In memoriam Skrabski Árpád

A veszteség és a fájdalom, a hiány megrázó, egy gazdag életút utáni hálaadás felemelő. A december 27-én elhunyt Skrabski Árpád temetése egyszerre volt megrázó és felemelő: akik jelen voltak, aligha fogják elfelejteni a zsúfolt templomot, a rengeteg ismerőst, barátot, rokont, tisztelőt. Most látszott igazán, mennyien szerették az egyetemi tanárt, szociológust, demográfust, közéleti embert.
Bár a történelemben nem sok értelme van a „mi lett volna, ha?” típusú morfondírozásnak, saját sorsunk alakulásának szemlélésekor nemritkán játszunk el hasonló gondolatokkal. Mi lenne, ha másként alakult volna az életünk? Ha nem történik meg ez vagy az a kellemetlen vagy kellemes esemény, ha más irányba indulunk el. Vagy mi lett volna, ha az országot nem szállják meg a háborúban, ha nem veszítjük el a függetlenségünket és ismét az elszakított területeket?
Vagy ha erre még gondolni sem lehet, mi lett volna, ha csak annyi történik, hogy a birodalom keretei öt-tíz évvel korábban merülnek ki, ha a politikai változás kicsit korábban jön el? Azt hiszem, nem öt-tíz évvel tartanánk előbbre, hanem húsz-huszonöt esztendővel. Az egész ország sorsa máshogyan alakult volna. Egyszerűen azért, mert a negyvenes évek végétől hatalmon lévők számára kevesebb idő maradt volna a középosztály felszámolására, a társadalom összetartó erejének a meggyengítésére; és azért is, mert sok kiváló, a létező szocializmus éveiben a „felszín alá” szorított ember több aktív évet tölthetett volna el közös sorsunk alakításában, mindannyiunk érdekében.
Közéjük tartozott Skrabski Árpád is, akinek pályája igazából csak a rendszerváltás után teljesedhetett ki. A bölcsesség és az öröm azonban mind túl vannak azokon a színpadi kellékeken és díszleteken, amelyek körülveszik az életünket. És ők még pontosan tudták, mi a bölcsesség és az öröm.
Például a hit. Vagy az erős család.
A temetés fő celebránsa, Roska Péter esztergomi spirituális is ezzel a gondolattal kezdte gyászbeszédét: nem véletlen, hogy azt olvassuk a Teremtés könyvében, Isten az embert férfinak és nőnek teremtette a saját képmására, hiszen ez a tulajdonság, a nembeliség a legjellemzőbb „istenképmásságunkra”, ebből származik a család, ebből épülhet, táplálkozhat, fakadhat a hit.
Ha valaki igazán sokat tett a mai magyar társadalom lelki – és ebből fakadóan testi – bajainak feltárásáért, akkor az a Kopp–Skrabski házaspár volt. Számtalan könyvben és tanulmányban, de mindenekelőtt a meghatározó jelentőségű Magyar lelkiállapot című monográfiájukban mutatták be az ország egészen megdöbbentő helyzetét.
„A szorongáskeltés az önkényuralom legfontosabb eszköze” – írták a könyv elején. „De nem csupán a diktatórikus társadalmakban, hanem a családi, iskolai, munkahelyi, mozgalmi diktátoroknak is fegyverük. Mivel a szorongáskeltés pénzben, haszonban, hatalomban kifejezhető, eredményes stratégia, óriási erők állnak szolgálatában. Mindazok a manipulációk, amelyek a családot, a közösséget, az emberi kapcsolatokat bomlasztják, ezek értékeit kicsinyítik vagy éppen tagadják, a hétköznapi önkénynek kiszolgáltatott, szorongáskeltéssel terelhető tömeget formálják, még akkor is, ha céljaik éppen ellenkezőek.” Sajnos e felismerés azt is megmutatta, hogy a rendszerváltás után most új dolgoktól szorongunk, újszerűen s talán minden korábbinál alaposabban vagyunk szorongattatva, s így válunk egyre betegebbekké és kiszolgáltatottabbakká.
S hogy mi a megoldás, hogyan lehetne ezen az állapoton túllépni? Skrabski Árpád erre is választ adott. Részben saját életével, hiszen boldog és kiegyensúlyozott házassága már önmagában is messze látszó példa volt. De tanította is a családszociológiát, sőt A boldogságkeresés útjai és útvesztői című könyvében arra vállalkozott, hogy tanácsokkal szolgáljon, hogyan lehetünk boldogok.
Ám kell a külső szabadság is. Azért dolgozott, hogy a tagok tulajdonában lévő, erős érdekérvényesítő képességű egészség- és nyugdíjpénztárak jöjjenek létre, és ne legyen lehetséges az egészségügy vagyonának elherdálása. Az Önkéntes Nyugdíjpénztárakat Támogató Egyesület, majd a Pénztárszövetség alapító elnöke volt. Ez adta volna meg a szabad döntés lehetőségét, nem a kizárólag haszonszerzésben érdekelt külföldi befektetők tulajdonhoz juttatása. Attól tartok, e téren éppen napjaink történései mutatják meg, milyen hatalmas ellenérdekek dolgoznak.
Álmodozhatunk, mi lett volna, ha Skrabski Árpád húsz évvel korábban kezdheti el azt az intenzív munkát, amellyel végül sikerült láthatóvá és mérhetővé tenni olyan társadalmi bajokat, problémákat, amelyekről korábban legföljebb sejtéseink lehettek. Gondolkodhatunk erről – de végül nem így történt.
A világválság azt is megmutatta, hogy a pénzügyi és társadalmi bizalom megrendülése együtt jár, és nincs más lehetőségünk, mint ennek a megrendült bizalomnak a helyreállítása. Ezt üzeni Skrabski Árpád.