IQ-akadályverseny

Szeretjük simogatni az egónkat. Ennek egyik módja, hogy intelligenciateszteket töltünk ki egészen addig, míg egyik véletlenül azt nem mutatja, hogy okosak vagyunk. Tényleg ezt mutatja? Eltekintve attól, hogy a legtöbb, filléres könyvekben vagy gyanús internetes oldalakon elérhető teszt semmire sem jó, a megbízhatókon elért jó eredmény sem biztosít afelől, hogy értelmesebben viselkedünk a mindennapokban az átlagnál.

Intelligenciahányados

Bár szinte mindenki ismeri az intelligenciahányadost (intelligenciakvóciens, IQ) mint az intelligenciatesztek számszerűsített eredményét, kevesen tudják, hogy a modern IQ sokban különbözik attól, amelyet 1912-ben Wilhelm Stern német pszichológus kifejlesztett. Ő a gyermekek mentális fejlettségét mérő pszichológiai tesztek eredményének jellemzésére vezette be az IQ-t, amelyet a gyermek mentális és kronologikus életkorának egyfajta összehasonlításával számoltak ki. A modern IQ-tesztek ezzel szemben arról tudósítanak, hogy a személy tesztben elért eredménye a teljes népesség hány százalékánál magasabb.
Mint a legtöbb biológiai jellegzetesség, az intelligencia mértéke is haranggörbeszerű, normál eloszlást követ, tehát az átlagos intelligenciájú emberek vannak a legtöbben, az alacsonyabb és magasabb IQ-val rendelkezők pedig fokozatosan kevesebben. Manapság minden ország esetében úgy állítják be a teszteket, hogy a legtöbb ember pontértéke 100 legyen, az eredmények tehát inkább jelentik az átlagtól való eltérés mértékét, mint egy abszolút mérőszámot. A számítási módszer megváltoztatása az átlagos IQ-tartományban nem okozott látványos változásokat, a szélsőségesen magas értékek azonban megkérdőjeleződtek. Marilyn vos Savant amerikai írónőt (akinek neve véletlenül bölcset, tudóst jelent) például sokáig a világ legmagasabb intelligenciahányadossal bíró személyének tartották, mert az egyik teszt szerint az IQ-ja 228. Az újabb számítási mód szerint azonban 145 fölött romlik a teszt megbízhatósága, így nincs sok értelme a hasonlóan nagy számoknak.
A népesség átlagos IQ-ja minden évtizedben három ponttal nő a világ legtöbb részén. A felfedezője után Flynn-effektusnak elnevezett jelenség oka viták tárgya. Egyes kutatók a jobb táplálkozással, a kisebb családmérettel, a magasabb színvonalú oktatással, esetleg a gyereket érő környezeti ingerek komplexebbé válásával magyarázzák, mások viszont úgy vélik, hogy ez a növekedés csak látszólagos. Minthogy az amerikai iskolarendszerben az IQ-teszteket gyakran alkalmazzák a gyermekek mentális képességeinek (ezen keresztül pedig az iskola minőségének) mérésére, mindenkinek előnyös, ha jobb eredmények születnek. A jelenség felfedezése óta rendszeresen újrakalibrálják a teszteket, hogy az átlagos IQ 100 maradjon.

Az intelligenciateszteken az emberek 98 százalékánál jobb eredményt elérőket tömörítő nemzetközi szervezet, a Mensa kanadai részlegének tagjai között végzett nyolcvanas évekbeli felmérés szerint 44 százalékuk hitt az asztrológiában, 51 százalékuk igaznak tartotta a bioritmusok áltudományos elméletét, és 56 százalékuk szerint léteznek földönkívüliek, írja a New Scientist. Hogy is van ez? Elvégre ők lennének a legintelligensebb emberek a földön, mégis hisznek az efféle nyilvánvaló butaságokban? A magas fokú intelligencia tehát nem teljesen azt jelenti, hogy a személy minden szituációban a legértelmesebb döntést hozza, sem azt, hogy minden problémára a legcélravezetőbb megoldást adja. De akkor mit jelent?
– Az intelligencia egyfajta problémamegoldó képesség, de meg kell különböztetni, hogy milyen problémákra vonatkozik és milyenekre nem. A kreativitás például ugyancsak egy problémamegoldó képesség, de ott sokféle jó megoldás is elképzelhető. Ezzel szemben az intelligenciát igénylő problémáknak csak egy jó megoldásuk van – mondja Rigó Péter, a Mensa magyar tagszervezete, a Mensa HungarIQa felügyelő pszichológusa. – A múlt században két nemzetközi kongresszust is összehívtak az intelligencia általánosan elfogadott meghatározásának kidolgozására, de nem sikerült megegyezésre jutniuk.
– Intelligenciáról tulajdonképpen csak azóta beszélünk, amióta tesztek segítségével mérni tudjuk. Ám nem tudjuk, hogy amit a tesztek mérnek, az létezik-e független emberi tulajdonságként vagy sem – mondja Vajda Zsuzsanna pszichológus, a Miskolci Egyetem tanára. – Nyilván létezik egy emberi tulajdonság, amelyet nevezzünk értelmességnek. Ám azt, hogy ez miben ölt testet, teljes mértékben a kultúra határozza meg. Hogy azt tekintjük-e értelmesnek, aki a csillagok alapján jól tud tájékozódni az óceánon, vagy azt, aki matematikai feladatokat képes megoldani, a kultúra dönti el.
– Ugyanakkor az IQ-teszteken elért eredmény meglepően szoros összefüggést mutat bizonyos pszichológiai kísérletekben elért eredményekkel, például a reakcióidővel vagy az észlelési idővel – teszi hozzá Rigó Péter. – Ez utóbbi azt jelenti, hogy egy magas intelligenciájú ember számára a csak néhány ezredmásodpercre felvillanó ábra sajátosságai már felfoghatók, míg az átlagos IQ-jú ember számára nem. Az intelligenciát nagyon sok fiziológiai paraméterrel is összefüggésben állónak találták, többek között elektroencefalográfos vizsgálatokban.
A mérőeszközök mindig kulturálisan kötöttek. Az intelligenciateszt eredménye részben emberi sajátosságon, részben a kultúra értékítéletén alapszik, a kettőt pedig szinte lehetetlen elválasztani. Vajda Zsuzsanna szerint elvileg sem lehetséges a „tiszta” értelmességet mérni. A többszörösintelligencia-elmélet hívei például felvetik, hogy az értelmesség többféle képességben is testet ölthet: szociális intelligenciáról, művészi vagy érzelmi intelligenciáról beszélnek. Ezek azonban egymással nem összehasonlítható és talán nem is mérhető fogalmak. Rigó Péter egyetért vele, szerinte még annyira sem lehet e fogalmakat definiálni, mint a hagyományos értelemben vett intelligenciát. Egyes intelligenciateszt-szerkesztők folyamatosan törekednek arra, hogy kultúrafüggetlen teszteket állítsanak össze, amelyekben így nem lehet olyan kérdés, amelyhez általános műveltségre és nyelvi képességekre van szükség. A legtöbb pszichológus azon a véleményen van, hogy az IQ-tesztek nem arra valók, hogy kultúrák közötti összehasonlításokat végezzenek velük. A teszteket minden országra újra és újra kalibrálni kell, azok nem alkalmazhatók mindenhol.
– Az intelligenciatesztek két jellemzőt mérnek: az úgynevezett kristályosodott intelligenciát, amelyen az általános tudást és a megszerzett szókincset értjük, illetve a folyékony intelligenciát, amely az újabb információk feldolgozásának képességét jelenti. Ezek közül egyik sem alkalmas azonban a racionális gondolkodási képesség jellemzésére – válaszolta lapunk kérdésére Keith Stanovich pszichológus, a torontói egyetem tanára. Szerinte tehát e tesztek nem mondanak semmit arról, hogy az ember képes-e helyes döntéseket hozni valós élethelyzetekben. Amint tavaly megjelent What Intelligence Tests Miss (Amit az intelligenciatesztek eltévesztenek) című könyvében írja, e tesztek – hiányosságaik ellenére – jelentősen meghatározhatják az emberek tanulmányi, majd karrierbeli lehetőségeit az Egyesült Államokban.
Mire jók hát az intelligenciatesztek?
– Az IQ-teszteken kapott eredmény jól korrelál azzal, hogy egy egymást ismerő közösség tagjai mennyire tartják intelligensnek az adott személyt – mondja Rigó Péter. Az intelligenciatesztek eredményei általában meglehetősen egybecsengenek azzal is, hogy ki sikeres és ki sikertelen az életben. A társadalom magasabb régióiban többen vannak a magas intelligenciahányadossal bíró személyek, mint az alsó rétegekben. Az amerikai pszichológusok egy csoportja ezt egyfajta természetes igazságként értékeli, hiszen nem meglepő, hogy az „okos” emberek feljebb jutnak, mint a „buták”.
– A valóságban ez egyáltalán nincs így. Az egyes emberek társadalmi előmenetele legalább annyira függ a társadalmi elvárásoktól, mint az ember értelmi képességeitől – érvel Vajda Zsuzsanna. – A környezeti hatás legékesebb bizonyítéka, hogy a másfél évszázados tankötelezettség ténylegesen „megokosította” azoknak a szerencsés országoknak a lakóit, akik ebben részesültek.
Az első intelligenciateszteket ugyanis abból a célból fejlesztették ki, hogy mérni tudják a gyermekek iskolaérettségét. A múlt század elején, az általános iskolakötelezettség elterjedésének idején e tesztek segítségével határozták meg a gyerekek tanulási képességeit, és osztották őket külön osztályokba. Erre az IQ-tesztek valóban alkalmasak – kritikusaik szerint egyedül erre alkalmasak. A felnőtt életkorban nyújtott teljesítményt már sokkal kevésbé sikeresen jelzik előre (furcsa módon azonban a magyar Mensa tesztje éppen a későbbi teljesítményt jósolja jobban és az iskolait kevésbé).
– Az IQ-tesztek hasznosak bizonyos mentális és pszichiátriai betegségek diagnosztizálásában, de a képességeknek csak szűk spektrumát képesek mérni – nyilatkozta lapunknak írott e-mail üzenetében Robert Sternberg pszichológus, az amerikai Tufts Egyetem professzora. – Az intelligencia az én értelmezésemben az a képesség, amelynek segítségével célokat tudunk meghatározni és elérni abban a kontextusban, amelyben élünk.
Tehát ha azt tekintjük intelligenciának, amit az intelligenciatesztek mérnek, akkor e tesztek jól mérik az intelligenciát. Ez, bár nyelvi bűvészkedésnek tűnhet, sok pszichológus szerint mégis az intelligencia egyetlen elfogadható meghatározása. Az értelmesség fogalma, ahogy Vajda Zsuzsanna utalt rá, más a nyugati kultúrkörben és más egy közép-afrikai faluban vagy a riói favellákban. Robert Sternberg egy kenyai falu iskolájában tanuló gyerekeket vizsgálva megállapította, hogy bár a tanórákon rosszul teljesítettek, jól ismerték a környéken növő gyógynövények és bogyók felhasználási módjait. Bár az intelligenciát az iskolai előmenetellel szorosan összekapcsoló nyugati felfogás szerint ők kevéssé intelligensnek minősülnének, életük során azonban a környezetükben fellelhető növények és állatok felhasználását segítő gyakorlati tudásra valószínűleg sokkal nagyobb szükségük lehet, mint arra, hogy tudnak-e gyököt vonni. Hasonló jelenséget találtak brazil utcagyerekeknél. Bár a matematikaórán bukdácsoltak, az utcán már igen fiatalon képesek voltak sikeres üzleteket kötni, hitelezni és kamatot számolni.
Az IQ-tesztek által mérni hivatott tulajdonságok – a munkamemória nagysága, a logikai, az absztrakt gondolkodásbeli és a tanulási képességek – bizonyosan részei az „értelmességként” megnevezhető, de meghatározhatatlan tartalmú jellegzetességnek. Mindenképpen előnyünkre válik, ha e képességünk kifinomult, így érdemes tennünk azért, hogy gyermekünk intelligenciahányadosa minél nagyobb legyen. Mert valóban tehetünk érte – még a párválasztás után is. A kutatások eredményei szerint ugyanis az öröklött tényezők és a környezeti hatások körülbelül azonos mértékben határozzák meg a felnőttkori IQ-t. Az intelligencia szempontjából minél jobb génekkel rendelkezik a gyermek fogantatásakor, annál inkább függ a környezeti hatásoktól, hogy e képességek később valóban megjelennek-e nála. A környezeti tényezők nemcsak a nevelést és az iskolai oktatást jelentik, hanem minden hatást, amely kívülről éri a gyermeket. Kezdve a várandós anyuka táplálkozásától és dohányzásától, a szoptatás időtartamától (amely minél hosszabb, statisztikailag annál intelligensebb felnőtt válik a gyermekből) a gyermekbetegségekig.