Pert nyert Orbán Viktor
Jogerős ítéletben megállapította a Fővárosi Ítélőtábla, hogy Veres János és a Népszava korábbi kiadója megsértette Orbán Viktor személyiségi jogait, amikor 2008-ban a Fidesz-elnök egyik, az IMF-hitellel kapcsolatos nyilatkozatára a volt MSZP-s pénzügyminiszter úgy reagált: „ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá, biztosan ellopná ezt a pénzt”. Verest és a kiadót arra is kötelezi az ítélet, hogy közleményben adjanak elégtételt a pártelnöknek. Ezenfelül 500 000 forint kártérítést kell fizetniük, kamatokkal együtt. (MTI)
Mester viszonvádja
A XVIII. kerületi önkormányzat a lakáscsere-kérelmeket minden esetben a hatályos jogszabályok szerint vizsgálta, azoknak megfelelően járt el – állította közleményében Mester László (MSZP) polgármester. Lapunkban tegnap megjelent, hogy a Fidesz büntetőfeljelentést tesz, mert az önkormányzat jóváhagyásával gyanús ingatlancseréket hoztak létre. Mester viszont állítja: az önkormányzat egykori fideszes alpolgármesterének, Zurányi Ernőnek a felesége volt az egyik tulajdonosa annak a cégnek, amely több kerületi lakost megkárosított. (MN)
Világsztár érkezik a Budapest Parkba, olyan műsorral készül, amelyet még biztosan nem láthattak tőle a rajongói















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!