Már az első pillanatban sporttörténelmivé vált a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája tegnapi Kamerun–Gabon szereposztású, D csoportbeli mérkőzése, mert a kameruniak 33 éves védője, Rigobert Song nyolcadik kontinensviadalának vágott neki. Eddig megosztva volt rekorder az elefántcsontparti Gouamenével és az egyiptomi Hosszam Hasszánnal, valamint Ahmed Hasszánnal. Utóbbi a Nigéria elleni meccsen pályára lépett, ez a nyolcadik tornája, ám 1996-ban csupán kerettag volt, Song viszont már játszott. Most első megmozdulásaként hibázott, így az egykori zalaegerszegi, jelenleg a török Ankaragücüben szereplő csatár, Meyé elhúzhatott mellette, ám a beadásból végül nem lett semmi.
A negyedik Afrika-kupájukon szereplő gaboniak a továbbiakban sem játszottak alárendelt szerepet, a francia Le Mans-ban légióskodó kapusuknak, Ovonónak nem kellett többször védenie, mint az Espanyolt erősítő kollégának, Kameninek. Aztán a 17. percben megszületett a váratlanul megérdemeltnek mondható gaboni vezetés: Meyé passza után a Queen’s Park Rangerst erősítő Cousin a kapu jobb oldalába gurított (1-0). Hihetetlen vagy sem, de végül ez maradt a végeredmény, pedig a kameruniak – az Inter eléggé viszszafogott ászával, Eto’óval az élen – mindent megpróbáltak. Ám Ovono útját állta a lövéseknek, sőt, a hosszabbításban majdnem hízott az előny, csak a kapufa mentett. Gabon 1996 januárja óta (ekkor a nyolc közé jutott) nem nyert a kontinensviadalon, s összességében most is csak másodszor, Song sporttörténelmi tette kilencven perc elteltével azonnal zárójelbe került. Ettől még négyszeres Afrika-kupagyőztes, legutóbb döntős kameruniak javíthatnak, ha tudnak. A földrész öt idei vb-résztvevője közül mindenesetre három – Eto’óék mellett Algéria és Nigéria – vereséggel kezdett. A D jelű kvartett tegnapi másik mérkőzésén: Zambia–Tunézia 1-1.

Kígyó miatt rettegtek Lentiben, futótűzként terjedt a hír