Ha majd olvad

Be vagyunk havazva. Most már elég lenne a télből, csak lapátolja az ember a havat a ház előtt, a járdán, az elakadt kocsi alól. Csúszkálás, hanyatt esés a világ, kamionok, buszok az árokban, a kórházak három műszakban gipszelnek, odafentről meg egyre érkezik az utánpótlás, a meteorológia semmi biztatót nem mond, az Útinform jelentései is lehangolók. Harkányban csütörtökön félméternyi hó esett, rá egyenesen a már lefagyott talajra. A városok felszórt útjain bokáig ér a latyak, elkeserítően szürke minden. A kerékpáros postás tolja maga mellett a járművét, majd bolond lenne felülni rá, így is bravúr kihordani a sok levelet, fizetési felszólítást.
A tavasz jele egyelőre csak annyi, hogy már kézbesítik a kopogtatócédulákat. Ez az első üzenet, hogy bármi történik még, azért közeleg a kikelet. Bár ólomlábakon cammog az idő, rosszkedvünk hosszú telének hamarosan vége. Vegyük úgy, szimbólum volt ez a nyolc esztendőre nyújtott évszak. Bármekkorára tornyosult is a hatalmas hótömeg – el fog olvadni. A maga után hagyott szennyet meg elfújja a csípős tavaszi szél.
Még esik? Sebaj. Minél jobban esik, annál jobban megrázzuk majd magunkat, fordul még úgy az idő, hogy ingujjra vetkőzhetünk. Lavinaként jön majd a tavasz…