Mocsai Lajost kívánta a válogatott élére a szakmai és a laikus közvélemény, az MKB Veszprém mesteredzője pedig ugyancsak szívesen vállalta volna a feladatot. Persze így alakult ez már tavaly szeptemberben is, csakhogy a klub akkor nem engedett, most azonban igen. Egyrészt, mert a veszprémi vezérkar is érzékelte e „most vagy soha” hangulatot, és bizonyára nem vágyakozott a közellenség pozíciójába, másrészt, mert májusra lezárul a hazai bajnokság és a kontinentális kupaszezon, így könnyebb szívvel vállalható a kétlakiság. Emellett az érvényes szerződéssel rendelkező Csoknyai vérét sem szomjazta senki, inkább tekintették, tekintik őt az Eb-fiaskó kárvallottjának, mintsem első számú felelősének. E kettős érzésből sarjadt az a szokatlan megoldás, hogy szakmai igazgató és szövetségi kapitány dolgozik majd együtt, legalább idén június 30-ig. Hogy milyen munkamegosztásban? Azt ketten tisztázzák egymás között, de mindenki számára nyilvánvaló: Mocsai nem azért jön, hogy levezessen néhány bemelegítést.
Kettejük kapcsolata Veszprémben a külső szemlélő számára amúgy is kifogástalan és hatékony, ami persze jelentős részben a közegnek is köszönhető. A csapat vasárnap például 34-30-ra verte a Bajnokok Ligájában a nemzetközi sztárparádét felvonultató Rhein-Neckar Löwent, ezzel gyakorlatilag csoportelső, és e kedvezményt egészen a legjobb négyig magával viheti. „A válogatottnak spirituális közösségnek kell lennie, dacszövetségnek, amelynek tagjai arra adtak kezet egymásnak, hogy végigverik a világot” – mondta Mocsai a Magyar Nemzet Sport7fő című magazinja legutóbbi számának adott interjújában, és szavait az MKB játékosai minden rezdülésükkel bizonyítják. Például a bosnyák balátlövő, Mirsad Terzic is, aki tavaly ilyenkor bizonyára azt sem tudta még, mi az a Dunántúl, most meg azt a benyomást kelti, mintha azonnal képes lenne életét adni a klubjáért és Veszprém városáért.
Ezt az alapérzést kell átplántálni a válogatottba is, mert az Eb-alakulat morálja még sportteljesítményét is alulmúlta. Mocsai tegnapi érdeklődésünkre már ki is adta a jelszót: „Bízom benne, itthon és külföldön az összes magyar játékos úgy értékeli a történteket, hogy minden erőnket összpontosítanunk kell a válogatott érdekében. Nagyon nagy feladat vár ránk a szlovének ellen, ahhoz, hogy megoldhassuk, senkiről sem mondhatunk le.”
Remélhetőleg még Carlos Perezről se, bár a kulcskérdés most Nagy László reaktiválása, amiről Mocsai határozott véleményt formált: „Gondolom, kinevezésem nem tántorítja őt el a magyar csapattól, de minél hamarabb le kell ülnünk beszélgetni, és kijelölni egy konkrét időpontot, ameddigre feleletet várunk tőle arra, visszatér-e a válogatottba. Az igent boldogan, a nemet szomorúan vesszük majd tudomásul, de e két lehetőség között határoznia kell.”
Mint ahogyan tulajdonképpen Csoknyai is válaszút elé került, hiszen felesleges kozmetikázni, mellé-fölé helyeztek valakit, nem is akárkit. „Azzal, hogy az Eb-n kiestünk a csoportunkból, nagyon nehéz helyzetbe sodortuk magunkat, de ha a továbbiakban is szerepet szánnak nekem abban, hogy ebből kikecmeregjünk, én azt vállalom” – adta meg az alaphangot, és innentől nem volt vitás, miként dönt.
Ettől persze még bizonyára lesznek, akik kritikával illetik e modellt, és azt joggal teszik. Csakhogy érdemes belegondolni: ha ez nincs, mi van helyette? Nem tudni. Azt viszont igen, hogy akkor nincs Mocsai, nincs Csoknyai, és erősen kétséges, milyen munícióval indul Fazekas, Eklemovics, Gulyás és a két Iváncsik, azaz az öt veszprémi – a hatodikról, Perezről ebben az esetben szó se esne – az élethalálharcra készülő válogatottba.
origo.hu
Videón a veszélyes motoros, akit csak a szerencse mentett meg a haláltól a 6-os úton
