Hogyan jutott eszébe egy gyereknek a negyvenes években, hogy a légkörrel szeretne foglalkozni?
– Nem szokványos körülmények között született meg bennem az érdeklődés. Tízéves voltam a háború utolsó évében, amelyet családostul egy hadikórházzal Bajorországban töltöttünk. Apám orvos alezredes, kórházparancsnok volt a Horthy-hadseregben. Tőlünk négy kilométerre volt egy német katonai repülőtér, amelyet, ha az ég derült volt, az amerikaiak biztosan bombáztak. A család ott kuksolt ilyenkor a sebesültek között az óvóhelyen egy díványon, mindenki imádkozott, és nagyon félt. Én is, ezért minden reggel rohantam az ablakhoz megnézni, van-e felhő, esik-e, és imádkoztam esőért. Így kezdtem el figyelni az égen lezajló folyamatokat, aminek a folytatása, hogy a diósgyőri gimnáziumban kiváló csillagász-meteorológus szakkör működött, és ennek lelkes tagja voltam. Így kerültem tehát a szakma közelébe. Ám időnként számba veszem, mennyi más szerencsés mozzanatra volt még szükség ahhoz, hogy ne csak a szakma közelébe, hanem a közepébe kerüljek. Ha nincs az 1953. júliusi Nagy Imre-beszéd, amelyik enyhülést hozott a rendszerbe, és megváltoztatta a felvételi bizottság összetételét, előnytelen származásom miatt bizonyosan nem vesznek fel az egyetemre. Ha csak két nappal később, tehát szeptemberben születek, évet veszítek. És végül, de nem utolsósorban, ha édesanyám nem lett volna olyan keményen következetes, és nem pótoltatja be velem és testvéreimmel tanév közben három év kimaradásunkat, amely németországi tartózkodásunk miatt keletkezett, akkor is évet veszítek, és nem lehettem volna meteorológus. Ugyanis 1953-ban harminchárom hallgatót vettek fel meteorológus szakra, majd harminc évig nem indították újra ezt a képzést. Ezekkel a szerencsés mozzanatokkal sikerült elcsípnem ezt az évfolyamot.
– Mit kezdett a gazdaság egyszerre harminchárom meteorológussal?
– Tizenegy ember kivételével harmadéves korunkban nyilatkozatot írattak alá velünk, hogy magunk gondoskodunk az elhelyezkedésünkről. A meteorológiai intézet vezetése azonban nem hagyta magára a társaságot, felajánlott technikusi szintű beosztásokat addig, amíg nem lesz végzettségünkhöz illő munkánk. Így kerültem például én két évre a miskolci repülőtérre észlelőnek. Akkor még volt belföldi légi forgalom. A munkám – többek között – az volt, hogy óránként jelentettem légköri megfigyeléseimet. Utána ugyanilyen beosztásban dolgoztam a ferihegyi irányítótoronyban. Sok alapismeretet szereztem, nem volt elvesztegetett idő.
– Mennyit számít az előrejelzés készítésében a tapasztalat és mennyit a technika? Hisz ma már számítógépek készítik a prognózist milliárdnyi adatból.
– Sokat fejlődött ez a tudomány. Mivel kezdettől a szinoptikával, vagyis előrejelzés-készítéssel foglalkoztam, ötvenhat év alatt végigkövethettem ezt a tevékenységet. A módszer lényege a hatvanas-hetvenes évekig a mérés, megfigyelés, feltérképezés, elemzés volt. A folytatást a meteorológusnak a közelmúlt légköri folyamataiból, eseményeiből kellett kikövetkeztetnie. Persze ez a módszer is folyamatosan fejlődött, javultak a mérési technikák, a földfelszíni adatok mellett egyre több magas légköri adathoz is hozzá lehetett jutni. Az áttörést, az előrejelzés új módszerét azonban a számítógép megjelenése hozta. Arra ugyanis már 1905-ben rájöttek, hogy a légkör fizikai folyamatai leírhatók matematikai egyenletekkel, vagyis következtetés helyett pontos számításokat is lehet végezni. Csakhogy az egynapos előrejelzés kiszámítása kézi módszerrel öt évig tartott. Az elmélet tehát kész volt a múlt század elején, de csak harminc év múlva lehetett bebizonyítani az érvényességét. Neumann János 1950-ben javasolta, hogy az akkori nagy számítógépek egyikén, az ENIAC-on végezzék el a kísérletet. Huszonkét tagú csoport hajtotta végre az előkészítést. Bebizonyosodott, hogy az elmélet működik: számítógéppel huszonnégy órán belül sikerült a huszonnégy órás előrejelzés elkészítése. Vagyis az út járható lett. Ettől kezdve már rohamléptekkel fejlődött a módszer és persze az előrejelzés pontossága. Az Országos Meteorológiai Intézetbe a hatvanas évek elején érkezett meg az első számítógép. Az ország egyik legnagyobb teljesítményű komputere ma is ott működik.
– Tehát kikapcsolhatjuk az emberi tényezőt, vagyis a „ha Katalin locsog, a karácsony kopog” típusú népi bölcsességeknek ma már nem veszi hasznát a meteorológia.
– Az emberi tényezőt kikapcsolni nem lehet, hisz a számítógépes modelleket embereknek kell elkészíteniük és az eredményeket szakembereknek értelmezniük. A népi regulák pedig amúgy sem pontos napokra érvényesek, egy részük időjárásunk gyakran fellépő markáns fordulatait fogalmazza meg, illetve köti jeles szentek napjaihoz. Prognosztikai értékük azonban e szabályoknak nincs, ezért a meteorológia soha nem használta fel ezt a tudást előrejelzésre. A népi szabályok másik része pedig egyszerűen a babonák körébe sorolható.
– A szakember és a számítógép tehát végzi a dolgát. Mit tud biztosan megígérni az előre jelző?
– Az előrejelzés pontossága nagymértékben függ azoknak a mért meteorológiai adatoknak a pontosságától és mennyiségétől, amelyekből elkezdjük a számítást – azaz a számítás kezdetén pontosan ismerni kell a légkör fizikai állapotát. A nemzetközi adatcsere és szakmai együttműködés a hidegháború legkeményebb éveiben is tökéletesen működött. A meteorológia békés, politikamentes szakma. A számításokat végző előre jelző központok különböző területeket fednek le, a világközpontok a nagy léptékű áramlásokat jelzik előre, a regionálisak részletesebb, kontinensnyi területre, a lokális előre jelző központok tájegységre – például a Kárpát-medencére – számolnak. Ezek segítségével ma már egy-két órával előre tökéletesen megmondható, milyen idő várható egy néhány négyzetkilométeres térségben.
– A 2006-os, halálos áldozatokat követelő augusztus 20-át a szervezők, ha nem is teljes sikerrel, de megpróbálták a meteorológusok nyakába varrni. Mi történt valójában?
– Abban az évben a meteorológiai szolgálat és a rendezvényszervezők között nem volt meg a korábban szokásos szerződéses kapcsolat. Hogy mennyit jelentett volna a közvetlen együttműködés, azt a következő, 2007-es év példázta. Ekkor az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa már benn ült az ünnepség lebonyolításáért felelős operatív bizottságban. Majdnem megismétlődött a 2006-os időjárási helyzet. Az volt a különbség, hogy a szél – ugyanolyan erősségű – este hatkor érkezett és nem kilenckor, mint előző évben. A szolgálat pontosan előre jelezte, hogy este 9 és 11 között szélszünet lesz, tehát meg lehet tartani a tűzijátékot. Így is történt. Fél tizenkettőkor ismét feltámadt a viharos szél. Az Országos Meteorológiai Szolgálat képviselője azóta tagja az operatív előkészítő bizottságnak.
– Változott-e a meteorológus státusa a közvélemény szemében?
– A hatvanas években a Ludas Matyi minden számában volt egy-két meteorológusvicc. Ma viszont, ha megjelenik e területről valami, az pozitív, elismerő hangvételű írás. Ez a változás lényege. Én a kezdetektől azt tartottam a legfontosabbnak, hogy a meteorológia tudománya az élet lehető legtöbb területén hasznosuljon. És végeredményben ez vezetett el oda, hogy létrejött a szolgálaton belül a kereskedelmi tevékenység, hogy bővült a megrendelői kör, és sok határterület is igénybe veszi a szolgáltatást. Persze ehhez az kellett, hogy egyre pontosabb legyen az előrejelzés, és egyre nagyobb a hitele. Valamint közel kellett kerülnie egymáshoz a felhasználói igénynek és a szolgáltatásnak. Azt ugyanis ma sem lehet áprilisban megmondani, hogy június 20-án lehet-e aratni.
– Hogy került a médiába?
– Szabályszerű volt a karrierem a szolgálatnál, a segédmunkatárstól az igazgatóságig vittem, a központi időjárás-előrejelző intézetet vezettem. A rendszerváltoztatás után nagy átalakítások történtek a szolgálatnál, az ezer munkatársból végül háromszáz maradt, a hetven vezetőből pedig tizennyolc. Megszűntek az intézetek, az előre jelzők szerepe azonban nem csökkent, mivel a szolgálat működését kitevő költségek felét meg kell termelnünk, és a legnagyobb nyereségtermelő éppen ez a részleg volt. Ez számunkra nem újdonság, a hatvanas évek végétől eredményérdekeltségben dolgoztunk. Számomra mindig fontos volt, hogy az időjárás-jelentés a médiában ne csak egyszerű szolgáltatás legyen, hanem tudományos ismeretterjesztés is. Vagyis tudatosítani szerettem volna az emberekben, hogy a meteorológia tudomány, az előrejelzés mögött komoly munka áll. Egy idő után a tévés és rádiós szerkesztőkben is felmerült, hogy szakember végezze a meteorológiai tájékoztatásokat, s ebben a munkában kezdettől fogva mint szervező és mint szereplő részt veszek. Nyilván van bennem némi szereplési vágy, de ennél sokkal fontosabb volt számomra, hogy az emberekben pozitív képet alakítsunk ki a meteorológiáról, ennek pedig leghatásosabb eszköze a médiameteorológia. Először 1972-ben „léptünk fel” személyesen is a televízióban, kéthetente egyszer a szabad szombat előtti délutánon, a Tíz perc meteorológia című adásban. Kovalik Károllyal beszélgettünk a hétvége várható időjárásáról.
– Nem okozott ez feszültséget a szakmán belül? Az egyik azáltal lesz híres, hogy lefölözi a tudást, amelyet a többiek megtermelnek.
– Feszültség ebből házon belül nem nagyon volt. Az előrejelzés nem a szakmai hierarchia csúcsa, hanem a meteorológiának a társadalom által talán legismertebb ága, és ennek kirakata a médiameteorológia.
– Nem vetekedtek az előre jelzők egymás között a szereplésért? A hetvenes-nyolcvanas években a tévében szerepelni egyenlő volt a hírnévvel, a megbecsültséggel, ahogy akkor mondták: a hentesek kegyével.
– Igyekeztünk mindenkinek megadni a lehetőséget a szerepléshez, és nem mi, hanem a szerkesztők döntötték el, hogy ki dolgozhat a médiában.
– Mire a legkíváncsibbak az emberek?
– Persze arra, hogy milyen idő lesz nyáron a Balatonon, meg hogy mikor lesz hó télen. De ebben nincs semmi újdonság. A XIX. század végétől volt már időjárási tájékoztatás. A postahivatalok falán lévő táblára a postáskisasszony kitette az aznapi előrejelzést, amelyet táviratban megkapott: „ború, eső, napsütés”, meg a várható hőmérséklet. A XX. század elején a fontos újságoknak is megvolt a saját időjárás-előrejelzőjük, akik nevükkel adtak hitelt az előrejelzésüknek. Mindenki eldönthette, kinek hisz.
– A bizalmi helyzetet némiképp árnyalta, hogy a kereskedelmi televíziók időjárás-jelentésében megjelentek a lányok, akikről talán sokan még ma is azt gondolják, hogy szakmabeliek.
– A médiumoknak kell eldönteniük, hogy mit akarnak. Ha úgy döntenek, hogy show-nak és nem tudományosan megalapozott szolgáltatásnak tekintik az időjárás-jelentésüket, lelkük rajta. Véleményem szerint az tudja pontosan és közérthetően, tehát hitelesen elmondani a prognózist, aki érti is. A hosszú combú szőke, aki mit sem sejt a légköri jelenségekből, el tudja ugyan mondani a betanult szöveget, de épp a lényegét veszíti el ez a szolgáltatás: a tanítást, az ismeretterjesztést. A kilencvenes években a nagy, ismertebb televíziók kivételével az egész világon divat lett ez a szakma szempontjából komolytalan tendencia, mára azonban a többség kezd visszatérni a meteorológusokhoz. Nálunk ma még kevés televízió van, amelyik kizárólag szakmabelivel dolgozik: például az MTV és a Hír Tv.
– Visszatérve még a hitelességhez: van-e személyes elem az időjárás-jelentésben?
– A médiumok többsége az OMSZ adatait és előrejelzéseit használja. Náluk a számszerű adatok és a tényszerű alap ugyanaz. Az azonban már az előadó személyétől függ, mire helyezi a hangsúlyt, mit tart kiemelendőnek, fontosnak. Ebben van a differencia. Nekem a háttérismeret a speciális szolgáltatásom.
– Ezt a szemléletet a nemzetközi szakma is méltányolta az idén, méghozzá magas kitüntetéssel, a médiameteorológia életműdíjával, amelyhez szívből gratulálunk. Már csak a legaktuálisabb kérdés maradt: szkeptikus vagy hívő a globális felmelegedés kérdésében?
– Húsz évig szkeptikus voltam, de az utóbbi két évtized tapasztalatai és az éghajlat-kutatási eredmények megváltoztatták a véleményemet. Egyre inkább bizonyítottnak látom, hogy az emberi tevékenység hozzájárul a légkör felmelegedéséhez. A gond az, hogy a végkifejlet nem kiszámítható.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
