezgetni az ikonfestés technikájával. Nehéz volt, akkoriban nem tanították, nem voltak még erre szakosodott táborok, tanfolyamok. Először a magam feje után mentem, majd megismerkedtem egy nagyszerű képzőművésszel, Kisléghi Nagy Ádámmal, akinek hite, szellemisége is példa nekem. Volt, hogy együtt dolgoztunk, én voltam a segédje, és ez idő alatt is nagyon sokat tanulhattam tőle a szakrális művészetről, a lélek odaszánásáról. Ma már önállóan festek. A szerzetesi szobámban van egy kis műhely, ahová minden festészeti kelléket begyűjtöttem. Kákonyi Asztrik atya hagyatékából is vannak festékeim, ilyen módon is folytatódik munkássága a rendünkben.
A gyöngyösi Fő tér Galériában megnyílt kiállításáról Szász Zsombor testvér visszafogottan nyilatkozik. – Tudni kell, hogy szerzetespapi hivatásom és a közös élet elsődleges nekem, ezért a festészetet a szabadidőmben gyakorlom. Ezért is szerény gyűjtemény ez a jelenlegi. – Mivel az ikonok imádságra, liturgikus céllal készülnek, küldetésük a szakrális térben van, a képek többségét egyházi közösségeknek (például a szegedi Magyar Ortodox Egyházközségnek) és magánszemélyeknek ajándékozta. – Sokról nem is tudom, hogy hol van, mivel nem regisztráltam őket. Sosem készültem kiállításra. Amit lehetett, azt úgy kértem vissza a tárlat idejére, ami szerencsés véletleneknek, illetve a gyöngyösi Mátra Művelődési Központnak és egy rendtársnak köszönhetően jött létre. Fontos megjegyeznem: nem tartom magam ikonfestőnek. Ikonfestőnek lenni életforma. Én egy szerzetes vagyok, aki ikonokat fest. És csendéletet, tájképet is, ami nem kifejezetten szentkép – bár a természetben én mindent szakrálisnak tekintek.
Szász Zsombor testvér példaképei között természetesen ott van Andrej Rubljov, a XIV–XV. században élt orosz ikonfestő. – Nagyon szeretem Grigorij Krug orosz szerzetes alkotásait is. Ő Párizs mellett élt félremeteségben, képei nagyon egyszerű ikonok, mégis, nagyon mély lelki tartalmat hordoznak. A korai középkor festészete is inspirál, a mostani kiállításra pedig Lorenzo Monaco egy betlehemi képét festettem meg. A magyar festők közül nagy kedvencem Kondor Béla – emeli ki.
Az egyházszakadásig a szakrális művészet egy utat járt keleten és nyugaton egyaránt. Ma a köztudat inkább az ortodox kereszténységhez kapcsolja az ikonfestészetet, holott a római katolikus egyházban újra a reneszánszát éli. – Megvan ennek a miértje – véli a ferences testvér. – A hívő alkotók keresik, hogyan tudnák kifejezni méltóképpen azt a misztériumot, ami a mi hitünk. Ezt sokan most az ikonfestészetben találják meg, amely teológiailag is jól megtámasztott, szent művészet. Az ikon festett teológia, s Krisztus születésének ünnepéhez közeledve: tanúságtétel a Megtestesülésről.
Párizs súlyos döntést hozott, felrúgta saját hagyományait















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!