Pulóveres emberünk

Lengyel Orbán-fóbiája közismert. 2007 augusztusában, amikor lassan rájöttünk, mekkora hazugsággal keveredett kormányra Gyurcsány Ferenc, akkor Lengyel László annyi engedményt tett, hogy menjen Gyurcsány Ferenc, de tűnjön el vele Orbán Viktor is

Kötött mellényke, egy számmal nagyobb pulóver, talányos pillantás, vicces bajuszka és mérhetetlen fensőbbségtudat. Magyarország első számú, önjelölt jövendőmondója: Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, politológus, közgazdász. Utóbbi furcsa, mert Lengyel László nem közgazdász. Az ELTE jogi karán végzett 1974-ben, s sem a lexikonokban, sem a Wikipédiában nyoma nincs annak, hogy valaha is elvégezte volna a Közgazdaság-tudományi Egyetemet, vagy Rosztovban, Panamában, estin vagy levelezőn tanult volna közgazdásznak. Amennyiben tévedtem, elnézést kérek, de a hivatalos életrajzokban ennek nyoma nincs. Azért tartom fontosnak, mert Lengyel sokszor és arisztokratikusan hivatkozik arra, hogy a közgazdaságtan „szakma, és ebben az országban tucatnyi ember tud részt venni az adórendszer kidolgozásában, az egészségügyben még ennyien sincsenek”. Kérdésem, kiket képezhettek akkor az MKKE-n, avagy a Corvinuson?
Lengyel László amellett, hogy kandidátus, szapora közíró, könyvíró, cikkíró, tévés vitavendég, madárjós, béljós és Orbán-jós. Ez a férfi Cassandra számlálatlan gyártja politikai jóslatait, de mire a hívei elhinnék, kiderül, szinte soha nem jönnek be a nagy ívű látomások, vagy azok ellenkezője valósul meg. Az 1998-as választások előtt a Fideszt bukottnak és esélytelennek ítélte: „haiderizálódó, földre gyűrt párt”, amely a Bokros-csomag miatt populista és antiliberális lett, elvesztve européer jellegét. Debreczeni Józsefnél némileg magyarázható az eszelős Orbán-ellenesség. Lengyel heves és egyáltalán nem titkolt Orbán-gyűlölete sokkal több fejtörést okoz az olvasónak, amikor „largo assai” átküzdi magát a legújabb Lengyel-féle orbáni kátrányiszapon. Híre jár, hogy annak idején felajánlkozott, teázna Antall Józsefnél, hogy megbeszéljék, adna neki titokban tanácsokat. A miniszterelnök elutasította: teázni szívesen, de a tanácsaiból nem kér. Lehet, hogy Lengyel is sértett ember? Merthogy Antall nem titkolt kedvence a rakoncátlankodó, körmét próbálgató Orbán Viktor volt? És ez mély sebet ejtett a hiú férfiúban? Lehet, hogy a függetlenségükkel kérkedő politológusok, közírók mind sértett emberek, akik bugyborékoló ellenszenvüket az objektivitás cukormázzal bevont selyempapírjába csomagolják? Csak ha megnyaljuk a papírt, érezni meg az epét mint alapízt.
Lengyel Orbán-fóbiája közismert. Sok egyéb mellett elképesztette a nagyközönséget 2007 augusztusában, amikor lassan rájöttünk, mekkora hazugsággal keveredett kormányra Gyurcsány Ferenc, akkor Lengyel László annyi engedményt tett, hogy menjen Gyurcsány Ferenc, de tűnjön el vele Orbán Viktor is. Kissé arcátlan kívánság, mert Orbán mögött sikeres négy év a referencia, amit ha akkor folytatnak, megspóroltunk volna hatéves gyurcsányi mocsarasodást és lelki sivatagosodást. Lengyel Orbánt kormányba lépésének első órájától támadta, döfte, gúnyolta, ahol érte. A rosszindulat fantáziájával tálalta, miket „bűnözik” kormányon Orbán. Majd a 2002-es választások előtt olyan látleletet adott róla, ami később betűre ráillett Gyurcsány Ferencre. „Megrázó és tragikus dolog, hogy Magyarországon nagy formátumú politikus találtatott, aki azonban az ördög pártján áll.” „Orbánördög.” „A döntéseket (kormányon) egyedül ő hozza. Ez egyébként bolsevik mintára épül… Sztálin elvtárs is egy olyan belső, illegitim körrel tárgyalta meg a Szovjetunió ügyeit, ahol kívülről soha, senki nem kérdezhetett meg semmit.” „Hogyan is gyakoroljon befolyást a döntési helyzetre például egy külügyminiszter, amikor csakis és kizárólag Orbán Viktor ül a tárgyalópartnerrel szemben: se külügyminiszter, se szakember, se nemzetközi jogász. Tehát a legális formális hatalomban teljhatalma van.” Egy „jóindulatú” kérdésre, hogy Orbán ugyanúgy élet-halál ura-e, mint Kádár János volt, Lengyel válasza: „Sőt. Talán még jobban.” „Egyetlenegy ember van, egyedül Orbán Viktor, a többiek nincsenek.” „Fölépítette maga köré a politikai és társadalmi tévedhetetlenség intézményes rendszerét… egy sajátos feudális udvart, ahol mindenki karrierje, jövője csak és kizárólag a királyhoz való barátságán és közelségén múlik.” „Lehet érezni, hogy komoly gondot okoz neki a humor… van egy sanda mosolya, amelyre rendre rá is mennek a kamerák, és amely bajt is hoz rá…” „Ő egy igazi Shakespeare-színész, aki azt mondja: ma este melyik szerepet kell játszanom? A dörzsölt vállalkozóét…, vagy az országom polgárait féltő politikusét… Bármelyiket eljátszom.” (Írjuk be Orbán helyett Gyurcsány nevét, megkapjuk az elmúlt hat év receptjét.) Másutt: „Orbán öregedő tigris, Sir Kán, aki még mindig veszedelmesen ordítozik az őserdőben, de hogy képes-e még elejteni a vadat? S hogy az erdőt nem bírja kormányozni, az hétszentség!” „Orbán is egy történelmi relikvia, a politikai élete véget ért a kétezres évek közepén.” „Ha kiállna Bokrossal egy vitában, az utóbbi péppé verné.”
Nem érdemes végignyűglődni, miként minősíti nagy semminek Orbán évértékelő beszédét. A beszéd helyett „Orbánnak beteget kellett volna jelentenie”. A Fidesznek nincs programja, de majd jön a választás, ahol a „birka nép ígérgető, idegengyűlölő, rendcsináló Akárkit fog választani”. Természetesen ez a „Whoever” Orbán Viktor, aki „nem kivívta, hanem kiülte a hatalmat”. „Most kiguggolta, amíg Gyurcsány leölte az SZDSZ-szel az MSZP-t…, megy és megy előre, nyeli a kilométereket… Minden város és megye követelni fog…, várja a megváltó aranyesőt. Vállalkozók és tanárok, nyugdíjasok és orvosok, munkanélküliek, szakmunkások és állami tisztviselők mind… jogosultak, hogy átvegyék a választói jutalmukat.” Sok igazság van abban, amit leír az elégedetlenkedők sokaságáról, de arra Lengyel mondatot sem pazarol, ki vagy kik a mérhetetlen elkeseredés okozói.
Ha nem lenne hátborzongató, azt mondanám, tragikomikus, hogy hetenként és laponként hányféleképpen cifrázza Orbán választás utáni bukását. Nem húzza tovább az önkormányzati választásoknál, összegzik a 168 Óra munkatársával. Van ebben kárörvendés, rosszindulat, szeretetlenség, lenézés és meglepően rigid internacionalista felhang. Mert nem Lengyel fogja megbuktatni őt, nem. Az IMF, az EU, Amerika meg a nagykövetek, akik nem tűrik, hogy viszszavegyék a nemzeti vagyont. Nem lesz államosítás, a tőzsde ideges, egy rossz mondat, és bukik a forint, itt csak a Bajnai megszorítását lehet továbbvinni. „Obama Amerikája, Merkel Németországa, Sarkozy Franciaországa, Barroso EU-bizottsága… mind-mind gyanakodva tekintenek a vezérre és seregére. Paul Hockens a Newsweekben egyenesen a Le Pen-féle Nemzeti Fronthoz hasonlította a Fideszt.” A Wall Street Journalban Gulyás Veronika (?) „Cigányok, zsidók, homoszexuálisok, vigyázzatok, a Fidesz a 2010-es választásra figyel” – idéz Lengyel egy „autentikus” szerzőt.
Helyben vagyunk. „Magyarország érdeke, mondtam legutóbbi találkozásunk alkalmával a miniszterelnöknek (mármint Lengyel), hogy mindent megtegyünk a Fidesz nemzetközi mozgástere bővítésének érdekében, hogy javítsuk, és ne rontsuk külső kapcsolatait.” Nahát! Lengyelre gondolt Oscar Wilde, amikor arról elmélkedett, hogy a barátaitól mentse meg az Isten, az ellenségeivel meg csak-csak elbánik.