A 2006-os választások után szomorúságát fejezte ki a többségi választói akarat iránya miatt, most azt mondja: még ő sem gondolta, hogy ekkora csőd szakad az emberek nyakába. Az ünnep alkalmat ad arra, hogy újragondoljuk az élet igazi értelmét, hogy vágyakozzunk a lelki javakra, és közelebb húzódjunk egymáshoz anélkül, hogy meg kellene békélnünk az ország hanyatlásával.
– Püspök úr! A meteorológia évről évre megbízhatóbban jósolja meg, hogy fehér vagy fekete lesz-e a karácsony. De mi segíthet minket abban, hogy ennek a keresztény ünnepnek az értelme, jelentősége a tartós gondok között is beragyoghassa a lelkünket?
– Ott lesz igazán méltó a karácsonyi ünneplés, ahol nem az ajándékozásé a fő szerep. Maga Jézus a legnagyobb ajándék. Törekedjünk tehát arra, hogy minél egyszerűbb, minél betlehemibb – vagyis eszköztelenebb – módon éljük meg. Hiszen a Megváltó azért jött, hogy az Atya szeretetéről tanítson és tegyen tanúságot. Ezt a titkot kell nekünk is átelmélkednünk a Lélekre figyelve, s az ebből fakadó békét, örömet kell megosztanunk egymással. Ehhez külső eszközök, tárgyi dolgok keveset adhatnak hozzá. Nem csodálom, hogy egyre több családban születik olyan elhatározás, hogy idén ne vegyenek egymásnak drága karácsonyi ajándékokat, legfeljebb valami jelképeset.
– Amire ön céloz, belső igényből következik, de egyre többen vannak, akik külső kényszer hatására mondanak le szeretteik megajándékozásáról.
– Egyre több család kénytelen szembesülni a rájuk szakadó szegénységgel, és sajnos nem csak az ünnepi pénztárca apadásáról van szó. Sok helyütt még a napi betevő és fűtenivaló előteremtése is kétséges. Lelkiismereti kötelességünk törődni azokkal, akik körülöttünk ekkora nélkülözésben élnek. De ettől még igaz: a mostani, általánosnak mondható elszegényedés is segíthet minket, hogy felfedezzük az ünnep és az élet igazi értelmét, hogy vágyakozzunk a lelki javakra, és közelebb húzódjunk egymáshoz. Persze ezzel semmiképpen nem azt akarom mondani, hogy meg kell békélnünk az ország hanyatlásával.
– Olykor még a velünk élő családtagokat sem könnyű szeretni. Mit tegyen, aki most döbben rá arra, hogy nem élt az adventi időszak spirituális lehetőségeivel, üres a szíve, s csak kimerültséget érez az egész évi hajsza után?
– Remélem, hogy ez nincs így. Bár kétségtelen, hogy szükségesek az egyházi év minősített időszakai a krisztusi titok megünneplésének előkészítésére.
*
Erre szolgál az advent is. Ám az is biztos, hogy Isten mindnyájunkkal, mindannyiunkban csodákat tud végbevinni. Az ember egyik pillanatról a másikra újjászülethet, átalakulhat. Egyetlen feltétele van: tudatosan keresse az Istennel való kapcsolatot. Ha üressége így, ünnep idején fájdalmasabban érinti, mint máskor, merjen odatérdepelni a betlehemi jászol elé, merjen elmenni az éjféli szentmisére, átadni magát a hívők örömének. Legyen bátorsága imádkozni, amit elmulasztott hónapokon, esetleg éveken keresztül.
– Az elvallástalanodással egy időben más vallások behatása is jelentkezik a társadalomban. Kell-e bánni, hogy többen ismerik a reinkarnáció szó jelentését, mint az inkarnációét?
– Nagy kihívása a jelenkor keresztényeinek, hogy az emberek jelentős része tudatlanságból vagy tudatos döntéssel szakított Istennel és Jézus Krisztussal, s ugyanakkor más vallásokkal, mondjam úgy: a kereszténység előtti vallási tudattal azonosul. Például a reinkarnáció tanával, ami nyilvánvaló emberi eltévelyedés. Az ilyen személy csak az örök létezés hitében él, abban, hogy halála után egy másik ember vagy egyéb élőlény testében élhet tovább – azaz reinkarnálódhat – a lelke. Krisztus nem ilyen örökéletet ígért nekünk, hanem Isten színe látását. Minden egyes ember egyedi és megismételhetetlen, nem folytatódik az élete másik emberben vagy létezőben. Ebben a világban való létezése véges, de az örök életre született. Ezt teszi lehetővé számára az, hogy Isten Fia testté lett – inkarnálódott – ebbe a világba, ami által az Isten gyermekeivé lehetünk. Erről kell nekünk nemcsak szavakkal, hanem meggyőző, hiteles életformával is tanúskodnunk.
– Egy vallásszabadságért kardoskodó olasz állampolgárságú nőnek sikerült jogorvoslatot kicsikarnia a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától, mivel gyerekeinek olyan iskolában kellett tanulniuk, ahol az osztályterem falán kereszt függ. Helyesli, hogy Olaszországban most kereszteket állítanak tiltakozásul?
– Az olaszországi jelenségnek megvannak a németországi és ausztriai előképei. Sajnos, az a vallásszabadság előkelő köntösében tetszelgő lobbi, illetve gondolkodásmód, amely terrorizálja Európát és egyáltalán a keresztény világot, elég erős hatalmi eszközöket tud igénybe venni ahhoz, hogy mondvacsinált indokkal eltüntesse a keresztény jelképeket, például a falra akasztható feszületet a közélet színtereiről. A tolerancia diktatúrája ez, amely a keresztény értékrendet akarja kiiktatni az emberek életéből. Az olaszok nagyon helyesen, kellő határozottsággal léptek fel ezzel szemben.
– Ugyanígy gondolkozik az egyik hazai parlamenten kívüli párt adventi keresztállítási akcióiról? Egy hozzájuk közel álló honlap minősíthetetlen modorban bírálta a bíborost azért, mert egyháza papjait távol tartaná e ceremóniáktól.
– Még a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára voltam azokban az években, amikor a Jobbik effajta akciói elindultak. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy ennek politikai háttere van, méghozzá a hanukagyertya-állítással való szembenállás megmutatása. Akkor is azt mondtam, amit most: rossz irány ez. A kereszt a keresztény jelképek legszebbike ugyan, de nem a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szimbólum. Ha valóban vallásos meggyőződés él bennünk, nem szabad egy másik vallás jelképeivel szemben felhasználni. Ha komolyan vesszük hitünket, ez eszünkbe sem fog jutni, mert a karácsonyfát és a betleheminstallációt érezzük ilyenkor kifejezőbbnek. Ha pedig mások kereszteket állítanak politikai céllal, az durva támadás a Krisztus-hit ellen.
– Svájcban minaretépítési tilalomhoz vezetett egy népszavazás. Ez megfelelő keresztény reflex a négyszázezer ott élő muzulmán szándékával szemben?
– Kétlem, hogy a viszonylag kis létszámú svájci muzulmán közösség hatalmas minareteket akarna építeni, hacsak nem jelentkezik olyan politikai hátsó szándék, amely őket tévútra terelné. Ám amikor egyesek tiltakoznak a svájci döntés ellen, azt is látnunk kell, hogy a muzulmán világ nagy részében templomot építeni a legnagyobb bűnök közé soroltatik. És mégsem csinálunk ebből háborút mi, keresztények. A mi hitünket gyakorlóknak a muzulmán világban a léte is veszélyben forog. Friss élmény hatása alatt vagyok: a Szentföldön járván szomorúan tapasztaltam, hogy még Betlehemben is, ahol a legerősebb szentföldi keresztény közösség élt a legutolsó időkig, alig van ma már keresztény. Pedig az, hogy ott született Jézus, mindig nagy erőforrás volt az ott élő hívők számára. A térségbeli keresztényellenesség, illetve az állandó konfliktus, örökös háborúság Izrael és az arab világ között, menekülésre késztette legtöbbjüket.
– Magyarországon a jelenlegi kormányoldal az ellenzék rasszistázásával, antiszemitázásával igyekszik elvonni a figyelmet a szegénységről, a korrupcióról, az állami tehetetlenségről. Mi lesz, ha megfordulnak a hatalmi pólusok?
– Nagyon galád politikai magatartás ilyen eszközökkel küzdeni a hatalmon maradásért. Úgy látom, hogy a lakosság, függetlenül világnézetétől, egyre inkább érzi és elutasítja ezt. Éppen ezért a helyzet csak javulhat.
– Nem mond ellent ennek bizonyos radikális politikai csoportok előretörése?
– Szélsőségek mindig lesznek, ezt nem lehet tökéletesen kiszűrni a társadalomból. Remélem, vállalhatatlan megnyilvánulásaik felerősítik az emberek józanabb, egészségesebb gondolkodású rétegének a hangját, azt a szándékot, hogy nagyon tudatosan ki kell állni a megbékélésért, egymás elfogadásáért és a tisztulásért.
– Csakhogy a kiegyensúlyozott és szilárd értékrendű egyházi iskolákat kisemmizi a kormány. Az idei zárszámadási törvénybe nem került bele, 2008-ról mennyi kiegészítő támogatás jár ezeknek a közoktatási intézményeknek. Mit szól ehhez ön, aki annak idején, a püspöki konferencia szóvivőjeként sokszor felemelte szavát a korábbi, hasonló praktikák miatt?
– Nagyon antidemokratikus magatartás ez a törvény-előkészítők, illetve a kormánypárt és rejtett koalíciója részéről. Írásos megállapodások nélkül is az volna természetes egy jogállamban, hogy ha közfeladatokat lát el valamely egyház az állam helyett, akkor azt ugyanolyan mértékben, módon finanszírozzák, mint az állam által ellátott közfeladatot. A folyamat alakulásában könnyű észrevenni az egyházellenességet, azt, hogy partvonalon kívül akarják helyezni a keresztény szemléletű iskolákat. Abszolút gonosz módon történik mindez: a demokrácia látszatát szavakban fenntartják, ugyanakkor ellehetetlenítik a szóban forgó intézmények működését. Mint láttuk, számvevőszéki jelentések, alkotmánybírósági állásfoglalás ellenére.
– Szomorúságának adott hangot 2006 tavaszán amiatt, hogy az emberek többsége az addigi koalíciónak szavazott bizalmat. Azóta rommezővé vált ország…
– Nem szeretnék a próféta szerepében tetszelegni, mert nem vagyok az. Amit három és fél évvel ezelőtt mondtam, azért bizonyult igaznak, mert az előtte is regnáló koalíció tevékenysége előrevetítette a jövőt. Természetesen a hatalom egyházhoz való viszonya miatt szólaltam meg akkor. A 2006-os választási eredménybe sajnos belejátszott nem kevés hívő ember szavazata is. Nem sejtették, hogy voksaiknak mi lesz a következménye. Én nyilván azért láthattam pontosan, mi fog bekövetkezni, mert sok eredménytelen és megalázó tárgyalás volt mögöttem a győztes politikai pártok képviselőivel. De azt még én sem gondoltam, hogy ekkora csődöt okoznak az élet különböző területein.
– Figyelembe véve az állam eladósodását, egyes térségek életének az ellehetetlenülését és a gondosan elhelyezett „törvényi” aknákat, miben reménykedhetünk?
– Nehéz reménykedni, ha a pusztulásnak ennyi jelét látjuk. Sokan úgy vélik, rövid az életük ahhoz, hogy az örökösnek tűnő ígérgetések után egyszer majd a kibontakozás jeleit is megtapasztalhassák. Ám a kétségbeesés semmiképpen sem méltó a keresztény emberhez. Hinnünk kell abban, hogy lesz nemzeti újjászületés, s hogy rajtunk is múlik, milyen gyorsan fog ez bekövetkezni. Függ ez attól is, hogy mennyire tudunk ellenállni a depresszív, életet megvető megnyilvánulásoknak, amelyek a világunkat ennyire szomorúvá tették.
– Ha lesz egy kis szabad ideje az ünnepek alatt, leemel majd a könyvespolcáról egy-egy szépirodalmi művet?
– Igen, mert nem tud az ember mindig csak adni, ahhoz kapni, gyűjteni is kell. Wass Albert – korábban nem hozzáférhető – prózája például visszatérő olvasmányom, igyekszem minden kiadott munkáját elolvasni. Nagyon becsülöm őt mély emberlátásáért és azért a műveiben tükröződő vívódásáért, amely a magyarság, a nemzet megmaradásával, megőrzésével kapcsolatos. Mindennapi olvasmányaim a versek, főként a magyar klasszikusoké. Gyönyörködtető formában tudnak kimondani számomra fontos dolgokat. Hadd idézzek egy ideillő versrészletet Juhász Gyulától. Karácsony felé című korai versében írta: „Bizalmas szívvel járom a világot, / S amit az élet vágott, / Behegesztem a sebet a szívemben, / És hiszek újra égi szeretetben, / Ilyenkor decemberben.”
