Piaci rendellenességek

Van-e valójában ma Magyarországon a pénzintézetek között igazi verseny? Szerintem nincs. Nem lehet igazi versenyről beszélni akkor, amikor az eladók (jelen esetben a bankok) olyan piaci erőfölénnyel rendelkeznek, hogy a fogyasztó lényegében teljesen kiszolgáltatott helyzetben van. Vajon normálisnak lehet-e tekinteni azt az állapotot, amikor egy bankban a látra szóló betéti kamat 0,2 százalék, melyet még 20 százalékos kamatadó is terhel, míg a kényszerhitel kamata (amikor a hó végén valamilyen rendkívüli tétel miatt a számlánk átmegy mínuszba) mintegy 28 százalék? Lehet-e piaci versenyről beszélni, amikor a többi pénzintézet is hasonló paramétereket kínál a lakossági ügyfeleinek? Lehet-e normális piaci állapotokról beszélni, amikor a másik oldal, a hitelkamatok változása csak felfelé rugalmas – azaz, amikor a körülmények rosszabbodását a bankok azonnal és sokszor mértéktelenül is a hitelesekre hárítják –, míg fordított esetben lefelé nem rugalmas a kamatszint? Azaz, a helyzet javulásával a bankok nem csökkentik a törlesztőrészleteket arányosan és a helyzetnek megfelelően. Különösen nem tűnik méltányosnak és elfogadhatónak, ha mindezt azért teszik, hogy a felelőtlen hitelezési politikájuk által keletkezett veszteségeiket a még fizetőképes adósokkal fizettessék meg oly módon, hogy az indokoltnál magasabb törlesztőrészletekkel az ő számláikat terhelik meg.
Szintén nem tekinthető normális piaci magatartásnak, hogy annak ellenére, hogy a világgazdasági válság kialakulásában a bankoknak elévülhetetlen érdemei vannak, sorra olvassuk azokat a híreket, amelyek az óriási bankvezetői prémiumok év végi kiosztásáról szólnak. Hol van itt a tulajdonosi kontroll? Az a magatartás elfogadható-e, hogy a pénzintézetek likvid pénzei nem a termelést finanszírozzák, hanem mintegy három és fél ezer milliárd (!) forint összegben a Magyar Nemzeti Bankban parkolnak? Elfogadható-e, hogy mindezt a monetáris és fiskális politika hatalmi pozícióiban ülők tétlenül, passzívan szemlélik?
Nem csak a bankokkal van azonban baj. A piacnak (amely normális esetben azt eredményezi, hogy az árakban és a szolgáltatások színvonalában párhuzamosan van verseny az eladók között a fogyasztók kegyeikért) el kellene érni, hogy a verseny ár-érték szemléletben határozódjon meg. A kapirgáló tyúk tojása árban nem lehet versenyképes a nagyüzemi tyúktojással, hiszen annak beltartalma nem azonos. Ugyanígy a húsuk árát sem lehet egy az egyben összehasonlítani, mert a genetikájában, a táplálkozásában, a tartási körülményeiben óriási a különbség. Sajnos ezt a különbséget a magyar vevők tömege nem veszi megfelelően figyelembe. A piacról szóló tanítások hiába feltételezik a „homo oecenomicus” létét akkor, amikor az emberek döntő többsége nincs azzal tisztában, hogy mit eszik. (Ezen a helyzeten persze nem könnyű változtatni, de igenis kellene.)
S mindez nem csak önmagában baj. Baj azért is, mert a minőségi és manipulálatlan élelmiszerek így fokozatosan kiszorulnak a hazai piacról, s leépülnek azok a termelőkapacitások, melyek képesek voltak ezeket előállítani. Lassan a magyar falvakban teljesen megszűnik az állattartás, s nemcsak a gyermekeink menzáin, de a családi asztalokon sem lesz paraszti termék. Miközben sorra hallja az ember az elkeserítő híreket, hogy még ebből a tömegtermékekből készült menzakajából is ellopják az alapanyagok egy jelentős részét, s így a szegényebb családok gyermekei már itt sem tudnak kielégítő mennyiségű meleg ételt kapni. S akkorra, amikor majd megjön a magyar ember esze, nem is lesznek már olyan falusi asszonyok, akik ma még a piacokra szállítják ezeket a terményeket. Pedig igény a későbbiekben biztosan lesz majd.
Mindezeken változtatni kell, hiszen 2010 a változások éve lesz. S bár a válság rendkívül pusztító, van egy pozitív adottsága: alapjaiban lehet újragondolni a folyamatokat és intézményeket. Márpedig Magyarországon igazán van mit. Hiszen országunkat nemcsak a világgazdasági válság sújtja, hanem egy magyar válság is. Nekünk egyszerre kell megtalálnunk a gyógyulásunkhoz vezető megoldásokat.

A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)