Ismerve a különféle pólósorsolásokon az olaszok hagyományos szerencséjét, nem feltétlenül meglepő, hogy hírmondó alakulatuk, a Pro Recco a leggyengébbnek ítélt másodikat, a montenegrói Budvát fogta ki, mint ahogyan az is „logikus”, hogy az új délszláv sportági hatalom két nagycsapata, a Kotor és a Herceg Novi egymás útjába akadt. Hadd zsigereljék ki egymást. A harmadik menetben a Barceloneta mérkőzik a Jug Dubrovnikkal, a negyedikben, illetve számunkra az elsőben pedig az Eger a Partizan Beograddal. Méghozzá először, március 24-én itthon, majd április 14-én idegenben. „Nem jó, hogy nálunk van az első meccs, annak viszont örülünk, hogy nem a Kotort kaptuk” – értékelt aránylag optimistán a helyszínről Halmos R. Péter, a magyarok ügyvezető elnöke. Az is eldőlt, hogy az Eger–Partizan párharc továbbjutója a Final Fourban, az egyik elődöntőben a Pro Recco–Budva parti győztesével találkozik, de ezen még bőven ráérünk aggódni, ha lesz rá okunk.
Most még méltassuk az aktuális riválist! Annál is inkább, mert egyetlen csapat maradt százszázalékos az Euroliga csoportküzdelmei során, a Partizan Beograd. A gárda a tavalyi vb-aranyérmes szerb válogatott kilenc játékosát vetheti be – igaz, a nagyágyúk közül Udovicsics, Filipovics és Nikics nem itt pólózik –, tizediknek pedig hazatért a rutinos, de még nem fáradó világklasszis, Vlagyimir Vujaszinovics. A Honvéd friss élményeket őrizhet az Eger jövendő vetélytársáról, hiszen 12-7-es és 9-6-os vereséggel zárta a legjobb tizenhat közötti két Partizan-akcióját; ezért aztán nem is Gerendás Györgytől, a hevesiek, hanem Vad Lajostól, a Domino mesterétől kérdeztük, ki és mi vár majd az Egerre. Vad nem igyekezett rózsaszín képet festeni:
– Nem mondok újat azzal, hogy az ellenfél nagyon jó, iszonyúan fegyelmezett, fizikálisan roppant erős csapat. Ha valahol fogható, akkor rossz kéz oldalon, tehát a jobb szélen, de nem véletlen, hogy ha a helyzet úgy kívánja, éppen Vujaszinovicsot állítják oda, mert az ő tapasztalata óriási lyukakat is képes betömni. A szerbeknek védekezésben megvannak az úgynevezett „verő embereik”, a centereket nagyon meggyötrik, és ha labdát szereznek róluk, olyan tudatosan indulnak meg előre, hogy szinte megállíthatatlanok. Ezért mindenképpen le kell lassítani ezeket a rohamokat, és mivel a Partizan kapusát nem nevezném ördöngösnek, Birosék kinti lövésekkel meglephetik. Összefoglalva, az Eger most aztán megmutathatja, mit tud.
Vad szavaiból ítélve ez leginkább a két centerre, Bárány Attilára és Hárai Balázsra igaz. Különösen előbbire, hiszen a délszlávok köztudottan kedvelik a bárányhúst.

Kilencéves kisfiú maradt félárván a lovászpatonai késelés tragédiája után