Testbeszéd

Emlékeznek Virág elvtársra A tanúban? Nem is tudott másképpen kommunikálni, csak úgy, hogy széles mozdulattal átfogta a vállát annak, akit éppen a hatalmában akart tartani, akit valamiről meg akart győzni.
Ismertem ilyen párttitkárt. Aki nem tudott úgy beszélni, főleg, ha négyszemközt volt valakivel, hogy ha nyomatékosítani akart valamit, ne tette volna rá a mancsát a meggyőzendő alany kezére vagy térdére. Valahogy hozzátartozott ez a diktatúra arcához. Próbáltam volna egy vitában ifjú újságírónő koromban én tenni rá a kezemet egy párttitkár térdére. Vagy még aznap ajánlatot kaptam volna, vagy másnap kirúgnak.
Balogh Zsolt megszólalásaitól, lapunknak és a Hír TV-nek adott interjúitól hangos ma nemcsak a sajtó, hanem még a villamoson is azt tárgyalják az emberek. Vallomását természetesen majd a vizsgálatok, elemzések, mások vallomásaival való összevetések után tudjuk teljes mértékben értékelni, de néhány igen emlékezetes momentum máris megmaradt bennem.
Az egyik az, hogy a maffiózók csapatában is lehetnek olyan emberek, akik bár jócskán segítették a korrupciót, egyben mégis áldozatok. Balogh Zsolt egyelőre ilyennek tűnik, de természetesen még sok minden kiderülhet felőle. Az ugyanis nem olyan egyszerű képlet, hogy valaki „rossz emberek közé keveredik”, mert ha erkölcsi érzéke ép, akkor mégiscsak ki kellett volna szállnia a buliból, de nem az utolsó pillanatban.
Balogh vallomásából az derült ki, hogy őt „nem vették be a csapatba”, inkább csak használták. Állítása szerint kenőpénzt nem ajánlottak fel neki, s ő nem is kért. Ő „csak” továbbította a kenőpénzeket. Látta a szabálytalanságokat, mégis elfogadta azt a hivatali pozíciót, amelyben ordítóan szabálytalan ügyeket is szentesítenie kellett aláírásával. És nem tiltakozott.
„Hagyónak van egy bosszantó eljárása. Szokása, hogy nyakon ragadja az embereket, mintha barátkozna, de ezt elviselni igazi tehertétel. Nekem is elkapta a nyakamat, és így sétáltunk fel-alá az irodája előtt a folyosón. Közben elmondta, hogy a szerződésmódosítást márpedig meg kell csinálni, és a többletpénz teljes összegét ki is kell fizetni, még karácsony előtt” – olvassuk interjújában.
A test szent. A testhez nem lehet hozzáérni csak úgy. Akárki nem érinthet meg, csak akivel jó kapcsolatban vagyok, akinek jelezni tudom, hogy ez nekem nem kellemetlen, és akit hasonló érintéssel illethetek. Nem véletlen, hogy vannak nemzetek, közösségek, ahol még a kézfogás sem dívik. Akivel romló kapcsolatban vagyok, és mégis meg merészel érinteni, ha csak egy pillanatra is, azt inzultusnak veszem.
Persze, mindenki másképpen működik. S vitathatatlanul vannak konvencionális, egy törtpillanatig tartó érintések, amelyek bizalomfokozásra szolgálnak.
Hagyó Miklós azonban fájdalmat okozott alárendeltjeinek ezzel az erőszakolt nyakátkarolással. Ha a meggyőzendő alanyokat nyakon ragadva sétálgatott fel s alá a Városházán, ez munkahelyi főnökének már önmagában gyanús kellett volna, hogy legyen. Hogy valami ezzel az emberrel nem stimmel. Hogy ez az ember pszichiátriai eset, akiben túlteng az erőszakosság, és ezzel él is. Pontosabban visszaél vele, mert hatalma van.
Nyakon ragadni erőszakkal egy másik embert, ez ávós stílus, kihallgatótisztekhez illő „barátkozás”. Aki hatalmi pozícióban van, és beosztottjai testi lényét erőszakosan és kellemetlenségérzetet okozva ragadja meg, azzal valami nagy baj van. Orvosi eset, mondhatnánk.
Az MSZP-nek nem tűnt fel Hagyó erőszakos viselkedése? Ordítozásai, amelyek Balogh szerint olyan mértékűek voltak, hogy saját szóvivője, Horváth Éva is szóvá tette, hogy egy kicsit fogja vissza magát? A szocialisták talán Miskin herceget láttak Hagyó Miklósban? Vagy azt mondták: hiszen Gyurcsány még jobban ordítozik, miért ne üvöltözhetne ez a másik „erős ember”?
Az MSZP nemrég azt nyilatkozta, bár levették Hagyót a listáról, bíznak az ártatlanságában.
Ez után az interjú után az ország más véleményen lesz.