Állítólag nincs rossz zenekar, csak rossz karmester, tartja a mondás, de hogy ez mennyire nem igaz, arra e hangverseny volt a legjobb bizonyíték. A Freiburgi Barokk Zenekar persze távolról sem rossz együttes, hiszen számos pompás Bach-, Händel-, Mozart- és Haydn-felvétellel büszkélkedhet, közte magával A teremtéssel is, de ezen az estén nem állt a helyzet magaslatán. A textúra szöszös volt, tele hamis hanggal. Ez még önmagában elfogadható lenne egy régizenei előadás esetében, de ilyen renoméval és ilyen karmesterrel korántsem. (Jellemző egy szomszédos hallgató felhördülése: „Atyaég! Úgy kéne játszaniuk, mint az ördögök!”) A szintén világhírű Arnold Schönberg Kórus még ennél is rosszabb formában volt. A nemzetközileg elismert, magasan jegyzett szólisták is vegyes élményt nyújtottak. Hármójuk közül Hanno Müller-Brachmann nyújtotta a legkorrektebb teljesítményt vokálisan, bár gyakran melléintonált. Ugyanebbe a hibába esett Annette Dasch is, aki telt, Netrebkóra emlékeztető hangon abszolválta szólamát. Michael Schade viszont igen fáradt lehetett, mert nehezen verekedte át magát az oratóriumon, csalódást okozva a fellépését váróknak.
Hogy a fentiek ellenére a hangverseny mégis számos borzongatóan szép pillanattal szolgált, az szinte egyes-egyedül Fischer Ádám érdeme. Számtalanszor vezényelte már a művet, mégis szinte gyermeki örömmel élte végig az egészet. Mesteri, végtelenül szimpatikus kommunikációja az együttessel és a szólistákkal példaértékű. Utóbbiak recitativói alatt is végig mondta a szöveget, mosolyogva. A résztvevőkből kihozta, amit lehetett, végül gyönyörűen zárta le az oratóriumot az utolsó néhány ütemmel. Haydn ez alkalommal is erősebb volt minden akadálynál, hiszen zenéje, a keresetlen egyszerűség és rafináltság mesteri kombinációja átadta az üzenetet. Állítólag a katolikus egyház nem fogadta kitörő örömmel a művet a korabeli Bécsben, így templomokban alig játszották, pedig ennek hatására a zenehallgató – legalább a koncert erejéig – maga is ellenvetés nélkül fogadja el a teremtéstörténetet ebben a formában az evolúcióelmélettel szemben, és nagyra értékeli Haydn tiszta, egyszerű hitét. De jó is lenne minden évet így kezdeni! Tiszta lappal, újjáteremtve, abban az idilli állapotban, amelyet az idős, bölcs mester ábrázol, a bűnbeesés előtt.
„Ó, boldog pár, mindörökre boldog, / ha csalfa vakhit félre nem vezet, / hogy még többet kívánj, mint amennyit bírsz, / s még többet tudj, mint szabad” – hangzik el az utolsó recitativóban, s a sorok most, a 21. század küszöbén sem lehetnek kevésbé elgondolkodtatók.
(Joseph Haydn: A teremtés – Freiburgi Barokk Zenekar, Arnold Schönberg Kórus. Vezényelt: Fischer Ádám, Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, január 1.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
