Kitakarták

A bíróságon járt minap Keller László, a szocialisták egykori közpénzügyi (egyszerűbben: feljelentésügyi) államtitkára. Keller képviselő szeret pereskedni, vádaskodni, feljelentgetni, valószínűleg ez a mániája. (Van, aki bélyeget gyűjt.) Legutóbbi bírósági látogatásán a csipkelődő ember felszólította a jelenlévő fotóriportereket, hogy ne készítsenek róla felvételeket, vagy ha mégis, akkor takarják ki az arcát, ő ugyanis ezúttal nem közszereplő, hanem magánember. Vagy ha úgy jobban tetszik, sima, kétkezi kötözködőként van jelen a tárgyalóteremben, vagyis az ő beleegyezése nélkül nem fotózható. Ő pedig nem egyezik bele, punktum.
Már ennyiből is sejteni lehetett, hogy a szóban forgó ügyben nem áll jól Keller ügye – ellenkező esetben valószínűleg ott pózolt volna a kamerák, fotómasinák előtt, mint Rákosi annak idején a gabonatáblában. (A tárgyalás egyébként arról szólt, vajon Keller próbálta-e évekkel ezelőtt bemószerolni – „levadásztatni” – Orbán Viktort, a Fidesz elnökét és másokat – ráadásul közpénzből és eredménytelenül.)
Természetesen más okai is lehettek, hogy a megfáradt állami spicli nem vállalta a vakufényt – fölötte is eljártak az évek, már a bajsza sem a régi, fölényes kacaját elveszítette, járásából is kivesztek a népi motívumok. Az már csak olaj a tűzre, hogy a kiszolgált feljelentőember érzi, hogy ő is, pártja is ég, mint egy paplangyár. Szóval őt itt és most ne fotózzák, neki nincs szüksége a nagy nyilvánosságra, őrizze meg őt az utókor mosolygós, aktív besúgóként, amint éppen derűs ábrázattal fogalmazgatja feljelentéseit, amelyek éppen úgy nélkülözik az igazságot, ahogyan az országot romba döntő pártja és kormánya.