Mikolaj számon kéri a szlovák hazafiságot

Bár a nemrég elfogadott szlovák hazafiassági törvény nem tartalmaz szankciókat, a jogszabály megszegésének következményei lesznek, mondta Ján Mikolaj oktatási miniszter. Közben Anna Belousová, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke feljelenti a Sme című napilapot, amiért egyik szerkesztője egy videofilmmel karikírozta ki a törvényt.

Pataky István
2010. 03. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budapest nyelvtörvénnyel kapcsolatos ellenlépéseivel magyarázta a szlovák oktatási miniszter a szankciók rögzítésének elmaradását a hazafiassági jogszabályban. Ján Mikolaj egy interjúban azt mondta, Budapest a nyelvtörvény esetében a pénzalap létrehozásával már példátlan módon beavatkozott Szlovákia belügyeibe, így most nem kínáltak fel tálcán újabb lehetőséget a beavatkozásra. Mint ismeretes, a napokban elfogadott szlovák hazafiassági jogszabály egyebek mellett hetente a himnusz hallgatására kötelezi a diákokat. Az SNS színeit képviselő tárcavezető ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, az új törvény esetében a szankciók hiánya nem jelenti azt, hogy következmény nélkül marad a törvényszegés. „Előbb írásban figyelmeztetik az érintett iskolák igazgatóit. Ha az sem használ, akkor az önkormányzatokhoz – mint az alapiskolák fenntartóihoz – fordulnak azzal a javaslattal, hogy változtassanak az iskola vezetőségén”, idézte a Felvidék.ma hírportál Mikolajt. A törvény betartását a szlovák állami iskolafelügyelet ellenőrzi.
A jogszabályt sok szlovák is fenntartásokkal fogadta. Tomás Hudák, a Sme szerkesztője a lap internetes honlapján parodizálta ki a törvényt. A videofilmben az osztálytermekben kötelező módon kifüggesztendő zászlóra, címerre, s a himnusz szövegére utalva megjegyzi: április elsejétől „furcsa háromszínű takarók”, „háromgombócos, hupikék törpikés fagylaltba szúrt fehér antennák” és egy „nem túl jól sikerült versike a rossz tátrai időjárásról” kerülnek a tantermekbe.
A Bumm.sk hírportál beszámolója szerint Anna Belousová, az SNS alelnöke feljelenti a Sme napilapot, amiért meggyalázta az állami jelképeket.

Iskolák cigányoknak. Bentlakásos iskolák létrehozásával oldaná meg a roma problémát Szlovákiában Robert Fico miniszterelnök. Az Amnesty International és más jogvédő szervezetek élesen bírálják az elképzeléseket. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.