Munkabeszüntetés lehet a Volánnál is. Sztrájkot helyezett kilátásba januárra a valamennyi Volán-társaság alkalmazottját képviselő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. A korábbi, kétéves bérmegállapodás értelmében jövőre 4,9 százalékos béremelés illetné a munkavállalókat, azonban erről tegnapig nem született egyezség.
Olyan sérelmet és veszteséget jelent a dolgozók számára a kollektív szerződés (ksz) jelenlegi tervezete, hogy szükség esetén a nyomásgyakorlás legkeményebb formáját is készek vagyunk alkalmazni – indokolta a döntést lapunknak Nemes Gábor. A sztrájkbizottság szóvivője hangsúlyozta, a BKV-vezetés elvonja a dolgozóktól a szociális juttatások nagy részét, ami éves szinten fejenként kétszázezer forintos kiesést jelent. Kollektív szerződés nélkül január elsejétől a munka törvénykönyve szerint dolgoznának a BKV-nál. Így megváltoznak a pihenőidőkre vonatkozó szabályok is, ami miatt az egész menetrend is borulhat.
Biztos, hogy január elsejéig a BKV nem tudja elvégezni tizenkétezer dolgozó munkaszerződésének a módosítását. Ez azt jelenti, hogy a társaság törvénytelenül foglalkoztat majd – mutatott rá Nemes Gábor. A sztrájk alatti elégséges szolgáltatásokról január 4-én kezdődnek a tárgyalások, egyezség híján teljes káosz várható a fővárosi tömegközlekedésben. A buszvezetők között százszázalékos, a villamos- és a trolibuszvezetők között pedig igen magas a munkabeszüntetés támogatottsága. Várhatóan a kötött pályás dolgozók, azaz a metró- és HÉV-vezetők nem sztrájkolnak majd, mivel az ő szakszervezeteik megállapodtak a BKV vezetésével a jelenleg is érvényes kollektív szerződés hatályban tartásáról határozatlan időre. Mivel a nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulásokról, illetve az étkezési utalványokról nem sikerült megegyezniük, a szerződésben továbbra is a BKV ajánlatának megfelelő 1-1 százalék és 8 ezer forintnyi juttatás szerepel a bértárgyalásokig.
A kisebbségben maradt érdekvédők a megállapodást elutasító társaikat teszik felelőssé a következményekért.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke szerint az új kollektív szerződés a vitás kérdéseket leszámítva akár „örökre” rendezhetné a munkavállalók helyzetét.
Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója érthetetlennek nevezte, miért nem írnak alá a szakszervezetek egy olyan ksz-t, ami azokat a pontokat tartalmazza, amelyekben eddig már megegyezés született. Szerinte a BKV menedzsmentje nyitott a további tárgyalásokra, és abban bíznak, hogy a jövő hétfői találkozón megegyeznek. Számításaik szerint ha nem százalékban, hanem összegszerűen határoznák meg a dolgozók vitás juttatásait, a legalacsonyabb bérűek alig járnának rosszul.
Székelyné hozzátette: a vezetőség a tárgyalásokon „elment” a lehetséges legvégső határig, további engedményeket már nem tehet, mert az a cég stabilitását és a munkahelyek megtartását veszélyeztetné. Mint arról beszámoltunk, a csőd szélén álló BKV „megmentésére” karácsony előtt Bajnai Gordon kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester olyan szándéknyilatkozatot írt alá, amely jövőre 23 milliárd forint plusztámogatáshoz juttatná a céget, másrészt feltételeket szabott. A négyszázalékos tarifaemeléssel az utasok is terhet vállaltak, és a dolgozóknak is engedniük kell. A jövő évi adótörvények alapján ugyanannyi vagy még több lesz a BKV-sok fizetése is, a takarékosság másik részét pedig egy esetleges járatritkítás képezhetné, de erről még nincs döntés – hangoztatták.
Horváth Csaba volt MSZP-s főpolgármester-helyettes jelenlegi kormánybiztosként leszögezte: ők nem zsaroltak senkit, a megállapodás alapjául szolgáló üzleti tervet a BKV vezetői készítették. A munkaügyi vitához a kormánynak semmi köze – fűzte hozzá. Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője kérdésünkre annyit mondott: az MSZP, akárcsak az elmúlt 15 évben, ismét jól rendbe tette a BKV-t.
Menekül Hagyó embere? Megváltozott a Stop.hu hírportál tulajdonosi szerkezete, miután a kisebbségi tulajdonos Horváth Éva eladta részesedését az üzemeltető többségi tulajdonosának, a Békés Projekt Kft.-nek, és a cég ügyvezetői posztjáról is távozott, akárcsak élettársa, Mátay László főszerkesztő. Horváth évekig párhuzamosan volt Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes kommunikációs főtanácsadója és a BKV alkalmazottja. Ügyében a rendőrség nyomoz. (Sz. Zs.)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!