Hidegfront

Immár megszokott, hogy az új esztendő első napjai az ukrán–orosz gázháború jegyében telnek. Úgy tűnik, a januári hidegfront előfutáraként ehhez új színfoltként már az olajszállítások leállítása is járul. Kijev kezdetben csak a narancsos fordulattól megszédülve ingerelte az orosz medvét, amely dühében szaván fogta a nyugati normákról szónokoló Viktor Juscsenkót és piaci árat kért a gázért. Eközben az oligarchák tranzitkonc feletti marakodása is bonyolította a helyzetet, végül mindezt betetőzendő, a hatalmi belharcoktól és a mély gazdasági válságtól sújtott Ukrajna már fizetni sem tud a gázért.
Idén annyival rosszabb a helyzet, hogy Kijev minden korábbinál súlyosabb fizetésképtelenséggel küszködik, a kritikus januári időszakban véghajrájához közeledik az elnökválasztási kampány, amelyben a gázkérdés megkerülhetetlen téma, ráadásul a népszerűtlen, realitásérzékét lassan végképp elveszítő, politikáját a jövő építése helyett ellenségképekre építő, az ördögöt pedig a keleti nagy szláv testvérben megtaláló búcsúzó államfő láthatóan minden lehetőséget kihasznál annak érdekében, hogy még egy utolsót belerúghasson Moszkvába. Ráadásul ezzel üthet egyet egykori szövetségesén, az elnök táborát mára teljesen maga mögé állító kormányfőn. A végrehajtó hatalom első számú képviselőjeként az egyre mélyülő válság közepette Julija Timosenko amúgy is borotvaélen táncol. Valahogy még megúszta a „politikai influenzajárványt”, ellenfelei azonban aligha fogják kihagyni a legnagyobb lehetőséget lejáratására, s nagy eséllyel szembe kell majd néznie a gázválsággal.
Már csak azért is, mert a Nemzetközi Valutaalap érthetetlen módon levette a lélegeztetőgépről Ukrajnát, s az elnökválasztás befejeződéséig nem folyósítja a felvett 16 milliárdos hitel esedékes részleteit. Eközben az Európai Unió is inkább csak szavakban sietett Kijev segítségére, amely így legfeljebb Oroszország jóindulatára számíthat. Fizetni ugyanis a jelen állás szerint aligha tud majd a decemberi gázért, s sovány vigasz, hogy a karácsonyi ünnepek miatt a Gazprom január 7-ről 11-re tolta ki a határidőt. Ukrajnának 800 millió dollárt kell átutalnia, s rossz jel, hogy a Gazprom és a Naftogaz gyakorlatilag naponta tárgyalnak a kérdésről. Az orosz gázipari cég vezetője a minap meg is jegyezte, hogy Ukrajnának láthatóan komoly gondjai vannak a decemberi számla ellenértékének előteremtésével. Ha pedig a Gazprom leállítja Ukrajnának a szállítást, akkor Kijev nem tehet mást, mint tavaly, s az ország nyugati részén lévő európai léptékben is nagy kapacitású tározóiból a csöveken keleti irányba, a donyecki iparvidék felé pumpálja a gázt. Ez esetben persze az európai tranzit leáll, hiszen a hálózatban egyszerre két irányba nem mehet a gáz.
A szépen formálódó válság csak úgy előzhető meg, ha Ukrajna pénzhez jut. Az IMF azonban nem sok hajlandóságot mutat a hitelek folyósításának gyors felújítására, az EU-nak pedig mintha elege lenne a problémás Kijevből. Marad Moszkva, amely majd eldönti, hogy mi a jó neki. Hosszabb távon azonban megnyugvást csak az elkerülő útvonalak jelentenek. Addig is a földgáz zavartalan tranzitszállításának biztosítása érdekében elkerülhetetlen, hogy kölcsönösen előnyös alapokon megállapodás szülessen a forrást képező Oroszország, a tranzitország Ukrajna és az Európai Unió érdekelt tagállamai, mint felhasználók között.
A jelenlegi állapotokat nézve azonban aligha lepődhetünk meg azon, ha január elején baj lesz, s ismét hideg szelek fújnak kelet felől. Felvezetésként a gázválság előtt máris itt az olajháború. Oroszország tegnap hivatalosan értesítette az Európai Uniót, az pedig Szlovákiát az olajszállítás leállásáról a Barátság Kőolajvezetéken a tisztázatlan orosz–ukrán olajtranzitvita miatt. Az orosz döntés Magyarországot is érinti. Mit lehet erre mondani? Még jó, hogy az Oroszország és az Európai Unió között nemrégiben felállított korai riasztási rendszer legalább működik! Igaz, ezzel még nem lehet fűteni…