Az elszámoltatás megkezdődött

Soha ennyi buta lózungot, fellengzős tervet, tartalmatlan programot, téveszmét, hibás elképzelést, sértő előítéletet, link ígéretet és süket dumát kormánytól nem hallhattunk, mint a 2002. évi politikai fordulat óta eltelt szomorú történelmi időszakban, az arany(szájú) csapat, valamint a cserejátékosok előadásában

„Elnök úr, ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember. Ilyet senki nem mondott. Erre most kampányt építenek. Nem akarhat igaztalan módon nyerni. Nem igaz vádakkal választást nyerni, az nem igaz országhoz vezet. Ha ön úriember, tisztességes magyar ember, és nem ármánykodással szeretne megküzdeni a kampányban, azt kérem, még ma este azt a kampányt, ami arra épül, hogy mi el akarunk adni, privatizálni akarunk, vonják ki a forgalomból. Így ön sem akarhat nyerni. Ez nem tisztességes, elnök úr!”
A szövegrészlet a 2006-os választás miniszterelnök-jelölti vitájában hangzott el az MSZP–SZDSZ-koalíció hivatalban lévő kormányfője, Gyurcsány Ferenc szájából. Érdemes figyelmesen újraolvasni, akár mint a balatonőszödi melodráma előhangját, a magyar történelem egyik legálnokabb, leggátlástalanabb politikusának jellemtükrét vagy mint a nevéhez fűződő kormányzás filozófiájának kvintesszenciáját. Pontosításként csupán annyit kell hozzátennünk, hogy a gyógyszerfelírási díj helyett bevezették a vizitdíjat és az emberközpontúnak a legjobb akarattal sem mondható kórházi teljesítményvolument. A közvagyon magánkézbe juttatása helyébe pedig egy praktikusabb, testhezállóbb metódus lépett: annak ellopása. A privatizáció puszta gondolatától való kényes elhatárolódás különösen jól hangzik Apró Piroska bankelnök gyártulajdonos vejének szájából, a gyurcsányi érveléstechnika továbbélésének szép példájaként pedig nemrégiben újra hallhattuk, amint a bukott ember szellemi és hivatali örököse, Bajnai Gordon igaz demokratának, tisztességes magyar embernek nevezte az örök rivális Orbán Viktort – elismeréséből azonban sajnos sokat levon a saját jelöltjükkel történt árukapcsolás.
Nem tudom, kinek az ötleteként terjedt el a parlamenti és a politikai beszédben a duma, dumapolitizálás, dumakormányzás szavak használata az ellenzéki oldalon, de telitalálat volt. A huszadik századi magyar beszédbe a kommunizmus szókincsének részeként került be a duma, előbb mint a régi Oroszország parlamentjének neve, Lenin és társai utálatának örök tárgya, majd hamarosan a silány verbalitás, a tartalmatlan, hiteltelen politizálás szinonimájává lett. A dumálás az értelmes, egyenes beszéd, a nívós beszélgetés alatti szinten történő levegőkavarás, az 1919-es vörös agitátorok vérgőzös dumáitól a luftmenschek kocsmai hőzöngésén, a mai tini lányok ártalmatlan dumcsizásán és a preszszós spinkók ártalmas pletyózásán át a komédiások idétlenkedéséig terjedő skálán mozog, tehát egészen pontosan lefedi a jelenkori magyar baloldal, mondjuk korszerűen, kommunikációs gyakorlatát. Más szavakkal és konkrétan fogalmazva: soha ennyi buta lózungot, fellengzős tervet, tartalmatlan programot, téveszmét, hibás elképzelést, sértő előítéletet, link ígéretet és süket dumát nem hallhattunk, mint a 2002. évi politikai fordulat óta eltelt szomorú történelmi időszakban, az arany(szájú) csapat – Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter, Lendvai Ildikó, Hiller István, Lamperth Mónika, Draskovics Tibor, Gergényi Péter, Csillag István, Veres János, Horváth Ágnes, Kóka János –, valamint a cserejátékosok előadásában.
Csakhogy az önjelölt Gyurcsánnyal törököt fogtak a szocialisták, és mondhatni, az egész magyar politikai baloldal. Túszul ejtette őket a dumakirály, a szemforgató komédiás, a mindentudó államférfi jelmezében tetszelgő ripők. Aki, ha kellett, nyugati államférfiakat látott el hasznos jó tanácsokkal, de ha úgy hozta a sors, elkószált vidéki leánykára lelt a rózsadombi villája előtti őrzött parkolóban, nyugdíjas néniknek segített fonalat gombolyítani a szociális otthonban. Itták a szavát hívei, a csodavárók a „haladó” eszmék tartós berendezkedését, az MSZP reneszánszát, az egyszerre szociális és liberális (fából vaskarika) piacgazdaság diadalra jutását, általános jólétet, teljes foglakoztatást, sokan a lejárt villanyszámláik, törlesztőrészleteik kifizetését remélték tőle. Elvárták tőle, hogy ha kell, a vízen is tudjon járni – miért pont erre ne lett volna képes? –, a természetfeletti képességeiből azonban csak annyi igaz, hogy valóban titáni erővel kapaszkodik lejtőre került pártjában kiharcolt pozíciójához. Az általa a tönk szélére juttatott MSZP teljes bénultságát, szellemi leépülését pedig mi sem mutatja jobban, hogy a mostani helyzetben a pártlista biztos befutó helyén olvasható Gyurcsány Ferenc neve, mintegy jutalomként, ötévi sikeres, eredményes kormányzása fejében. Naná, még hogy kihagynák a szaknévsorból?
Az üres légmozgatással folytatott politizálásból azonban értelemszerűen be kellett következnie a kudarcnak. Annak, hogy a dumára alapozott kormányzás összeomlik, az államigazgatás egykönnyen széthullhat. Ahogyan a balga ember homokra épített háza, amit a záporeső, árvíz azonmód elmosott – mint olvasható a jó öreg példabeszédek között. Elég súlyosan intő jel volt a 2008-ban Amerikából elindult pénzügyi válság, amely kevés híján maga alá temette a magyar forintot az egész legyengült, veszedelmes mértékben eladósított pénzügyi-gazdasági rendszerünkkel együtt. Magyarország csak azonnali nemzetközi bankhitellel megmenthető valós helyzetére, vezetésének minőségére ekkor figyelt fel a külföld, és ennek következménye volt a gátlástalan Gyurcsány lecserélése egy nála legalább szemérmetesebb kormányfőre arra a kis időre, ami még hátravan a választásig. Megindult a kormányzat eróziója is, szöknek a miniszterek, megjegyezhetetlen nevű és arcú figurák ülnek a helyükbe és az államtitkári székekbe. Aki éppen arra jár… Hibát hibára halmoznak, értelmetlen és végrehajthatatlan jogszabályokat, rendeleteket hoznak, szétesőben az infrastruktúra, lefagyóban a kormányzati kommunikáció. A beígért olcsóbb kormányzás helyett 306 ügynökség foglalkozik az EU-pénzek (nem) intézésével, és amire még nem volt példa: az adóhivatal dolgozói, tisztviselői az utcára vonulva tiltakoztak a bérük csökkenése miatt, aminek szimpla oka az ostoba és meddő gazdaságpolitika következtében elapadó adóbevétel. S eközben példátlan méreteket ölt a korrupció.
A központilag sugalmazott dumatémáik közül az elszámoltatással, a számonkérés veszélyével való riogatás maradt a ciklus végére. Verbális taktikájuk most az, hogy a hatalomváltás előtt álló Fideszt – és főleg Orbánt – igyekezzenek a vasláncot csörgető, hajnalban fekete autóval érkező, bosszúálló démon szerepébe állítani, sunyin visszaélve a huszadik század örökül hagyott rossz emlékeivel. Börtönbe zárják, hosszú időre kiiktatják a baloldalt ezek a közéletből, talán még az életből is – suttogják a gyérülő lakossági fórumokon, sziszegik a mellékutcákban rendezett MSZP-s kampánygyűléseken, ezzel próbálva elterelni a figyelmet arról, hogy az elszámoltatás a valóságban már elkezdődött, hónapok óta folyamatban van, a vizsgálatok körébe bevont közintézmények, önkormányzatok, vállalatok és ezek felelős vezetőinek köre hétről hétre, amőba módjára bővül. Nem „a Horthy-rendszer” jött viszsza! Lopás, sikkasztás, hűtlen kezelés, befolyással való visszaélés, adócsalás, zsarolás, okirat-hamisítás, pénzmosás címén jár rájuk a rúd, demokratikus jogállami keretek közt dolgozó rendőrök, ügyészek, ügyvédek, szakértők szavatolják a jogaikat.
Bacsó Péter kultuszfilmjében, A tanúban a politikai fejtágítóra járó börtönőr nem érti, mit jelent az, hogy „a duma válsága”.
Hát ezt.