Attól, hogy most néhány napra visszatért a tél, véletlenül sem szabad arra gondolni, hogy elmarad a tavasz. Jönni fog a kikelet, méghozzá sodró lendülettel. A Röltex-boltokban, vagy hogyan nevezik most őket, már nemigen lehet szabászcentit kapni, fölvásárolta a türelmetlen lakosság, ki-ki odahaza vagdossa egyre boldogabb ábrázattal, csattog az olló. A szocialisták is vagdosnak, de ők csak a kalapjukat a földhöz. Minden valamirevaló beszélgetésben elhangzik a dátum – április 11. –, mindent ehhez igazítunk, ettől számolunk. Gyerekek várják így Mikulás napját, a szentestét, a vakációt. Amolyan talppont, 0. kilométerkő lett ez a nap.
Biztos vagyok abban, hogy mához egy hétre, március tizenötödikén már ennek a napnak az előszelét fogjuk érezni. Mint ahogyan az is biztos: a magyar történelemben jegyzett időpont lesz ez a dátum, nemcsak egyszerű képviselő-választási időpont, hanem egy új korszak kezdete. Lakattal lezárjuk a mostanit (és remélhetőleg annak címeres képviselőit is). A társadalom mellett a természet is ébredni kezd áprilisban, nyílik az aranyeső, az ibolya, az orgona… (A tulipánt csak az MDF miatt nem írom ide, de az is nyílik.) Megérkeznek a fecskék, a gólyák (az első már megjött, a televízió is mutatta), élet lesz ezen a vidéken újra. Végképp megolvad a jég tavakon, folyókon – a szívekben. Nálunk az állatállományon is észrevehető a közelgő fordulat, a kacagógerle ráült a tojásokra, az apró foxi tüzelni kezdett, a házi macskák előmásztak a kamrából, a bokor alatt matató rigókra spekulálnak mindhárman.
Most elzárom a számítógépet, és indulok centit vágni.
origo.hu
Nem szeretnénk, ha csak a liberális, baloldali hangok hallatszódnának
