Egyes helyeken áradnak, másutt már apadnak a hazai folyók, a belvízzel elöntött területek nagyságát már több mint százezer hektárra becsülik a szakemberek. Tegnap estétől tetőzik a Tisza Szegednél, a készültségi szintet 650 centiméterre tervezték. Csongrádnál és Mindszentnél azonban ennél is magasabb, 700 centiméteres vízállásra készülnek – tájékoztatta Dobi László, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője kedden a távirati irodát.
Az áradás miatt harmadfokú árvízvédelmi készültség van a Hármas-Körösnél, amely szintén tegnap este tetőzött Szarvasnál. A Fehér- és Fekete-Körösöknél megindult az apadás, ott a készültséget elsőfokúra mérsékelték a szakemberek. Árad viszont a Hortobágy-Berettyó, ahol tegnap este magasabb, harmadfokú riasztást rendeltek el. A Nagykunsági öntözőcsatornát belvízi üzemmódba állították át, a Hortobágy-Berettyó vizét a Hármas-Körösbe vezetik át, így védekeznek a további belvízkárok ellen.
Árad a Tisza Tokaj alatt, itt napi 2–13 centiméterrel emelkedik a folyó szintje, amely tegnap Szolnoknál meghaladta a 700 centimétert. A város Tisza-parti üdülőterületei, a nyaralók jelentős része víz alá került. Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes részein levonulóban van az árvíz, a közútkezelők korábban lezárt utakat adtak át újra a forgalomnak. Ugyanakkor a Sajó még árad, ezért lezárták a Tiszaújváros és Kesznyéten közötti út egy szakaszát. Borsodban jelenleg nyolc úton csak részlegesen lehet közlekedni a korlátozások miatt. A hazánkban belvízzel borított száz hektár több mint fele szántóföld, a terület nagysága azonban kétszeres is lehet, ha gyors lesz a hó olvadása – figyelmeztetett tegnap Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára.

Kígyó miatt rettegtek Lentiben, futótűzként terjedt a hír