Barna bácsi for president

Monok polgármestere jól megviccelte a politikát. Pártja, az Összefogás párt az uborkás bácsi néven elhíresült Szoboszlai Barnát jelölte miniszterelnöknek. Aki nem teljesen süket, és van morzsányi humorérzéke, vette a fricskát, felfedezte Barna bácsi nevezésében a jelenlegi választási törvények abszurditását, és jót mulatott rajta. Nem úgy a királyi tévé. Ma reggelének kérdezői, akik úgy vélték, itt az alkalom, hogy móresre tanítsák Szepesi Zsoltot, aki már eddig is csúnya szálka a liberálisok szemében mint nyerészkedő despota, alkotmányellenes rasszista, cigányok megrövidítője, mindez a szociális kártya bevezetése okán. Mielőtt Szepesi érdemben szólhatott volna, a 168 Óra munkatársa magához ragadta a szót, és majdnem Molnár Csaba-i magasságokba emelkedve esett neki a polgármesternek.
A heves kitörés lényege, hogy egy tanulatlan paraszt miképpen lehetne az ország miniszterelnöke. Nem ért a külpolitikához, a belpolitikához, fogalma nincs a közgazdaságról, nincs egyetemi diplomája. K. Emília nem a dolog iróniáját látta, hanem komolyan hitte, mekkora romlásba döntené az országot, ha egy tanulatlan parasztember kerülne a miniszterelnöki székbe. Épp kétszersültet ettem teával, de a meglepetéstől az ölembe ömlött a reggeli. Hű, ez a hang, de ismerős, ha máshonnan nem, a kereskedelmi televíziók nagyhangú parasztozásaiból. A magyar közbeszéd parasztozásaiból, a magyar celebek „képzeld a parasztját” – kijelentéseiből, a magyar értelmiség gőgös parasztozásaiból meg a hajdani proletárok szánalmas parasztozgatásaiból. Zsidózni, cigányozni sértő, parasztozni…, ami belefér. Az olvasó már sejti, igen, a nagyszüleim parasztok voltak, falusi gazdálkodók. Nagyapám virilista paraszt, templomalapító, földgyarapító, dinasztiaalapító, okos és jellemes parasztember. Ellentétben egyes kormányokkal, nagyapám mindig tudta, mennyi pénze van és azt mire költheti. Soha kölcsönt nem kért, hitelbe nem vásárolt. Nagyapámnak különböző tanyákon különböző fajtájú földjei voltak. Mindig tudta, melyik talajba mit kell vetni, ültetni, hogy hasznosuljon. Mint minden falusi ember, már év elején felmérte, hány malac, kacsa, kiscsirke, liba kell az évben, hogy a konyhára is meg a piacra is jusson. Saját szőlőjében saját borát szüretelte, olyan nem létezett, hogy a kocsmára szoruljanak. A disznóölés után bödönökben hűlt a zsír, füstölőn a kolbász és a szalonna, és sóba temetve az egyéb húsok. A disznótor estéjén megjelent a család istápolt koldusa is a neki szánt húsos csomagért. Az istállóban Bimbó meg Rózsi kérődztek nagy nyugiban, nagyanyám fejte a tejet, a vajköpülő megvan, a könyvespolc tetején megcsodálható, ökonomikus kis szerkezet, mint minden, ami a paraszt keze alá simult a kasza nyelétől a szövőszék vetélőjéig. Minden rongyszőnyeg az elkopott, széthordott ruhákból került ki, a szövőszék a fél nyárikonyhát elfoglalta, nagyanyám szőtt, Juliska unokahúgom meg font, soha nem tudtam olyan sebesen pergetni a guzsalyt, mint ő. A gyümölcsöskert és a zöldségeskert szigorúan elválasztva, senki nem ment a piacra répáért, meg is szólták volna, ahogy a csirke sem a mélyhűtőben termett, hanem a kotló alól kelt ki.
Nagyapám kiváló miniszterelnöke volt bonyolult és szerteágazó családjának, bár valóban csak Voronyezsig jutott el – nyelvvizsga nélkül. Sokkal okosabb volt, mint kiváló közgazdászaink, akik közt volt miniszterelnök is, de minek. Nagyapám mindenekfelett a családja érdekeit tartotta szem előtt, jó lenne, ha egyszer egy miniszterelnök ugyanezt tenné nemzeti méretekben.