Nem elég Széchenyinek születni

Széchenyi Krisztián a magyar reformkori történelem egyik legbefolyásosabb arisztokrata családjának sarja. Szépapja Széchenyi Pál, a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak volt a fiatalabbik bátyja. A család ezen ágáról Székely Orsolya filmrendező 1991-ben, a nagycenki Széchenyi-találkozó alkalmával forgatott dokumentumfilmet. Krisztián akkor még csak nyolcéves volt. Ma már profi táncosként keresi kenyerét; szombaton a polgári hagyományokat ápoló Széchenyi-bálon lép fel.

Apai ágon a Széchenyi-család tagja. Mennyire határozta meg családja életét, a hétköznapokat, hogy nemesi család sarjai?
– Nagyszüleimet és több közeli rokont sem ismertem már. Édesapám nagyon sokat mesélt a családról, származásunkról, történelmi hátterünkről. Főleg Széchenyi Zsigmond Afrika-kutatóról. Sajnos kevés családtaggal tudjuk tartani a kapcsolatot, mivel 1956 előtt, a kitelepítések idején sokan disszidáltak Amerikába, Svédországba.
– A családjának származott bármiféle hátránya a rokoni kötelékekből?
– Én már nem tapasztaltam a Széchenyi név hátulütőit, nem éreztem a megkülönböztetést. Ebből édesapámnak, Széchenyi Elemérnek és nagyszüleimnek jutott ki igazán. A műfordító nagyapámat még börtönbe is zárták a származása miatt. Apám még gyerek volt, amikor kitelepítették őket a lábodi nemesi kúriából, mert, ahogy azt akkoriban megfogalmazták, osztályidegenek voltak. Mindent elvettek tőlük, és egy főváros közeli kisvárosba deportálták őket. Nagyon nehezen élték meg ezt a helyzetet, édesapám egész életében nem tudott túllépni a kegyetlenségen. Nekem, szerencsére, előnyöm sem származott a családi kötelékeimből, nem is lett volna korrekt másokkal szemben.
– Hogy került kapcsolatba a tánccal?
– Tizenöt éves koromig a zánkai Magyar Tenger együttesben táncoltam, majd felkerültem a táncművészeti főiskolára 1999-ben. Az iskola elvégzése után a Szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződtem, ahol három évet töltöttem, majd próbatáncra jelentkeztem a 2008-ban, Vári Bertalan által alapított Presidance Companyhoz. Néptáncalapokból építkezünk, és ezt próbáljuk a sztepp-, a modern tánc és a hip-hop elemeivel ötvözni.
– Tavaly díszvendégként volt jelen a Széchenyi-bálon, idén pedig már ön vezeti fel a nyitótáncot.
– Jó érzés, hogy a Széchenyi Társaság bizalmat szavazott a Presidance Companynak. A bál történetében még nem volt példa arra, hogy a nyitó palotáson és keringőn kívül más táncműsor is szerepeljen a programban. Most azonban a Hungarythm című előadásunkból mutathatunk be egy rövid részletet.
– A Széchenyiek mindig kivették a részüket a politikai történésekből. Önnek vannak közéleti tervei?
– Fontosnak tartom a nemzeti értékek ápolását. Tettvágyat érzek arra, hogy a kultúrpolitikai életben is szerepet vállaljak, hogy segítsem, támogassam a magyar művészet fejlődését. Ahhoz, hogy valaki méltó legyen a családja nevéhez, nem elég Széchenyinek születni, tettekkel kell kiérdemelni az elismerést. Olyan emberként szeretnék élni, aki tett valamit a művészetért, Magyarországért. Széchenyi István gondolatai a mai napig aktuálisak, aszerint kellene a politikai életet irányítani, ahogy ő azt a reformkorban megfogalmazta. Gondolatiságának a magja ma is érvényes. Ezt szeretném én is követni.