Lisszaboni stratégia – 2010

Az Európai Tanács 2000-ben Lisszabonban elfogadott stratégiai céljai szerint 2010-re az Európai Uniónak „a világ legversenyképesebb, leggyorsabban növekvő, tudásalapú gazdaságává kell válnia, amely képes arra, hogy fenntartható gazdasági növekedés mellett jobb munkahelyeket és nagyobb szociális kohéziót biztosítson”. Nos a 2000-ben még oly távolinak tűnő 2010 elérkezett! Hogy állunk a stratégiai célkitűzésekkel? 2010-re az Európai Unió a világ leglassabban fejlődő, stagnáló, vagy visszaeső nemzetgazdaságokkal rendelkező versenyképtelen gazdasága lett, amely, mint ahogy a 10 százalék körüli munkanélküliség is jelzi a meglévő munkahelyeket sem tudja megtartani, a szociális kohézió erodálásáról, a jövedelemkülönbségek növekedéséről a társadalmi feszültségek kiéleződéséről nem is beszélve. E rovat hasábjain az elmúlt hét évben számos alkalommal idéztük a lisszaboni program e fellengzős megfogalmazását – összehasonlítva a Rákositól származó „felső határ a csillagos ég” célkitűzéssel vagy Hruscsovnak a kommunizmusról adott víziójával mindannyiszor (először 2003. augusztus 30-án, tehát hat és fél évvel ezelőtt) rámutatva a célok irrealitására és a szocialista korszak kezdetének voluntarizmusával való hasonlóságára.
Annak idején a szocialista politikai vezérek a tervgazdaságban vélték meglelni azt az eszközt, amellyel a termelést a csillagos égig lehet növelni és megvalósítani az elvet, amely szerint „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint” jár a munka, illetve a javak elosztása. Az uniós vezetők, most a torzítatlan piacgazdaságot tartják annak a csodaszernek, amely az uniót a világ élvonalába röpíti. A lisszaboni Európai Tanács 2000 tavaszán tartott üléséről kiadott „elnökségi következtetések” szerint a ragyogó célokat további piacgazdasági reformokkal, így a szolgáltatások további liberalizálásával, a tőkeáramlás még meglévő korlátainak felszabadításával, a munkaerőpiac „rugalmasabbá tételével” (vagyis az elbocsátások megkönnyítésével) lehet és kell elérni. Amikor 2004 végére nyilvánvalóvá vált, hogy az unió nem a lisszaboni célok irányába megy „magas szintű munkacsoportot” hoztak létre Vim Kok, egy volt holland miniszterelnök vezetésével, amelynek feladata a helyzet áttekintése volt. Ám a Kok-féle bölcsek ugyanazt javasolták, mint ami egyszer már kudarcot vallott: a szabad piacgazdaság további kiterjesztését. Sajnos az uniós politika azóta sem változott, sőt az eredménytelen gazdaságpolitikai eszközöket időközben gyakorlatilag az alkotmány rangjára emelték.
Az eredmények azonban továbbra sem igazolják a neoliberális paradigmára épített gazdaságpolitika hatékonyságát. 2010 hajnalán a gazdasági elemzők nem sok jót jósolnak az uniónak. Idén csak halvány élénkülés várható és azt is veszélyeztetik a betarthatatlan maastrichti előírások megközelítésére való törekvések. Európa vezetői változatlanul azt a politikát erőltetik, amely egy szűk csoport – a multinacionális tőkemozgások haszonélvezői – érdekeit tartja szem előtt.