Kezd visszalopódzni a riport a Magyar Rádióba. Valószínűleg már nemcsak a hallgatóknak, hanem a rádiósoknak is hiányzott. A riport az újságírás királynője, azért nőnemű, mert nemcsak férfias tény, hanem lélek is van benne. Persze ez a mostani rádiós riport már a szupersebességű kor terméke, nem ráérős, mint a múlt századiak. Nincs már kedve és ideje senkinek évekig matatni egy-egy eseményen, visszatérni, kinyomozni. Manapság a jót is gyorsan kell produkálni. A Hely ilyen modern fajta riportműsor, napi félóra, gyors anyagfelvétel, gyors vágás, oldottabb hangnem, és már kész, mehet adásba. Amikor Farkas Erika és Pálfi Balázs eldöntötte, hogy riportot készít a Baba utcáról, láthatólag csak az ötlet volt meg, az ismeretanyag erősen hiányzott mögüle. De nem baj. Vagy csak egy kicsit. A Baba utca 14., a Szent János Kórház légzés-rehabilitációs osztálya olyan hely ugyanis, ahová valóban el kell időnként menni, még akkor is, ha a vendég, a tudósító legfontosabb mondanivalója nem lesz több a végére, mint hogy az életben az élni akarás a legerősebb. Ajánlható ez a látogatás minden búskomor magyarnak, emós fiatalnak, cannabisban vigaszt kereső ifjúnak és öregnek, mert a Baba utcában annyi életkedv van, amennyiből jut nekik is bőven.
A gyönyörű II. kerületi villába 1959 augusztusában költöztették be utókezelésre a Heine–Medin-kór légzésbénult áldozatait. Az orvosok csak néhány évet jósoltak a vastüdőre, folyamatos lélegeztetésre szoruló betegeknek, de ők megcáfolták a tudományt. Felnőttek lettek, sokan elköltöztek, érkeztek új lakók is, és mindannyian megtanultak együtt élni a betegségükkel. A Hely stábja négy adás erejéig látogatott el a Baba utcába, betegekhez, orvosokhoz, ápolókhoz. A műsorkészítők hangsúlyosan két állandó lakó, Doszkocs Zsuzsa és Szánti Iván sorsára fókuszáltak. A festő Doszkocs Zsuzsa negyvenévesen került az intézménybe, amikor a tüdőt mozgató izmok már felmondták a szolgálatot, Szánti Iván ott nőtt fel, oda köti az egész élete. Doszkocs Zsuzsa, bár helyhez kötötten, de ma is annak él, ami számára a legfontosabb, a festészetnek. Napi húsz órát tölt ébren, hogy többet élvezhessen az életből. Szánti Iván elvégezte a teológiát, sorstársaival beutazta a fél világot, teljesebb életet él, mint sok egészséges társa. Farkas Erika elképedten járkál ebben a furcsa légkörben, s nem győzi elmondani, milyen vidám hely ez a Baba utca. (Olykor emiatt el is felejt fontos dolgokat megkérdezni.) Az intézményben, mondja, mindenki mosolyog, türelmes és jókedvű, és nem mellékesen erős istenhittel éli az életét. Ez is kell hozzá. Pontosabban e nélkül nehéz.
Farkas Erika ezen a történeten egy kicsit elcsúszik. Olyan erős az őt ért érzelmi hatás, hogy túlszerepeli magát. Az anyaga ezért túlfűtött lesz, és nem alapos. Helyenként a spanyolviaszt is feltalálja. De nézzük most el, örüljünk, hogy fontossá teszi az üzenetet. Bizonyosan nem ő az egyetlen felfedező. A történeteket pedig nem árt időnként elismételni.
(A Hely, Kossuth rádió.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
