Izlandi nem a spekulánsoknak

Az izlandiak elsöprő többsége elutasította a szombati népszavazáson a brit és a holland befektetőket részlegesen kártalanító Icesave törvényt, amelyet a gazdasági összeomlás határára jutott országban hozott a parlament a társadalom felháborodása dacára.

Hírösszefoglaló
2010. 03. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap a szavazatok 32 százalékának összesítése alapján a nem voksok aránya 93,1 százalékos, az igeneké mindössze 1,6 százalékos volt – közölte a RUV közszolgálati televízió. Mintegy 230 ezer választópolgárt szólítottak az urnákhoz, a részvételi arány egy órával az urnazárás előtt 54,5 százalékos volt, a végleges adatot később teszik közzé.
Az izlandi kormány az urnazárás után nem sokkal elismerte a törvény elutasítását. A kabinet közleményben tudatta, hogy nem mond le, hanem folytatja a tárgyalásokat Nagy-Britanniával és Hollandiával az Icesave-ről, és reméli, hogy elfogadható megoldást találnak.
A törvényt december 30-án szavazta meg a parlament. Január elején azonban az izlandi államfő elutasította annak aláírását, miután néhány nappal korábban a törvény megvétózását kérte a választók közel negyede.
Az Icesave törvény annak a 3,9 milliárd eurónak a visszafizetéséről szól, amelyet korábban London és Hága adott arra, hogy kártalanítani lehessen az Icesave izlandi internetes bank csődje miatt veszteségeket szenvedő brit és holland bankbetéteseket. A törvény ellenzői brit–holland diktátumnak tartják a megállapodást, s azt mondják: annak végrehajtása túl súlyos terheket róna a világgazdasági válság miatt amúgy is leterhelt izlandiakra.
A törvény elutasítása nehezítheti Izland tervezett EU-csatlakozását. Maxime Verhagen holland külügyminiszter szombaton közölte: kormánya figyelembe veszi az Icesave-vel kapcsolatos tárgyalások eredményét, amikor dönteni fog arról, megkezdődhetnek-e a tárgyalások Izland EU-csatlakozásáról. Izland tavaly nyújtotta be felvételi kérelmét, s az EU-bizottság februárban javasolta is a csatlakozási tárgyalások megkezdését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.