Óriási méretű kerek analóg órák ketyegnek a hurghadai szálloda recepciójánál. Szám szerint négy, mutatva a kairói, a moszkvai, a berlini és a londoni időt. És ebből a kairói mellett a moszkvai idő a legfontosabb, ugyanis ilyenkor oroszok özönlik el a Vörös-tenger egyiptomi partszakaszát. A moszkvai, vlagyivosztoki és novoszibirszki rettentő tél után valóban kellemes a januári harminc-harminckét Celsius-fokos idő és a tenger 22-24 fokos vize. És itt csak az orosz ember számít. Orosz nyelvű hetilapok, kereskedelmi rádiók szórakoztatják az idelátogatókat, cirill betűs üzletfeliratok csábítják a hömpölygő turistahadat. Már a matrjoska baba mintájára műanyag szarkofágba rejtett műanyag múmia dísztárgyakat is árulnak kizárólag az oroszok kedvéért. És az orosz bérelhet jachtot, vásárolhat házat, apartmant is a kitűnő búvármerülőhelyeiről ismert településen. Az oszmánok és britek uralma után az oroszok hozzák ide az idegenforgalmi bevételek legjelentősebb részét, így ma már a legszegényebb egyiptomiak is megtanulnak oroszul társalogni, mert ez maradt számukra a felemelkedés legkézenfekvőbb eszköze. Bizonyos időszakokban a megérkezést követő napon és az elutazást megelőző 48 órában lehetőség addig a vámmentes boltokban alkohol vásárlására, így kígyóznak a sorok, és whiskykkel, vodkákkal, sörökkel megpakolt rákvörösre lesült oroszok vetik be magukat a taxikba. Mindezek után szerényen jegyzem meg, hogy az odalátogató magyaroknak is örülnek az emberek, Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor nevét mindenképpen ismerni fogják az egyiptomiak.
Puskás az El Masri Port Said, Hidegkuti pedig a kairói Al-Ahly edzője volt, s 1974 és 1980 között mellesleg ötször szerzett egyiptomi kupagyőzelmet a csapatával.
Hurghadán a kristálytiszta tengerpartot finom homokkal borított hosszú strandok szegélyezik, sok helyen találhatók korallzátonyok, amelyek víz alatti szépsége elkápráztatja a búvárkodás szerelmeseit. Persze aki nem búvárkodik, az is részesülhet a csodálatos látványból. A kényelmesebb turisták tengeralattjáróval merészkedhetnek a víz alá, s a településen működik a tengerbiológiai intézet múzeuma és akváriuma is.
Egyiptom legfőbb látványossága a Hurghadától 550 kilométerre található Kairó és a gizai piramisok, valamint a 250 kilométeres távolságra található Luxor, a karnaki templomegyüttes, a fáraósírokat rejtő Királyok Völgye szervezett autóbuszos kirándulásokkal felkereshető. Azért fontos megjegyezni, kitűnő állóképesség és birkatürelem, még inkább kötélidegzet szükséges az egész napos utazáshoz.
Míg a kairói utazáshoz hajnal kettőkor kell indulni, s csak huszonnégy óra múlva kerülhet az utazó ismét az ágyába, a luxori, fél hatkor kezdődő csekélyebb távolság is rejt némi kihívást az utazók számára. Egy óra azzal telik el, hogy az egymástól több tíz kilométerre található szállodákból összeszedik a fakultatív túrára jelentkezetteket, majd megtapasztaljuk, hogy a kacskaringós, kősivatagban vezető úton gyakorta két szembejövő és egymást előző teherautó és a velük szembe haladó busz fér el a két sávon, máskor pedig vezetés közben keresi a sofőr a földre ejtett és elgurult szemüvegét. Luxor a világ egyik leglátogatottabb régészeti helyei közé tartozik. A karnaki templomkomplexum az ókori Egyiptom egyik leghíresebb épületegyüttese, a világ legnagyobb ókori vallási jelentőségű helye. A teljes építkezés 30 fáraó uralkodása alatt zajlott, a Középbirodalomtól egészen a görög–római korig. Valamennyi fáraó hozzátett valamit, így dinasztiánként változott a képe. Kosfejű szfinxek és hatalmas oszlopok között sétálhatunk a romterületre.
Este tíz körül érkeztünk vissza Hurghadára, s újabb egy óra telt el addig, míg végre a mi szállodánk előtt lassított a járművünk. Olyan sok szépséget láttam, hogy nehezen aludtam el. Amikor már majdnem sikerült, egy hang rendszeresen megszólalt bennem, nem, ez még nem a mi szállodánk…
Hurghada partjai mentén mintegy 15 kilométer hosszúságban húzódnak szállodák. A magasabb kategóriájúak szobáiban a televíziókon az egyiptomi állami televízió csatornája mellett négy-öt német, egy-két orosz adó adásait és szerencsére a Duna Televízió adásait is fogni lehet. Az időjárási jelentéseket figyelve jó érzéssel nyugtázza az ember, hogy odahaza harminc-negyven fokkal hidegebb van.
Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!