NATO-vonat holtvágányon

Szétlőjem az egész kócerájt? – kérdezi a NATO-különítmény kapitánya a tisztjét az állomáson veszteglő, bűzös-olajos személyvonaton. – Inkább a diplomáciai megoldás a célravezető – mondja a segédtiszt, így hát Doug Jones (Armand Assante) kapitány nem lövi szét a romániai Capalnita düledező vasútállomását, hanem izzad tovább csendben.

Cristian Nemescu tragédiája. Egy szörnyű balesetet miatt Nemescu nem érhette meg a California Dreamin’ befejezését és premierjét. A rendező hangmérnökével (Andrei Toncu) együtt egy taxiban lelte a halálát Bukarestben, amikor a piroson áthajtva, a sebességet sokszorosan átlépve nekik hajtott egy brit állampolgár. A rendező az idén lett volna harmincéves. Filmjét a cannes-i filmfesztiválon is bemutatták, ahol a vetítés után tízperces ováció fogadta, és elnyerte az Un Certain Regard szekció fődíját.

Nem árulok zsákbamacskát, Cristian Nemescu California Dreamin’ című román drámája két és fél órás, aki másfél óránál tovább nem marad meg a helyén, nyilván nem is kíváncsi a rendszerváltozás utáni román filmművészet újabb ékkövére.
Az alaphelyzet – akár Spiró Koccanás című darabjában – a közlekedésben kialakult fennakadásból adódik, a konfliktust a tehetetlenség és az egymásrautaltság szüli. Nemescunál egy Szerbiába igyekvő NATO- szerelvény akad el egy román térképbehajtásban. Ember embernek farkasa lesz: előjön minden, amire utazó, helybeli, egyenruhás és civil, nő és férfi, hivatalnok és áldozata vágyik, évtizedes sérelmek buggyannak elő, gejzírek törnek fel, a világba üvöltetik mindaz, ami egy kelet-európainak fáj: a kompországérzés, a sehonnaiság, a a körülkerítettség, az elnyomatás, a minden mindegy és a mindent lehet állatias igazsága. Diplomácia? A világban, ahol egy faxlevél sosem ér célba, ahol a parancsok, a szállítmányok, az életek elvesznek (elkallódnak) a bürokrácia útvesztőjében, ott a diplomáciai megoldás alatt közös pálinkázást és kurvázást lehet érteni legfeljebb.
Cristian Nemescu zseniális drámájában egy NATO-lokátort szállító különvonat vesztegel egy falu gazos állomásán, csak mert az állomást és a saját szemétdombját uraló, korrupt állomásfőnök a szállítólevél hiányában leszerelteti a vonatról a mozdonyt. És hiába a miniszterelnöki parancs, hiába a géppuska és az egyenruha, a vasutas egyre makacsabb. A katonák ezért „integrálódnak” Capalnita köznapjaiba, a poros utcákon rohangáló, kisstílű polgármester megpróbálja a saját céljaira használni az amerikai jelenlétet, a gyármunkások sztrájkba fognak, a lányok fiúkat, a bakák lányhátsókat, és ebben a kusturicai káoszban egyre nyomasztóbban nő a feszültség. Az ég kékesszürke, a tónus rozsdás, a légnyomás elviselhetetlen. Kánikula van, Románia szekrényeiből újabb és újabb csontvázak esnek ki, és Doug Jones kapitánynak meg kell értenie, ez a számára kafkai abszurdnak tűnő patthelyzet a kelet-európai valóság. Ebben a pár napban az amerikai katonák jelleme torzul, általános szellemi és erkölcsi züllés kezdődik, a civilizáció törvényei ebben a szigetvilágban többé nem érvényesek.
A román új hullám most már sokszorosan pótolja a hiányt, amire a magyar filmgyártás képtelen: a rendszerváltozás és a kilencvenes évek groteszk valóságát Cannes-ban ünnepelt szerzői filmek sora tárja fel. Ez az éles önirónia, őszinte hang Budapesten ismeretlen. Utoljára Jeles András, Ember Judit, Dárday István és Szalai Györgyi budapesti iskolás filmjeiben nyílt ablak így a valóságra. Nemescu szkepszise, keserűsége szépen egyensúlyoz a California Dreamin’-t átható emberszeretettel és belenyugvással. Tudjuk, holtvágányra kerültünk, aztán meg mégiscsak ott van a remény, hogy valamikor elénk tolnak egy kopott-korrodált mozdonyt. Talán addig nem gyilkoljuk le egymást.
(California Dreamin’ – színes, feliratos, román filmdráma, 155 perc, 2007. Rendező: Cristian Nemescu. Forgalmazó: Mozinet.)