Fusiország

Le merem fogadni, hogy a mentős viszi el a balhét. A napokban rendőri rajtaütés történt Budapesten egy szadomazo film forgatásán, ahol harmincezer forintért órákig korbácsolták a szereplőket. A feljelentést egy hétgyermekes családanya tette, aki korábban szintén szerepelt a felvételen. Az másik glosszát igényelne, hogy egy nagy családos nő vajon miért itt keres és vállal el – sokak szemében gyomorforgató és alantas – munkát.
De hogy kerül képbe a mentős? A filmesek mindenre gondoltak: „a másik szobában” – mármint ott, ahol nem forgattak – szabályos rendelőintézet volt a súlyosabb sérültek ellátására, ha a korbácsoló véletlenül túl hosszan vagy túl nagyot ütött. A mentős itt ügyelt. Fusiban. Hátha ezt fizetik meg!
Aznap este szinte minden tévécsatornán kiállt a mentősök szóvivője, és dörgő hangon elítélte kollégáját, aki hivatásához méltatlanul viselkedett. A mentősre eljárás vár, amelynek során ki kell deríteni, tudta-e, hogy mi zajlik a másik szobában. Szerintem nem tudta. Az ajtórésen kiszűrődő zajokból arra következtetett, hogy ovis farsangi bált kell felügyelnie.
Végül is mi a vétke a mentősnek? Hiszen ha ő nincs ott, még szakszerűen sem tudják ellátni a sérülteket: azért nem mindenki tud fájdalomcsillapítót beadni, helyesen elkészíteni egy kötözést vagy vérző sebet kezelni. És ha nagyobb a baj, akkor tudja, milyen számon kell a mentőket hívni. Hogy ezt fusiban tette? Hát, van ilyen. Például amikor szóvivők bohóckodnak különböző szórakoztató műsorokban, gondolom, nem minden honorárium nélkül, talán ez sem tartozik szűken vett kötelezettségükhöz. Aztán láthatunk „szabadnapos” rendőröket, akik bűnözők mellett tűnnek fel, látszólag mintha őket védenék. El kell árulnunk egy mindenki által ismert titkot: ennek az országnak jó része fusiban működik. Hogy jól van-e ez így? Bizony nincs.