Átkozott

Megint egy hangfelvétel, megint egy zárt körben elhangzott beszéd. Miközben Bajnai Gordon átmeneti kormányfő nagykoalícióról álmodott, Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt pedig a közmegegyezés szükségességéről beszélt, s pártja nevében újra megígért fűt-fát a választóknak, a bukott miniszterelnök a szocialista aktivistáknak feltárta az MSZP politizálásának valódi mozgatórugóit. Amik persze eddig sem maradtak rejtve a figyelmes közönség előtt a Fidesz elleni folyamatos gyűlölet- és hazugságkampányban.
Ami az újabb kiszivárgott szövegben érdekes, az csak az, ahogyan a szónok a közeli jövőt elképzeli (avagy: Gyurcsány szerint a világ). A szocialista párt kampánynyitóján ovációval üdvözölt vezér tavasztól ellenzéki szerepre készül, amelyben a nagy visszatérés lehetőségét látja megcsillanni elsősorban saját maga számára. Valami olyasmit szeretne megismételni, ami a 2006-os választási győzelme után történt, csak fordított szereposztásban. A nehézségekkel szembesülő második Orbán-kormány gyors hitelvesztésével számol a volt miniszterelnök, hogy aztán az elégedetlenség hullámát meglovagolva ő maga űzze a bukás felé a Fideszt. Nincs itt szó konstruktív ellenzékiségről meg közmegegyezésről, a várható jobbközép, polgári kormány baloldalról kíméletlen, kőkemény támadásokra számíthat, hogy a leendő miniszterelnök „átkozza a pillanatot minden hétfő reggel, amikor tudja, hogy velünk szembe kell nézni.” – Istenemre mondom, nagyon kicsi mozgástere lesz a következő kormánynak – harsogja Gyurcsány Ferenc az elmúlt évek talán legcinikusabb, őszödi mélységű mondatát. És ő már csak tudja, miről beszél, hiszen ezt az átkozottul szűk mozgásteret leginkább a nagy elkúrás, a balliberálisok nyolcéves országlása teremtette. Aki eszmei iránytűjét a konzervativizmus felé fordítja, gyakran beszél a jó kormányzásról, aminek mibenlétét persze nem egyszerű meghatározni. Az, hogy egy kormányzat mekkora mozgásteret hagy az utána érkezőnek, például kiváló mércének látszik. 2002-ben több mint háromszázmilliárd forintos mozgástér volt, ma Gyurcsány szerint nagyon kicsi.
Akár ezt is mondhatta volna: „annyira tönkretettük ezt a k…a országot, hogy az utód vért izzadhat, míg rendbe teszi, a mi segítségünkre viszont ebben ne számítson.” Igen, a szombathelyi beszéd a szocialista politika lényegét leplezte le: kormányképtelenség és rombolás. És Orbán Viktor féktelen gyűlölete. Az MSZP-t szemmel láthatóan nem igazán zavarja a Jobbik előretörése – ma már én is elképzelhetőnek tartom, amit néhány hete nem: a radikális párt akár meg is előzheti a szocialistákat a választásokon –, még mindig inkább a Fidesz úgymond diktatórikus törekvéseitől óhajtaná megvédeni a demokráciát.
Úgy hiszem azonban, hogy Gyurcsány Ferenc most rosszul kalkulál. Egyrészt az MSZP várható veresége sok-sok különböző rendű és rangú elégedetlen szocialista politikust jelent majd, egzisztenciák is megrendülnek, így azt a meccset még le kell játszani a baloldalon, hogy ki viseli a felelősséget a kudarcért, a hatalom elvesztéséért. A bukott politikusokkal megrakott szocialista frakció mellett pedig minden bizonnyal lesz még egy jelentős és harsány, demagógiában bárkivel versenyre kelő ellenzéki erő a parlamentben. Az MSZP és a Jobbik választási kampánya a két párt majdani ellenzéki politizálásának előjátéka. Mindent megtesznek majd, hogy az irtózatos terhet nyakába vevő új kormány életét megkeserítsék, amely már csak ezért sem mondhat le a törvényes, ám kíméletlen elszámoltatásról.