Zabálja az állam a benzint. A Közbeszerzési Tanács éves jelentéseiből az a megdöbbentő tény derül ki, hogy 2007-ről 2008-ra (ez a legfrissebb adat) értékben mintegy 40 százalékkal nőtt az állam üzemanyag-beszerzése. A meglepő az, hogy ez csak kis részben az áremelkedések miatt következett be. A növekedés inkább mennyiségi volt, hiszen 2008-ban 10 millió literrel több üzemanyagot vásárolt az állam, mint az előző évben. Mindezt egyébként 2008-ban már 29,5 forinttal drágábban, mint egy évvel korábban. (MN)
Dézsi hangsúlyozta, a rendszámok birtokában nyomon lehet követni, hogy a szolgálatok éppen hol és milyen tevékenységet végeznek. Ezzel kapcsolatban megkerestük a Nemzetbiztonsági Irodát, ahol közölték, a Miniszterelnöki Hivatal illetékes az ügyben. Ott tegnap nem értünk el senkit. – A nemzetbiztonsági szempontból kiemelten fontos és a stratégiai állami intézmények gépjárművei továbbra is a Molnál tankolnak majd, hiszen ez az egyetlen üzemanyag-szolgáltató, amelyik nemzetbiztonsági védelem alatt áll – közölte Szollár Domokos.
*
A kormányszóvivő szerint így a rendőrség, a tűzoltóság, a Köztársasági Őrezred és a mentők is a magyar olajipari cég szolgáltatásait veszik igénybe.
Összesen 29 olyan állami intézmény van, amely nemzetbiztonsági szempontból érzékeny (hogy pontosan melyek, arról a Kormányszóvivői Iroda lapzártánkig nem adott tájékoztatást), mellettük további ezer olyan, amelyek a jövőben az OMV-vel szerződnek. Az osztrák cég nyerte meg ugyanis a kormányzati szervek egységes tankolására kiírt tendert, mivel a társaság minden üzemanyag-kategóriában 2-3 forinttal nagyobb kedvezményt ajánlott a Molnál. Az OMV-vel – amely korábban a kormány által is „ellenséges felvásárlási kísérletnek” minősített akció keretében próbálta megszerezni a magyar olajtársaságot – december 19-én írták alá azt a keretszerződést, amely 50 millió liter üzemanyag beszerzésére ad lehetőséget legfeljebb egyéves időtartamra. Bár a kormányszóvivő arról beszélt, hogy a rendőrségi járművek továbbra is a Molnál tankolnak majd, ennek ellenére több kapitányság is kapott OMV-s kártyákat. Kontrát Károly ezzel kapcsolatban kifejtette, a kormány benzintender-terve, szemben a kormányszóvivő állításával, a rendőrségre is vonatkozott volna, hiszen már ki is osztották az OMV-kártyákat a rendőröknek (a képviselő szerint ez történt a titkosszolgálatoknál is). A fideszes politikus közleménye szerint a szocialista kormány jogszabálysértő és a nemzeti érdekeket semmibe vevő módon döntött arról, hogy január 1-jétől a rendőrség és a titkosszolgálatok az OMV-kutaknál fognak tankolni. Úgy vélte, a döntésnél figyelmen kívül hagyták azt a jogszabályt, hogy ezek a szervezetek csak nemzetbiztonsági védelem alatt álló szolgáltatónál vásárolhatnak üzemanyagot. Kontrát Károly közölte azt is, hogy a rendőrség vezetői jelentették parancsnokaiknak, hogy a kormány akaratának végrehajtása jelentős mértékben nehezíti a napi feladatok eredményes végrehajtását, hiszen sok esetben 50-100 kilométerre található a legközelebbi OMV-kút. A politikus azt mondta, a kormány csak ezután vette ki a rendőrséget, illetve a titkosszolgálatokat a rendelet hatálya alól. Kontrát Károly nem zárja ki, hogy a kialakult kaotikus helyzetre való tekintettel új közbeszerzési eljárást kell kiírni a témában. Állítólag a Mol addig a napi árnál 15 forinttal olcsóbban szolgálja ki a rendőrségi és titkosszolgálati járműveket.
Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján közölte: megállapodott a Mollal, hogy a rendőrség saját közbeszerzési eljárásának lefolytatásáig a rendőrségi gépjárművek üzemanyag-ellátását – az előző év tarifáinál jóval kedvezőbb áron – idén továbbra is biztosítja. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője is jelezte : megállapodtak, hogy a Mol- kutaknál tankoláshoz használt kártyák nem lesznek letiltva. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is közleményben tudatta, hogy járműveik ahogy eddig, ezután is a Mol kútjain tankolhatnak, az üzemanyag-ellátás biztosított. Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltószövetség szóvivője az MTI-nek azt mondta, a fővárosi tűzoltóság az OMV-nél már tankolhat, s a Molnál továbbra is vételezhet üzemanyagot. A Mol-vezetés rugalmasan járt el, ugyanis továbbra is lehetővé teszi, hogy állomásainál tankolhassanak a tűzoltóautók. – Időközben kiosztották a fővárosi egységeknek a tankolásra jogosító OMV-kártyákat is – tette hozzá. A vidéki tűzoltóságokat nem érinti a rendelkezés.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!