Európa külpolitikai arca

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője kimerítő beszéddel lepte meg az Európai Parlament tagjait az elmúlt szerdán, és ezzel tulajdonképpen pontot tett a személye alkalmasságát firtató korábbi felvetésekre, amelyek főleg arról szóltak, hogy a külügyi főbiztos korábban sohasem foglalkozott külpolitikával. E tény azonban nem bizonyult igazi hátránynak, lévén magának az uniónak sem volt közös külpolitikája (amit így neveztek, az lényegében csak papírmunka volt), így a külügyi főképviselő – akinek posztját a lisszaboni szerződés hozta létre – külpolitikai gyakorlatát magával az unióval egyetemben szerezheti meg.
A már nagyon várt bemutatkozó beszédében a külügyi főképviselő elsősorban az európai összetartás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Az elmúlt hatvan évben a világ GDP-jében elfoglalt arányunk 28 százalékról 21 százalékra csökkent. Kína, India és mások gazdasága évi tíz százalékkal halad előre. A gazdasági erő politikai erővé és önbizalommá alakul át. Ha öszszetartunk, meg tudjuk védeni érdekeinket, ha nem, mások döntéseit kell elfogadnunk” – mondta a főképviselő. E meglátását aligha vitathatta bárki is, sőt a természetes gazdasági folyamatok nyomán Európa súlya a világ GDP-jében tovább fog csökkenni, hiszen népességaránya csökken, gazdasága pedig lényegesen lassabban növekszik, mint a felzárkózó ázsiai országoké, és e tendencián nem is lehet változtatni, mert a fejlettebb országok lassúbb növekedése törvényszerű jelenség. A személyét ért korábbi támadások mintegy viszonzásául most ő feddte meg Európát azért a hajlamáért, hogy a közös külpolitikáról inkább csevegni szeret, mintsem konkrétan cselekedni: „Egy problémára adott válasz nem lehet csupán egy tanulmány vagy egy bizottsági ülés. Ha eredményeket akarunk, tennünk kell valamit, és néha kockázatot is kell vállalnunk. És sajnos Európa hajlamos arra, hogy a bürokratikus eljárásokat az eredmény elé helyezze” – mondta az európai honatyáknak az unió első külügyi főképviselője. Határozottan állást foglalt egy, a nyugat-balkáni térség felé irányuló átfogó stratégia mellett (ezen a helyi konfliktusok megoldását, az uniós tagságra való felkészítést kell érteni), és szorgalmazta, hogy a közös védelmi politika érdekében egy állandó – uniós szintű – katonai irányítóközpontot hozzanak létre a világban szerte katonai feladatokat ellátó, mintegy hetvenezer főre rugó, uniós katonai alakulatok irányítására. E feladatot jelenleg a NATO központja, illetve a nemzetállami katonai hatóságok látják el.
A korábbi fenntartásokkal szemben az uniós képviselők most Ashton szereplésével elégedettek voltak és támogatásukról biztosították: „Örülünk az együttműködésnek” – mondta a német jobbközép politikus, Elmar Brook, az ír szocialista képviselő, Proinsias De Rossa pedig úgy vélte, a külügyi főképviselő beszéde „tartalmas és előremutató” volt. De a külügyi főképviselő e beszédével még csak az első csatát nyerte meg, konkrét tevékenysége még sok vihart kavarhat, főleg ami az új európai külképviselet felállítását illeti. A lisszaboni szerződés, amely tartalmazza egy Európai Külügyi Szolgálat felállítását, nem sokat mond arról, hogy ezt hogyan is kellene végrehajtani, hogy az új intézmény hogyan fog viszonyulni a nemzetállami külképviseletekhez, az Európai Bizottság hasonló tevékenységet végző intézményeihez (mindenekelőtt a Külügyi Főigazgatósághoz) és az Európai Tanács titkárságához. Már most megindult a küzdelem a fontosabb pozíciók megszerzéséért, ami természetesen további konfliktusokkal fog járni az érintett intézmények és az unió külügyi főképviselője között. „Bármikor, ha valami új dolgot kell keresztülvinni, az ellenállásba ütközik” – reagált e problémára Ashton, de egyébként lelkes volt: „Egy generáció életében egyszer fordul csak elő, hogy valami ehhez hasonló újat alkothasson. Ez nagy lehetőség Európa számára”.
Nagy lehetőség persze magának Catherine Ashtonnak is. A következő évek majd eldöntik, hogy az első uniós külügyminiszternek sikerül-e megtalálnia azt a közös nevezőt, amely az unió sokszínű és sokféle érdeket hordozó országait egy egységes külpolitikai akolba tereli.