Királyi korrupció

Nem tudni, mi vezérelte az MSZP budapesti kampányfőnökét, amikor megfenyegette azokat, akik azt merészelik gondolni, hogy a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s tagjai nem bokáig, hanem fülig vannak benne a BKV-s ügyekben. Érdekes idők járnak, a leköszönő miniszterelnök úgy forgatja a demokráciát, mint a nuncsakut, mármint, hogy aki szerintük nem demokrata, azt jól hókon kell vágni, miközben alattomban egyre-másra írnák elő, hogy mit gondolhatsz magadban, vagy mi jöhet ki a szádon. Az úgynevezett rendszerváltás óta – igaza van Gazsó Ferencnek – az MSZP, mint hajdan a kisemberek pártja, súlyosan felelős azért, hogy Magyarországon a kialakult vagyoni különbségek egyre egyenetlenebbek, látványosabbak, és egyre nyomasztóbbak. Eleinte nem tűnt fel, mert a közember hajlamos azt gondolni, hogy jó, a szomszéd gyarapszik, de én sem vagyok lúzer, majd ráverek, több túlóra, több pénz. Aztán ezek a régi beidegződések hirtelen nem működtek. Hiába dolgoztál többet, a pénzed elment adóba, megélhetésre, rezsiköltségre. Mire a munkanélküliek táborát gyarapítottad, már semmi tartalékod nem volt. Ugyanakkor látod, hogy az utakon megszaporodtak a BMW-k, Audik, Mercedesek, különleges terepjárók, bodzából vásárolt csili-vili autócsodák, amikben suhancok ordíttatják a zenét, vagy kiglancolt kislányok őrlik pofikájukban a rágógumit, míg zöldre vált a lámpa.
Vetített a tévé egy eszelősen rossz magyar filmet, ami egy gimnáziumban játszódott. A fő- és egyéb szereplők kizárólag sokszobás villákban laktak, a szülők csak wellnesszel és tenisszel foglalkoztak, a gyerekek nyitott sportkocsival jártak iskolába, a bálon olyan cuccokban villogtak, mint egy Oscar-díj-átadón. Képzeljük el, hogy a szülők nem tanárok, nem könyvelők, nem beosztott mérnökök, nem börtönőrök, nem tűzoltók és nem rendőrök. De nem lehetnek egyetemi professzorok vagy akadémikusok sem, mert ott „kóved” van, pénz nincs, ha nem nőgyógyászok vagy sebészek, akkor orvosok sem, ha nem felkapottak, akkor az ügyvédi vajas kenyér is vékonyka. Anélkül, hogy bárki becsületét szétrombolnám, Magyarországon királyi módon lehet a korrupcióból és a mutyiból megélni. És amint megtapasztaltuk, csak a BKV-nál Dáriusz kincsét szórták széjjel. Melyik nagyvállalat következik? Még a legszélének, a távoli barátok ismerőse felesége barátnőinek is jutott egy-két millió.
Egy átlagcsaládban kétmillió forint nagy pénz. Soha nem számított ennyire, ki hova van bekötve, kinek ki a barátja, KISZ- és párttársa, vagy pénzosztás a pozíciója: közbeszerzési főelvtárs, alapítványi főnök, fb-tag, igazgatótanácsi tag, enyveskezű polgármester, megélhetési liberális stb. Megbízom a haveromat, annak a haverját, feleségem barátnőjét, ismerős ügyvédünket, titkárnőket, s ha kell, szakértőt, mérnököt, kivitelezőt, amit a helyzet óhajt. Aztán ebből a töménytelen lehetőségből szép csendben visszaforog nekünk annyi, amennyi, valamennyi, szóval jó sok. Csak az ember gyarló, és ha jól mennek a dolgok, elkérhet 240 millió forintot is 240 oldalért. Abból telik Audira, Zöld-foki-szigeteki nyaralásra, kaszinóra, angol katalógusokból ruhára, kézzel varrott selyemöltönyre, Breitling órára meg arcfelvarrásra. Ezeket a pénzeket aligha lehet már visszaszerezni, ilyenek csak az operettekben léteznek. Magyarországot fojtogatja a vesztegetés, a megkenés, a sikerdíj és a mutyi. Olyan az egész, mint egy óriási gyökérzet, ami keresztül-kasul fonja a földet, miközben a felszínen ártatlanul nyílnak a virágok.
Ha ez Bajnai Gordon demokráciája, amiért annyit aggódik, akkor jöjjön inkább a királyság.