Elsöprő többséggel jóváhagyta a Szabad Demokraták Szövetségének budapesti választmánya az MDF-fel kötendő választási együttműködést. A testület döntése nem kötelező érvényű, arról ugyanis majd az SZDSZ legfelsőbb döntéshozó testülete a mai tanácskozásán mondja ki a végső szót.
Az SZDSZ pozíciói meglehetősen jónak mondhatók: az elfogadott javaslat értelmében fővárosi listát az MDF állít, ennek első négy helyén azonban szabad demokrata nevek szerepelnek. Budapest 32 egyéni képviselői választókörzetéből 18-ban SZDSZ-es jelölt neve szerepel majd a szavazólapokon, az MDF-nek csak a maradék 14 hely juthat. A kampányköltségek nagy részét viszont – tudtuk meg a párt egyik prominensétől – nagyobbrészt a fórum vállalja majd.
A budapesti választmány tegnapi ülése után Boruzs András budapesti SZDSZ-elnök lapunknak elmondta: a két párt együttműködése segíthet megakadályozni a Jobbik előretörését, valamint a Fidesz– KDNP kétharmados győzelmét. Boruzs szerint Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltjének neve megfelelő hívó szó lehet ahhoz, hogy a két kis párt együtt jelentős eredményt érjen el a választásokon. Retkes Attila pártelnök abban bízik: Budapesten akár 10-15 százalékos eredményt is elérhetnek együtt.
A két párt mindazonáltal országos szinten nem fog együttműködni; a közös választási részvétel a fővárosra koncentrálódik, ezenkívül egyes megyékben egyedi döntések alapján jöhet létre közös szerepvállalás. Az MTI szerint Budapest mellett hat megyében van valamilyen választási együttműködés az MDF és az SZDSZ között, nyolc megyében az MDF-esek nem támogatják a megegyezést. Megtudtuk ugyanakkor: már készülnek a két párt arculatát és üzenetét egyszerre megjelenítő plakáttervek és szlogenek.
„A világ, ahogyan ismerjük, darabokra hullik”– Dánia aggódik Grönland miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!