Odüsszeusz nyomán a kultúrkohóban

Belakott kokszolók és ultramodern múzeummá alakított szénmosók. Látványelemmé lett bányatornyok és kreatív erőművek. A három európai kulturális főváros legészakabbika, a Ruhr-vidék az idei kulturális évad kedvéért nemcsak lemosta magáról az évtizedes kormot, de ha már lehetőséget kapott, nagyot álmodott. Más választása talán nem is volt. Kultúrkaland a Ruhr mentén, Odüsszeusz nyomán.

Ruhr-körkép. A Ruhr-vidék 53 városával és 170 nemzethez tartozó 5,3 millió lakosával London és Párizs után Európa harmadik legnagyobb metropolisa. Az Európa kulturális fővárosa címet Isztambul és Pécs mellett 2010-ben nem csupán a Ruhr-vidék legnagyobb városa, Essen, de az egész térség viseli. A kulturális évad 300 projektjére és mintegy 2500 rendezvényére több mint ötmillió látogatót várnak. A Ruhr.2010 uniós alapból és szövetségi támogatásokból származó költségvetése 62,5 millió euró. A felkészüléssel kapcsolatban végrehajtott beruházások összege csaknem 350 millió euróra rúg.

Nézze, jártam már néhány helyen, Németországot pedig elég jól ismerem, de annyi kreativitás, mint a Ruhr-vidéken, állítom, még Berlinben sincsen – összegzi másfél nap színházi kultúrsokk és a vele járó Ruhr-vidéki bolyongás tanulságát alkalmi vacsorapartnerem. Legalább négyszázan ülünk lakomához terített asztaloknál, céklával és fűszeres rizzsel spékelt rák fölött Dortmund egyik villamos-összeszerelő üzemből átalakított kultúrcentrumában, vadidegenek. A közös nevező: Odüsszeusz.
A trieri színházi világosító és müncheni barátnője kíváncsiságból fizettek be az Európa kulturális fővárosa – Ruhr.2010 programsorozat rekordkísérletnek is beillő színházi maratonjára, s nemhogy nem bánták meg – le vannak nyűgözve. Egy berlini alkotócsoport monumentális projektjének köszönhetően két nap alatt beutazták a Ruhr-vidéket, levetkőztek tucatnyi előítéletet, láttak öt színdarabot, s most megtörve a híres német fegyelmezettséget, az utolsó színházi előadás elé időzített össznépi vacsorán, beszélgetnek.
Szerepek és színház. Egy tetszhalott bányavidékből izgalmas kultúrkohóvá alakuló metropolis. És az Európai Odüsszeia néven futó projekt ezzel el is érte a célját. Február utolsó hétvégéjén az egykori bányászrégió hat teátruma úgy állította színpadra Homérosz eposzát, ahogy valószínűleg még senki. Essen, Bochum, Oberhausen, Mülheim, Moers és Dortmund legjobbnak tartott színházai maguk választották ki az Odüsszeusz-mítosz egy-egy motívumát, felkértek egy írót, formálja színdarabbá, a berlini projektgazdák pedig mindezt továbbgondolva igazi Ruhr-vidéki kalandtúrát kerekítettek az eleve jósolható kultúrsokk köré.
Homérosz lengyel, török, osztrák, német, ír kortárs alteregói mellett akadt a sorban magyar szerző is; a szirének énekét a mülheimi társulat felkérésére Nádas Péter dolgozta fel. Az összkép sűrű, az egyetlen üdítő darabot író-rendező lengyel Grzegorz Jarzyna gondolatívét leszámítva leginkább szürke, mint a szénpor. Nádas darabja egyenesen letaglóz, a földbe döngöl. Brutálisan meggyalázott nők és apjuk nélkül vergődő ifjak szenvednek a színen, az isteneket játékautomaták jelenítik meg. Odüszszeusz tömeggyilkos, a jelen globális szemétdomb. Egy bejátszás erejéig még a holokauszt rémképe is feltűnik. Színháztól színházig vándorolva több száz kalandor keresi a választ Homérosz hőse nyomán, hogyan is lehetne a megfeneklettségből új jövőt építeni, már a koncepció szerint. Hiába vágynának végre emelt fővel előre nézni, Nádas nem engedi. Nem én vagyok az egyetlen, aki nem érti.
Kedves idegen, érezd otthon magad nálunk! – fogad Wolfgang és Inge levélpapírra kanyarintott üzenete az első színházi nap után az oberhauseni házaspár vendégszobájában. Nemrég még az esseni színház előtt tolongva kerestük egymást, a vacsoránál már ismerősként beszélgetünk. Több tucat helybelivel együtt ők is vállalták, hogy a színházi maraton egy-egy résztvevőjét egy éjszakára az otthonukba fogadják. A miért kérdést nem is értik. Ajtót nyitnak a világra, mert bizonyítani akarják; a Ruhr-vidék már rég nem az a sanyargatott munkások lakta lelketlen ipartelep, amivé a szénbányászat tette a kilencvenes évek elejéig. Az új fejezet mottója: kreatív gazdaság.
– Meglátja, nem olyan fekete vidék ez! – mondja Wolfgang. Van még idő a következő előadásig, hát bepakol a kocsiba, és büszkén mutogatja Oberhausen fő látványosságát, a gáztartályból ultramodern kiállítótérré alakított Gasometert. Példákat sorol: a régi Ruhr-parti gyárak többségében ma lakások vannak, a fénykorában a világ legszebb bányájának kikiáltott esseni Zollverein kokszszagú hangárjában múzeum és kulturális központ működik. A Zeche Zollverein csarnokai és szénégetői műemléki védelem alatt állnak, sőt a híres 12-es aknát 2001-ben a világörökség részévé nyilvánították. Az egykor ipari mocsokkal szennyezett Emscher-sziget, vagy a duisburgi Nord Park ma a térség tüdeje. A régió leghíresebb múzeuma, a Renoirtól Dalíig terjedő gyűjteménnyel büszkélkedő esseni Folkwang egy amerikai sztárépítész, David Chipperfield tervei alapján magántőkéből újult meg. És így tovább.
Mindezt szinte a nulláról, alig húsz év alatt. A kilencvenes évek elején az utolsó ruhri bánya is bezárt, ipar alig maradt, a keresőképes lakosságnak legalább tizenhárom százaléka munkanélküli volt. Mindent az alapoktól kellett újragondolni. De mit kezdjen több mint ötmillió ember egy haldokló ipari területtel? Sok választásuk nem volt: kinevezték a kultúra kísérleti laborjává. A kreatív gazdaság mottó súlyos eurómilliókat pumpált a Ruhr-vidék városaiba, felsorolni is nehéz lenne a példaértékű projekteket. No de mielőtt az ember beleszaladna a „bezzeg a németeknek könnyű” kezdetű szólamba, vagy Pécsre kacsintva valami felesleges összehasonlításba bonyolódna, elgondolkodik. A Ruhr.2010 programdömpingjét ugyanis nem a pénz, a beruházások hajtják. Összefogás, akarat és önmeghatározási vágy fűt minden ötletet. Május végén négyszáz sárga ballont eregetnek 80 méter magasra a régi aknák fölé, magánházak kertjében berendezett fényművészeti biennálét tartanak, június 5-én több ezer fős kórussá alakulnak, július 18-án pedig 60 kilométer hosszan lezárják a régió ütőerét, és az A40-es autópálya aszfaltszőnyegén megrendezik a világ legnépesebb piknikjét.
Jochen Gerz német koncept-művész és egy sereg lelkes ötletember pedig ezalatt beveszi a Ruhr-vidék három levegőtlen települését. Az elvándorolt lakók üresen maradt bérlakásaiba költöző 78 kreatív feladata semmi más, mint érzéssel, gondolattal újra belakni a rájuk bízott utcát. Az év végén bérleti díj helyett egy mamutkötetre elég feljegyzéssel, naplóbejegyzéssel fizetnek. Kérem, zavarjanak! – lóg kilincsükön a felirat. A tetszhalott éveknek vége. A Ruhr-vidék hat, alkot, és bizonyít.